Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Farkasnak is lejárt a mandátuma

Farkas József megkeresése több szempontból aktuális volt. Először is szegedi szakemberről van szó. Másodsorban Komlón folytatja a rájátszást a Pick Szeged, és ő a házigazdák trénere. Harmadrészt Skaliczki László segítőjeként neki is lejárt a mandátuma a kézilabda-válogatottnál.
– Kezdjük talán a legidőszerűbbel: szombaton a Pick Szeged Komlón vendégszerepel. Véleménye szerint meglephetik a bajnokot?
– Szeretnénk az oroszlán bajszát megcibálni. Nem álmodozunk, de ahogyan a Veszprém dolgát meg tudtuk keseríteni, megtehetjük azt most is az aktuális bajnoki címvédő ellen.

Farkas József készíti a februári elnökségire szánt beszámolót Fotó: DM/DV

– Ki gondolta volna ősszel, hogy Debrecenben vereséget szenved a Tisza-parti gárda? Ennek most semmi esélyét nem látja?
- Tudjuk, hogy a Pick a Bajnokok Ligája sorozatra is készül. Ez pedig azt jelenti, hogy a csapat már topformában van. Az pedig nem lehet gondja Matics kollégámnak, hogy a különböző nemzeti válogatottakban játszókkal már egy hónapja nem találkozott. Az egy hét egészen biztosan elegendő arra, hogy ismét összerázódjon a csapat.

– Milyen taktikára készítette fel a játékosait?
– Tudom, hogy a Debrecen annak idején a nyitott és agresszív védekezésével lepte meg a Picket. Nekünk nem igazán megy az a védekezési forma, de azért kipróbálhatjuk, hátha mégis bejön. Ismerjük az ellenfelünk erényeit és sebezhető pontjait, ezért bízom egy szoros eredményben.

– Szombaton a Komló–Pick mérkőzésen mennyire érzi majd szegedinek magát?
– Na végre, valaki szegedinek tart. Egyébként a pálya szélén természetesen a csapatom érdekeit tartom szem előtt.

– Térjünk át a válogatottban betöltött szerepre. Azzal, hogy Skaliczki Lászlónak a pekingi olimpiáig szólt a kinevezése, az egész stábnak befejeződött a munkája?
– Természetesen. A szövetségi kapitányt az elnökség nevezi ki, és hogy kivel akar dolgozni, az a saját kompetenciája. Engem Buday Ferenc távozása után kért fel a kapitány, hogy segítsem a munkáját. Mivel nem jutott el az olimpiára a válogatott, lejárt Skaliczki mandátuma is, és nekem is véget ért a tevékenységem.

– Azért van még egy feladatuk. Dolgoznak már a beszámolójukon?
– Természetesen! Az augusztusi Pannon-kupán, az izlandi barátságos mérkőzésen, a Karácsony-kupán, a franciák elleni találkozókon, a norvégiai tornán és az Eb-n tapasztaltakat tárjuk az elnökség elé február 21-én.

– Érzése szerint mennyi az esélye annak, hogy marad az eddigi stáb?
– Ötven százalék. Csak azt ne kérdezze, hogy kit tartok esélyesnek a posztra. Ilyenkor elkezdődnek a háttérben a találgatások, no meg a különböző érdekeltségű erők is szervezkedni kezdenek. De ezzel nem foglalkozom, hiszen van csapatom, amellyel szeretnék minél jobban szerepelni a rájátszásban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajdu János a női kézilabda-válogatott új kapitánya

Hajdu János lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása 2008. augusztus… Tovább olvasom