Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Ambrus Diána soha nem feledi Szingapúrt

A Toyota-Tmax SZUE versenyzőjének, Ambrus Diánának a Szingapúrban rendezett I. ifjúsági olimpián 200 méter pillangóúszásban (2:12.90 perc) elért negyedik helye a szegedi klub eddigi legnagyobb sikere. A 17 éves sportoló közel három hét kinn tartózkodás után a napokban érkezett haza.
Nemcsak az edzője, Gellért Gábor, Kiss László szövetségi kapitány, Güttler Károly, az utánpótlás-válogatott szakmai vezetője, de maga a versenyző, a Széchenyi gimnázium és szakközépiskola diákja, Ambrus
Diána is úgy utazott el a szingapúri ifjúsági olimpiára, hogy fő versenyszámában, a 200 méteres pillangóúszásban ha törik, ha szakad, be kell jutnia a nyolcas fináléba. A szegedi lány a feladatot maximálisan megoldotta, a negyedik helyen csapott célba.

– Azt gondolom, minden túlzás nélkül kijelenthetem, büszke vagyok az elért teljesítményemre – mondta Dia.

– Ugyanakkor azt sem tagadom, kicsit bosszant, hogy nem sikerült dobogóra állnom.

Ambrus ugyanis a 3. legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahová a végül harmadik helyen végző kínai lány csak a nyolcadikkal került be.

– Hat tizeddel győzött le, de ebbe belejátszott az is, hogy messze úszott tőlem, a nyolcas, úgynevezett surranó pályát képtelen voltam észlelni – magyarázta Diána. – Hat tizeddel kaptam ki tőle, ha egymás mellett úszunk, talán sikerül legyőznöm. De nincs semmi baj, így is nagyon elégedett vagyok, kiúsztam magamból mindent, semmit nem csinálnék másként.

Dia mesélt arról is, hogy telitalálat volt Szingapúrnak adni az olimpia rendezését, a helyiek kitettek magukért.

Ambrus Diána közel volt a dobogóhoz. Fotó: Veréb Simon
Ambrus Diána közel volt a dobogóhoz.
Fotó: Veréb Simon

– Az önkéntesek lila pólót viseltek, lesték a sportolók minden kérését, maximálisan segítőkészek voltak. Úgy hallottuk, amikor toborozták a csapatukat, hatalmas tömeg jelentkezett, akik bekerültek ebbe a gárdába, nagyon büszkék lehettek magukra. Az események látogatottsága is elsőrangú volt, sokan biztatták a sportolókat, öröm volt ilyen közegben versenyezni. Az úszás is majdnem telt ház előtt zajlott, egyrészt ez is furcsa volt számunkra, na meg az is, hogy enyhén sós vízzel töltötték fel a medencét. Komolyan mondom, úszás közben hihetetlenül megszomjaztam. Mivel azonban a versenyek előtt már több nappal kint tartózkodtunk, idővel megszoktuk, akárcsak az egyik pillanatról a másikra keletkező, majd negyedóra után megszűnő monszunesőt, a 6 órás időeltolódást. Eleinte nappal aludtunk, éjszaka erre képtelenek voltunk, de aztán ezt a problémát is orvosoltuk. Életem egyik legszebb sportélményében volt részem, szívem szerint még maradtam volna kint néhány napot. Soha nem feledem Szingapúrt!

Ambrus Diána szeptember 15-éig pihenőt kapott edzőjétől, Gellért Gábortól, akkor kezdi majd meg a felkészülést a novemberi százhalombattai rövid pályás országos bajnokságra.

Olasz Anna is döntőzött.

A másik szegedi úszó, Olasz Anna teljesítményét is dicséret illeti olimpiai szerepléséért. A Ságvári-gimnázium 16 éves tanulójának a legerősebb számában, 1500 méter gyorson nem rendeztek versenyt, emiatt 400 méteren állt rajthoz. Az egyéni legjobbjától (4:18.88 perc) alig elmaradva sikerült döntőbe jutnia, ahol végül a nyolcadik helyen ért célba. A 4x100 méteres gyorsváltóban (ebben a versenyszámban együtt úszott klubtársával, legjobb barátnőjével, Ambrus Diánával) pedig a szintén remeknek mondható 7. helyen végzett.

– Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtam, a versenyek mellett a városnézések, a óceánban való strandolás hatalmas élményt jelentett valamennyiünk számára. Ha tehetném, még ma visszaindulnék... – fogalmazott Anna.

Olvasóink írták

  • 1. Cinea 2010. szeptember 01. 18:24
    „Gratulálok, és további sok sikert kívánok! Ügyes voltál, 4. hely is nagyon szép és nagy dicsőség!
    Nagyon ari vagy a képen!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tisza Volán: Buchholcz edző több törődést igényelne

Az NB III Alföld csoportjában szereplő Tisza Volán SC labdarúgócsapata a legutóbbi fordulóban… Tovább olvasom