Csak új bérleti szerződések után jöhetnek a kártyás mérőórák.
Az összefogás erejét hangsúlyozták a meghívottak a tápéi gyermekotthon ünnepélyes átadóján.
Új nyitva tartási rendet vezetnek be a dorozsmai nagybanin áprilistól.
Elfogadták a költségvetést. Az LMP és a Jobbik ellene voksolt, Mihálffy Béla (Fidesz) pedig nem szavazott, de nem mondta meg, hogy miért.
A költségvetési vita érdemi része nem az ülésteremben zajlott, a megegyezés zárt ajtók mögött, egy óra alatt született - Nagy Ferenc fogja vezetni az IKV-t.
Módosította, majd elfogadta zárójelentését az átvilágító bizottság. A vitában Szentistványi István kiabált, Tóth Károlytól megvonták a szót, Gyimesi László pedig Hüvös alpolgármester úrnak nevezte Solymos Lászlót.
Hiányolják a közvilágítást és az utcanévtáblákat a szegedi Öthalmi gazdaság lakói.
Telt ház volt a dorozsmai művelődési házban, ahol Wolf Kati és tűzzsonglőrök kápráztatták el a megjelenteket a Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvényen kedden.
Megegyezett a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. vezetése a termelők, kereskedők, bérlők képviselőivel csütörtökön a piac téli nyitva tartásáról.
Ma reggel 8-kor egyeztet a termelőkkel a dorozsmai nagybani piac vezetése országgyűlési és önkormányzati képviselők jelenlétében az új téli nyitva tartásról.
