Délmagyar logó

2018. 09. 21. péntek - Máté, Mirella 14°C | 28°C Még több cikk.

Kötelező a vásárhelyi győzelem

A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapata holnap 18 órakor a Békéscsabát fogadja a Hódtói Sportcsarnokban. A sereghajtó ellen – ezt nyugodtan kijelenthetjük – kötelező a győzelem.
A vásárhelyi kézilabdás lányok október 8-án játszották utolsó bajnoki mérkőzésüket, akkor az éllovas Győrt fogadták a Hódtói Sportcsarnokban és 32–22 (16–9)-es vereséget szenvedtek. Szerdán az utolsó, a nullapontos Békéscsaba lesz a kék-sárgák vendége. A találkozónak egyértelműen a hazaiak az esélyesei.

– Ezekre a mérkőzésekre készültünk – mondta Buday Ferenc vezetőedző –, és bízom benne, hogy az együttes a tréningeken és az edzőmeccseken mutatott jó formában kézilabdázik majd, ez pedig győzelmet eredményez.

A viharsarkiak pénteken annál a Vasasnál szerepeltek, melynél vasárnap 17 órakor majd a Vásárhely vizitál. Mocsai Lajos tanítványai 41–27 (18–
Fő a biztonság

A Magyar Kézilabda-szövetség biztonsági intézkedések szempontjából kiemelten kezeli a HNKC SE–Békéscsaba összecsapást. Ez elsősorban a lila drukkerek debreceni ámokfutásával indokolt, bár a két klub „közös történelme" is tartalmaz fekete lapokat. Bizonyára sokan emlékeznek még a Vásárhely első élvonalbeli évében lezajlott viharsarki találkozóra, s az azt követő szurkolói rendbontásra. Most, mint azt Antós István elnöktől megtudtuk – a kiemelt státus okán – tíz főre kell emelni a csarnokon belüli biztonsági gárdát, és a rendőrök is közel negyvenes létszámmal képviseltetik majd magukat a létesítményen kívül.  
8)-re diadalmaskodtak, s a vendég liláktól a két szélső, Valyuch (7) és Vincze (5) volt a legeredményesebb. A Békéscsaba kispadján már az új tréner, Rapatyi Tamás ült.

– Gyorsabban játszanak, mint ezt megelőzően – közölte a vásárhelyi szakember –, a középkezdést pillanatok alatt elvégzik, és igyekeznek lerohanni, meglepni az ellenfelet. Ez azonban sok hibalehetőséget rejt magában. Brecskára és Szekeresre figyelnünk kell, bár az is tény, hogy a fővárosban éppen a két szélső termelte a gólokat. Ez nem változtat az elvárásainkon, nyernünk kell. Megragadom az alkalmat és arra kérném a vásárhelyi szurkolótábort, sportszerűen buzdítsanak minket és ne üljenek fel semmilyen provokációnak – amennyiben lesz ilyen. Remélem, a csabai drukkereknél is a sport, a kézilabda lesz a legfontosabb.

A mester mindenkire számíthat, sérült nincs a keretben, csak az évszaknak megfelelő kisebb megfázások fordultak elő.

A bajnokság állása

1. Győr 7 7 – – 241 – 143 14
2. Cornexi 7 5 1 1 214 – 174 11
3. Ferencváros 6 5 – 1 187 – 136 10
4. Dunaferr 7 5 – 2 201 – 183 10
5. Debrecen 7 4 – 3 196 – 187 8
6. HNKC SE 7 3 – 4 174 – 214 6
7. Kiskunhalas 8 2 1 5 183 – 220 5
8. Vác 7 2 – 5 208 – 216 4
9. Vasas 6 1 2 3 155 – 166 4
10. Spartacus 6 1 – 5 164 – 200 2
11. Békéscsaba 6 – – 6 126 – 210 0

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem volt kegyelem

Újabb fölényes győzelmet aratott a férfi teke Szuperligában a Ferroép-Szeged. Ezúttal a BKV Előre… Tovább olvasom