Délmagyar logó

2016. 08. 25. csütörtök - Lajos, Patrícia 17°C | 27°C

Győztesek: a Milan és a dac

A Magyarországon élő magyar emberek közül ő volt a legtöbb Milan-mérkőzésen. A piros-fekete klub sikerei, valamint a család és a munkahely támogatása is kellett ahhoz, hogy legyőzze a daganatos betegséget. Bori Zoltán (42) élete a Milan lassan húsz éve, és a fia, aki vízilabdázik, szintén megfertőződött a klubszeretettel. Régi ismeretség fűz hozzá, így a beszélgetés tegező formában íródott.
Legek

A legelső Milan-meccs, amelyet élőben látott: 1997. április 6., Milan–Juventus 1–6.
A legkisebb város, ahol szurkolóként járt: Liberec (Csehország).
A legnagyobb élmények: a japán világkupadöntők, a 2003-as manchesteri BL-döntő (Milan–Juventus 0–0).
A legveszélyesebb hely, ahol járt: Nápoly.
A legbarátibb ellenfél: Brescia (az ultrák összejárnak).
A legnagyobb játékos, akivel személyesen találkozott: Franco Baresi, Roberto Baggio.
A legemlékezetesebb meccs: Inter–Milan 0–6.
– Örökölhető a Milan-szeretet?

– Igen, abszolút. Az egész életem erről szól, a kisfiam, Bálint Milán pedig ebbe nőtt bele, ezt látja nap mint nap. Ezzel kelek, ezzel fekszem, nem csoda, ha megfertőződött.

– Honnan jött ez a nagy imádat a milánói klub iránt?

– Számomra meghatározó volt a három holland, Gullit, Rijkaard és Van Basten időszaka a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek kezdetén. Ez azóta tart, és tart is majd mindörökké.

– Jó érzés most is Milan-szurkolónak lenni?

– Manapság nem igazán hálás feladat, de a Milan az Milan, legyen a Serie A-ban a nyolcadik helyen, a másod- vagy akár a harmadosztályban. A mostani játékosok nem érdemlik meg, de a szurkolók kitartanak a klub mellett. Ott leszünk a Fiorentina elleni hazai meccsen, aztán az Inter elleni derbin és Palermóban is. Ezeket a túrákat már októberben elkezdtem szervezni. Nem a mostani keretet szeretjük, hanem a klubszíneket, magát a Milant támogatjuk. Az biztos, hogy nem báli kisasszonyoknak való dolog az ultracsoporthoz tartozni, hiszen akadtak nehéz szituációk, de nekem szerencsére még sosem volt problémám.

– Nem kevés energia, nem kevés idő, nem kevés pénz mindez.

– Megnyugtatok mindenkit, nem veszem el a családomtól. Rengeteget tettem azért, hogy ilyen gyakran ott lehessek a Milan-meccseken. A mérkőzések száma már több száznál jár, így olyan, Magyarországon élő magyar ember lehetek, aki a legtöbbször volt Milan-meccsen. Ismerem az ultracsoportok vezetőit, akiktől sok támogatást kapok, és értékelik, mit tettem, teszek innen, Szegedről a klubért. Fiatalként stoppal, kamionnal, motorral utaztam, és szárítottam az esőben elázott ruháimat a milánói várban. Nem sajnáltam rá semmit. Ki kellett építeni a kapcsolatrendszert itthon és Milánóban is, meg kellett ismerni olyanokat, akikkel közösen ki tudunk utazni. És van egy vállalkozásom, amely éppen ezen kapcsolatok révén edzőtáborokat szervezhet Milánóba. Így például utaztattunk már szombathelyi, debreceni és szegedi gyerekeket, és a Puskás Akadémián futballozó, szegedi Papp Milánnak hamarabb volt autogramja a brazil Patótól, mint a klubelnök Berlusconinak...
 
   Egy álom teljesült. Bari Zoltán és kisfia, Bálint Milán a milánói San Siróban.
Egy álom teljesült. Bari Zoltán és kisfia, Bálint Milán a milánói San Siróban.

– Ha szegedi csapatról lenne szó, vállalnál érte annyi áldozatot, mint a Milanért?

– Nagyon bízom benne, hogy lesz olyan minőségi szegedi csapat, amelyet a fiam, de akár még én is láthatok. Lokálpatrióta vagyok, nagyon fontos Szeged, a város sportja, a klubok, de azt a részét, amelyet a Milanért teszek, már nem vállalnám be. Erre megvannak az emberek, például Érdi Zsoltiék, akiknek az életművük, hogy idáig eljutottak. Ahogy én a Milannal, ők a szegedi és a magyar csapatokkal kelnek, fekszenek. Persze, én is kijárok a fiammal a felnőtt vízilabda-, a tanítványokkal a MOL-Pick Szeged-meccsekre, és ha olyan együttes lesz a városban, biztos vagyok benne, hogy ott a helyem a lelátón. Mint ahogy gyerekkoromban is ott voltam édesapámmal: együtt jártunk a SZEOL AK-mérkőzésekre.

– Szeged–Milan meccs: mit csinálnál?

– Meglepődnék. Aztán bajban lennék. Majd nagyon örülnék, és boldogan nem szurkolnék egyik csapatnak sem.

– Futballoztál, a sportág nagy rajongója vagy, a fiad mégis vízilabdázik.

– Nem tudom, miért, de ez így alakult. Az a legfontosabb, hogy valamit sportoljon, hogy mozogjon. Nem kényszerítettem rá a labdarúgást, de a vízilabdát sem. Heti négyszer megy az uszodába, egyszer teniszezik, és örülök maximálisan, hogy a pólót választotta. Szimpatikus a Szegedi VPS közege, korábban Kiss Csaba volt az edzője, most már Zsigri Bence.

– Egy nagy álom vált valóra azzal, hogy együtt voltatok a fiaddal egy decemberi Milan-meccsen?

– Igen. Szerettem volna megmutatni neki az egészet, hogy átérezze a San Siro hangulatát, bemutatni neki azokat az embereket, akikkel én tartom a kapcsolatot. Megbeszéltük a haverokkal, hogy minden évben lesz egy túra, amikor a gyerekekkel együtt megyünk egy tavaszi mérkőzésre.

– Munka, család, Milan – három fontos dolog az életben. Össze lehet egyeztetni a sok utazás mellett?

– Nehezen, de igen. A feleségem segít, amiben csak tud, és amióta együtt vagyunk, illetve minden területen sok-sok támogatást kapok.

– Ahogy a Milan több BL-t megnyert, úgy te is megnyertél egy hatalmas csatát az életben.

– Így van: leküzdöttem egy daganatos betegséget. A kór kiderülését megelőző két hétben a tbc-től kezdve gyakorlatilag mindenfajta betegség szóba került. Nem egyszerű, sőt nehéz része volt az életemnek. De itt is sokat köszönhetek a Milan-szeretetnek: motivált a meccsre járás, az, hogy mikor mehetek újra Milánóba. Az egész betegséget dacból győztem le. Akadt olyan, amikor reggel hatkor hazaértem a Milan–Barcelona mérkőzés-
ről, nyolckor pedig már kezdődött a kemoterápia, illetve az egyik sugárkezelés után máris indultam Prágába, a Plzen–Milan találkozóra. A család, a munkatársak mellett ez is nagy erőt adott. Nem beszélve a tűfóbiáról, amelyet szintén le kellett győznöm: mindennap injekcióztam magam, és meg kellett tanulnom, ha meccsre akarok menni, be kell adnom magamnak. Két kör a szobában, és addigra megjött a bátorság. Nagyon sok minden fejben dől el, kellenek a határozott célok, és menni kell előre. Közhely, de igaz.

– Ott vagyunk a futball-Eb-n, oda is elutazol?

– A magyar válogatott meccsein szeretnék ott lenni. Jó érzés, hogy Milánóból is rengeteg gratulációt kaptam.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékvezetői tanfolyam indul

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága alapfokú labdarúgójátékvezető-képzést indít január 21-étől a Csongrád megyei igazgatósággal karöltve. Tovább olvasom