Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Szerdán kezdődnek Kecskeméten a röplabda mk négyes döntői

Szerdán kezdődik Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban a Gong Rádió Férfi és Női Röplabda Magyar Kupa-döntő. A hazaiak férficsapata szerdán 20 órától a Dunaferr SE ellen kezdi a tornát.
- A hétfői edzésen és a kedd reggeli tréningen is úgy éreztem, hogy minden rendben van – mondta Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője.

– A srácok fizikálisan is, és fejben is felkészültek a megmérettetésre. Jelenleg nincs sérült a csapatban, a múlt héten Dorcsák Lajos kért egy kis pihenőt, mert belázasodott, de tegnap már nem volt semmi gondja, edzett a többiekkel. Bízom benne, hogy nagy odaadással játszunk majd, mert a Dunaújváros ellen elsődlegesen ez a fontos. A Dunaferr úgymond az egyik leghangosabb csapat az országban, még a cserepadjuk is kiabálva buzdítja a pályán lévőket, nagyon lelkesek, szinte égnek a pályán. Mi is hasonló hevülettel szeretnénk kiállni szerda este 20 órakor, mint az utolsó hazai mérkőzésünkön, mikor 0:2-ről fordítottuk meg a meccset velük szemben. Itt most nem bravúrokra lesz szükség, hanem az egyszerű játékot kell kevés hibával és óriási elánnal kiviteleznünk.

A négyes döntők programja, szerda

17.30: TEVA-Gödöllői RC–Vasas Duna Autó Óbuda (nők, elődöntő)
20.00: Kalo-Méh-Kecskeméti SE–Dunaferr SE (férfiak, elődöntő)

Csütörtök

17.30: Diamant-Kaposvár–Szolnoki RK SI (férfiak, elődöntő)
20.00: BSE-FCSM–Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza (nők, elődöntő)

Péntek

10.30: a 3. helyért, férfiak
13.00: a 3. helyért, nők
17.00: döntő, nők (tv: Sport1, 16.45)
20.00: döntő, férfiak (tv: Sport1, 19.45)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Manchester-gála, lyoni bomba - nézze újra a gólokat!

Fantasztikus gólokat hozott a Bajnokok Ligája két keddi negyeddöntője. Tovább olvasom