Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Gyors gólváltás az ikszért

Labdarúgás - A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Makó hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Bőccsel.
Egy kis meglepetéssel kezdte a Makó a meccset: Ngalle és Bány a megszokott helyével ellenkező oldalon nyitotta a találkozót – igaz, negyedóra után cseréltek, és visszakerültek eredeti pozíciójukba. A vendégek pedig azzal kedveskedtek, hogy letámadták a hazaiakat. Ebből aztán elég változatos kis meccs kerekedett, bár azért a Bőcs több nagyobb lehetőséget alakított ki, de Czirbus a labdákat – Szilágyi közeli pörgetését, majd Szakszon két távoli szabadrúgását is – biztosan tologatta szögletre. Az idő előrehaladtával a színvonal is csökkent, rengeteg volt a hiba mindkét oldalon. A hajrában két makói lehetőség adódott, Varga R. fejese azonban középre ment, míg Ngalle lövését Csák elé öklözte a kapus, de a hazai támadó az erősen elé érkező labdát föléemelte. Egy szurkoló hazai szempontból hűen jellemezte a félidőt: – Rég játszottunk ilyen gyengén.

Mintha csak meghallották volna a néző véleményét, a hazai játékosok egy kicsivel jobban futballoztak a szünet után. Az első félidőben a Bőcs, a másodikban már egyértelműen a Makó volt motiváltabb. Mégis a Bőcs szerzett vezetést, szerencsére azonban a Makó gyorsan egyenlített. Időközben beszállt a fiatal makói védő, Tóth Imre is – Magyar így feljebb léphetett a középpályára a győztes gól érdekében. Az utolsó percben a vendég ötös sarkához közeli közvetett szabadrúgás után Bány, majd Varga R. lövését mentették a védők gólvonalról – maradt az iksz.

A két makói csatárt, Csákot (5) és Marótit jól semlegesítették Liptákék. Fotó: Segesvári Csaba
A két makói csatárt, Csákot (5) és Marótit jól semlegesítették Liptákék.
Fotó: Segesvári Csaba

Kolozsvári János: – A szezon leggyengébb játékát nyújtottuk, nem csoda, ha örülnünk kell a pontnak is.

További eredmények: MTK II.–Szolnok 0–1, Mezőkövesd–Debrecen II. 2–4, BKV Előre–REAC 0–3, Vecsés–Kazincbarcika 1–1, Vác-Hajdúböszörmény 2–1, Békéscsaba– Baktalórántháza 3–0, szabadnapos: Cegléd.

Makó FC–Bőcs 1–1 (0–0)

Labdarúgó NB II, Keleti csoport, 4. forduló, Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 500 néző. Vezette: Szabó S..

Makó (a nevek mögött lapunk osztályzatai 1-től 10-ig): Czirbus 6,5 – Rakonczai 6, Magyar 6,5, Szamosszegi 6, Bakos T. 5,5 – Bány 6, Varga R. 7, Puskás 5,5, Ngalle 6 – Csák 5, Maróti 4,5. Edző: Kolozsvári János.
Bőcs: Szabó Á. – Szakszon, Szeles, Nagy T., Ur – Fodor – George, Hadházi, Lipták, Szilágyi – Urbin. Edző: Tóth László.

Csere: Szilágyi helyett Vass a 63., Csák h. Kulacsik a 64., Hadházi h. Vasas a 65., Puskás h. Tóth I. a 71., Szeles h. Molnár a 78., Bakos h. Csamangó a 87. percben.

Gólszerzők: Urbin a 69., Bány (11-esből) a 73. percben.
Sárga lap: Ur a 44., Nagy T. a 61., Lipták a 61. percben.
Piros lap: Ur a 72. percben.

Góltörténet

69. perc: Urbin egyedül vette át a labdát a hazai 16-os vonalán, egy csellel kibillentette Magyart, majd erőből a léc alá tüzelt, 0–1.
73. perc: Ngalle lépett be a 16-oson belülre Bány indításával, Ur hátulról összeakasztotta a lábát, 11-es, és azonnal kiállítás! Bány ballal, erőből a bal sarokba bombázott, 1–1.

A bajnokság állása

1. Szolnok 4 3 1 0 3 – 0 10
2. REAC 4 3 0 1 8 – 4 9
3. Vác 4 2 2 0 5 – 3 8
4. Debrecen II 3 2 1 0 8 – 4 7
5. Hajdúböszörm. 4 2 0 2 6 – 5 6
6. Makó 4 1 2 1 7 – 4 5
7. Békéscsaba 4 1 2 1 7 – 5 5
8. Kazincbarcika 4 1 2 1 5 – 4 5
9. Vecsés 3 1 2 0 4 – 3 5
10. Cegléd 3 0 3 0 5 – 5 3
11. MTK II 4 1 0 3 2 – 5 3
12. Bőcs 4 0 2 2 2 – 4 2
13. BKV Előre 4 0 2 2 5 – 10 2
14. Baktalórántháza 4 0 2 2 2 – 9 2
15. Mezőkövesd 3 0 1 2 3 – 7 1

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a HFC örülhetett

Labdarúgás - A labdarúgó NB III Alföld csoport harmadik fordulójában a Csongrád megyei csapatok… Tovább olvasom