Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Spanyol hátha

A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi bécsi döntője előtt ki így, ki úgy látja az esélyeket, talán csak Gary Lineker biztos abban, hogy a németek győznek (az egykori kiváló angol csatártól származik az a szállóigévé vált mondás, mely szerint „a futball egyszerű játék, huszonketten kergetik a labdát, aztán a végén mindig a németek nyernek").
A német „vének tanácsa" azonban korántsem ennyire magabiztos. A spanyolok pedig abban reménykednek, hogy végre most valóra válik az álom.

Franz Beckenbauerral például péntek délelőtt sikerült beszélgetnem, és a Császár úgy fogalmazott, hogy a Nationalelf eddigi teljesítménye alapján csak találgatni lehet, mi lesz a fináléban.

– A mi tizenegyünk? Számomra mind nagyobb a rejtély – fogalmazott a Kaiser. – Jó játék a lengyelek ellen, gyenge Horvátországgal szemben, eredménycentrikus az osztrák meccsen, gálaelőadás a portugálok ellen – és most ez a teljesítmény. A törökök ellen mutatott játék nem ígér Eb-aranyat. Sem az oroszok, sem a spanyolok ellen. A 2002-es vb-döntő óta először jutottunk világesemény fináléjába. A Portugália elleni teljesítménnyel megvalósulhat az álmunk. A célegyenesben mindent bele kell adni.

A másik elődöntőben egyébként kiderült, hogy Spanyolország nem Hollandia: úgy elverték (másodszor is) az oroszokat, hogy a Moszkvából az osztrák fővárosba rendelt örömlányok vélhetően dolguk végezetlenül tértek haza. Pedig úgy tűnt, hiába az első meccs 4–1-e, Európa határai alaposan megnyúltak Törökország és Oroszország elődöntőbe jutásával. A németek után azonban a spanyolok is „visszaszűkítették" a határokat, így vasárnap este elmarad a nagy orosz forradalom bécsi lehetősége.

A döntőbe érdekes módon két favorit került, de nem biztos, hogy ez a két csapat érdemelte meg legjobban a finálét. Ezzel együtt ők játszhatnak, és a jelek szerint a „Roja" legyőzte az évtizedek óta tartó átkot, és végre eljutott egy nagy torna döntőjébe, mi több, meg is nyerheti azt. Erre 1964, a Szovjetunió legyőzése (2–1) óta nem volt példa, és a fináléba is csak egyszer verekedték be magukat, de azt a mérkőzést 2–0-ra elveszítették a házigazda franciák ellen (1984). A három döntő között aztán semmi, érdekes, hogy – az angolokhoz hasonlóan – a spanyolok mennyire képtelenek elérni azt, hogy válogatottjuk felnőjön klubfutballjuk szintjére.

Az eddigi döntőket figyelve – legalábbis a gólokat nézve – nem volt túlságosan elkényeztetve a publikum: az 1980-as NSZK–Belgium meccs (2–1) óta egyszer sem fordult elő, hogy kettőnél több gól esett volna a torna utolsó meccsének rendes játékidejében (érdekes, hogy ez igaz a világbajnokságokra is: az 5 legutóbbi vb-döntőben összesen 8 gól esett).

Érdekesség, hogy a döntő két résztvevője, Németország és Spanyolország egymástól eltérő stílusban futballozik, játékrendje mégis majdnem tükörképe a másikénak. Értsd: mindkét csapat egyetlen ékkel játszik. Ami viszont szintén érdekesség, hogy ennek ellenére az „egycsatáros csapatok" rendesen termelték a gólokat az elődöntőkben. Sőt az ezen a poszton Torrest játszató spanyolok indultak be igazán, amikor Fabregas állt a sérült Villa helyére. De a németek is maradtak a 4–2–3–1-nél, és egy szem csatáruk (Klose) ellenére sikerült háromszor betalálniuk a futballt azon a meccsen diktáló törökök ellen.

Fura lesz majd látni a két csapat közötti magasságbeli különbséget. Az apró, technikás spanyoloknak mindenesetre szükségük van a labdára ahhoz, hogy nyerjenek, míg a darabos, nagydarab németeknek csak egy dologra van szükségük: a győzelemre. Ibériában azonban most ugyanaz a jelszó, ami 1964 óta minden torna előtt mindig: hátha majd most.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kapitány mást javasol Nagy Péter helyett

A pekingi olimpia egyetlen magyar súlyemelőjét tegnap Tatán három jelölt közül, egy házi verseny… Tovább olvasom