Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Széles Sándor: Teljesen meggyógyultam!

A Gyurta-csapat idén harmadszor edzőtáborozik Hódmezővásárhelyen a strandfürdőben és a sportuszodában, a legjobbak a kazanyi világbajnokságra treníroznak. Három edző, Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs vezetésével hat úszó, köztük a Gyurta fivérek, Dániel és Gergely készül.
Hódmezővásárhely továbbra is kedvenc városa olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszónknak, Gyurta Dánielnek. Idén már harmadszor választotta edzőtábor helyszínéül a Török Sándor Strandfürdőt és a Gyarmati Dezső Sportuszodát. A jövő hét szombatig marad a csapattal, akkor utaznak haza, majd kedden indulás Kazanyba, a vizes világbajnokságra.

A vébére készülve
Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs edző irányításával hatan dolgoznak – múlt hét hétfőtől – az alföldi városban: Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Sztankovics Anna, Kiss Nikoletta, Csontos Viktor és Csontos Kristóf. A kazanyi világbajnokságon főként Dani (100 és 200 mell), Gergő (800, 1500 gyors, 10 kilométeres nyílt vízi) és Anna (50, 100, 200 mell) lesz érdekelt a csapatból, Niki pedig a svájci Teneróban zajló junior nyílt vízi Európa-bajnokság csapatversenyén hétvégén ezüstérmet szerzett.

– Jól dolgoztak és szerepeltek versenyzőink az utóbbi időben, ezért szép reményekkel utazhatunk a világbajnokságra – értékelt az 59 éves, 37 esztendeje edzősködő Széles Sándor. Elmondta, Gyurta Dániel mezőnye 200 mellen egyre tömörödik, de jó, érmes helyezésre számítanak, amiben az arany, vagyis a címvédés (ő nyert Rómában, Sanghajban és Barcelonában) is benne van. – Gergely sokat fejlődött a balatoni világkupa 4. helyével, legjobb esetben érmes is lehet, Annától a fináléba jutás is bravúr lenne – mondta Széles.

Virth Balázs, Széles Sándor és Gyurta Dániel Hódmezővásárhelyen készül. A szerző felvétele
Virth Balázs, Széles Sándor és Gyurta Dániel Hódmezővásárhelyen készül. A szerző felvétele

Letette a poharat
– Márciusban kórházba kerültem, és 10 orvosból 9 már temetett, a tizedik sem csodaszert húzott elő a „cilinderéből", csak annyit mondott: nem szabad több alkoholt fogyasztani, és meggyógyulsz – emlékezett az italozása miatt sokat támadott Széles, akit emiatt 2 éve Barcelonából hazaküldtek. Azzal folytatta:

– A pia miatt betegedtem meg. Rengeteget ittam – munka, edzés közben soha! – társaságban, bulikon. Csak egy sör, aztán jött a második, a harmadik... Az amerikai edzőtáborba nem tudtam elutazni, de az edzéstervet küldtem, e-mailen tartottam a kapcsolatot a csapattal. Több mint 4 hónapja letettem a poharat, azóta egy kortyot sem ittam. A laboreredményeim egyre jobbak, kijelenthetem, meggyógyultam. A frusztrációt, a hazai rosszakarókkal folytatott küzdelem okozta stresszt, feszültséget oldottam az alkohollal. De vége.

Nagyon lefogyott, szinte önmaga árnyéka, aki régebben – mondjuk egy éve – látta, meg sem ismeri elsőre. Azt mondta, nem is akar visszahízni, keveset eszik, főleg tápanyagokban, vitaminokban gazdag étkeket, például gyümölcsöt. Tudja, nem tévedhet le újra az útról, mert az utolsó pillanatban fordult vissza.

A legjobb időt úszni
Míg Széles Sándorral beszélgettünk, Gyurta Dániel rótta a hosszokat. Mikor befejezte, és kikászálódott a Gyarmati medencéjéből, nekiszegeztük a vb-reményekkel kapcsolatos kérdést. Visszakérdezett: – Szoktam én ennyivel a világverseny előtt nyilatkozni? Igen? Akkor jó. Szeretném megúszni a legjobb időmet, az elvégzett munkát ismerve ez reális célkitűzés. Itt vagyunk, idén már harmadszor, Vásárhelyen, és abban is bízom, ez ismét jó kabalának bizonyul. De a babonán túl el kell mondani, ismét ideális körülmények között dolgozhatunk – zárta gondolatmenetét a 26 éves klasszis.

Rákérdeztünk Borkai Petrához fűződő kapcsolatára – a bulvármédia azzal volt tele, hogy szakítottak –, erről Gyurta Dániel csak annyit mondott: – A magánéletem tabu, soha nem nyilatkoztam róla, és a jövőben sem fogok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárközi Róbert kínai leckéi

Sárközi Róbert (39) továbbra is nagy világutazó. Egyszer Kínában, majd az Amerikai Egyesült Állomokban tart edzést, előadást, ha pedig meccse van, akkor harcba száll. Tovább olvasom