Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Dicséret a bronzérmesnek

Az Egerben rendezett női vízilabda magyar kupa négyes döntőjében bronzérmes lett a Hungerit MetalCom-Szentes gárdája. A Kurca-partiak az elődöntőben a későbbi győztes Domino-Honvédtól szenvedtek vereséget.
A szentesiek közül ketten, a csapatkapitány, Győri Eszter és a nyáron megszűnt OSC-ből igazolt Ipacs Barbara mondhatta el magáról, hogy nyert már magyar kupát. Előbbi még 2000-ben a Szentessel (az volt a hölgyek debütálása a sorozatban), utóbbi tavaly a fővárosiakkal.

Most nem sikerült nekik. Nagyon nagy kár a borzasztóan elrontott első negyedért. A válogatottak egész sorát felvonultató bajnok Domino ellen nyilván akartak ők nyerni, csak mintha nem hittek volna benne. Még öt perce sem tartott az első elődöntő, amikor már meglépett a Honvéd 4–0-ra. Az első szünetben hatott a Csongrád megyeiek edzőjének, dr. Tóth Gyulának dörgedelme, a második nyolc percben már kiegyenlített küzdelem folyt a medencében. A szoros negyed egyrészt önbizalmat csöpögtetett Szabó Xéniáékba, másrészt viszont a még így is tetemes Domino-előny elaltatta a bajnokot. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Kotováék elkezdték leiskolázni Kistelekiéket. A harmadik nyolc percet 3–0-val hozták, majd a végső dudaszó felhangzása előtt két perccel az emberelőnyből dobott Kertes-góllal 9–8-ra felzárkóztak. Ki gondolt erre akkor, amikor a Honvéd 5–0-ra, majd 8–2-re vezetett? Már csak egy pici plusz kellett volna a bombameglepetéshez. Talán, ha ott van a vízben Szremkó Krisztina. De sajnos nem volt, „Szuszi" a pekingi olimpián szerzett negyedik helye után visszavonult... Bárcsak így tett volna egyik legjobb barátnője, Zantleitner Krisztina is, mert akkor nem dobja be a csapata győzelmét jelentő tizedik gólt, 8–10.

Kövér-Kiss Réka (fehérben) és társai megnehezítették Valkaiék (labdával) dolgát. Fotó: Vidovics Ferenc
Kövér-Kiss Réka (fehérben) és társai megnehezítették Valkaiék (labdával) dolgát.
Fotó: Vidovics Ferenc

Mivel a kiírás szerint a harmadik helyért nem rendeztek meccset, akárcsak egy esztendeje, most is kupabronzot ért a Szentes remek helytállása.

Dr. Tóth Gyula: – Az első negyedben még aludtunk, utána viszont a győzelemre is lehetett volna esélyünk. Jól küzdött a csapat, le a kalappal a lányok előtt.

A Hungeritet legyőző Domino-Honvéd nyerte a magyar kupát, a Györe-tanítványok a fináléban 9–7-re verték a Dunaújvárost. A szentesiek mellett az egriek is bronzérmet vehettek át.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Hungerit MetalCom-Szentes–Domino-Honvéd 8–10 (0–4, 3–4, 3–0, 2–2)

Női vízilabda magyarkupa-elődöntő. Eger, 50 néző. Vezette: Kiszelly, Molnár P.

Szentes: Jankovics – Győri, Hevesi, Szabó X. 1, Dalmády Sz. 1, IPACS 2, KOTOVA 2. Csere:  Kertes 1, Pengő N., Kövér-Kiss 1. Edző: dr. Tóth Gyula.

Honvéd: Horváth P. – Pardo, Takács O. 1, GYÖRE 2, Tóth I. 1, Menczinger K., VALKAI 2. Csere: Kisteleki D. 2, ZANTLEITNER 1, Keszthelyi 1, Kotsidou, Péteri, Németh E. Edző: Györe Lajos.
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 11/1.
Ötméteresből: 1/0, ill. 1/1.

Címvédés

Nagy  csatában, hosszabbítás után nyert 9–8-ra a Vasas ellen, s lett így címét megvédve a 2008-as magyar kupa győztese az Eger férfi vízilabdacsapata. A Domino-Honvédnak és az Újpestnek bronzérem jutott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dicshimnusz a felszelt zalaihoz

Hatalmas izgalmak közepette megőrizte veretlenségét a férfi teke szuperligában a… Tovább olvasom