Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Szerdától az aranycsatára készül a Hungerit-MetalCom

A Hungerit-MetalCom Szentesi VK OB I-es női vízilabdacsapata eddigi fantasztikus évére a bajnoki döntőben teheti fel a koronát. A keret négynapos pihenő után szerdán kezdte meg a felkészülést az Újváros elleni, három győzelemig tartó fináléra.
– A magyarkupa-sikerrel és a LEN-kupában elért 3. helyezéssel eddig mindképpen várakozáson felül teljesítünk – közölte Zantleitner Krisztina, a Hungerit-MetalCom Szentesi VK vezetőedzője. – Ez is jelzi, fejlődött, fejben is erősödött tavaly óta az együttes, és még vár ránk feladat ebben a szezonban, arra kell koncentrálnunk.

Mielőtt erről, a bajnoki döntőről faggattam, a játékosokról kérdeztem. Elmondta: a fiatalok közül nagyon sokat fejlődött Miskolczi Kitti és Kövér-Kis Réka, előbbi korábban 4–5 percet szerepelt, most végigjátssza a meccseket, utóbbi pedig eredményesebben, gólgazdagabban pólózik. Az újak, Gyöngyössy Anikó és Brávik Fruzsina a játékba és a közösségbe is maximálisan beilleszkedtek, s hasznos tagja az együttesnek a nagy játékintelligenciájú japán Magarijama Shino is. Gyengébb vízilabdás közegből érkezett, de keményen dolgozik és alázatos, ami példa lehet mindenki számára. Zantleitner Krisztinának azok a mérkőzések tetszettek – a sok emlékezetes csata, felejthetetlen siker közül –, amelyeken tanítványai fegyelmezetten vízilabdáztak, betartották a taktikai utasításokat, és az ellenfelet hatékony védekezéssel 5–6 gólon tartották. Ilyen volt többek között az Eger és a Dunaújváros elleni szentesi, valamint a Rapallo Nuoto elleni vásárhelyi parti.

Zantleitner Krisztina mutatja az utat az arany felé. Fotó: Schmidt Andrea
Zantleitner Krisztina mutatja az utat az arany felé.
Fotó: Schmidt Andrea

– Az egyénekkel párhuzamosan a csapatjátékunk is fejlődött – mondta a szakember –, hatékonyabban értékesítjük az emberelőnyöket, mint tavaly, jobban is védekezünk ebben a szituációban, bátrabban vállalkozunk lövésre és a tanult figurák alkalmazására. A lányok figyelnek a másikra, fegyelmezettek, és küzdenek egymásért. Ez utóbbi nagyon fontos egy csapat életében, a siker egyik tényezője.

A bajnoki döntő esélyeiről szólva Zantleitner Krisztina elmondta: azt a színvonalú produkciót várja a lányoktól a Dunaújváros ellen – a 2010– 2011-es szezonban már kétszer legyőzték riválisukat –, amit a LEN-kupában nyújtottak, s végig, 32 percig. Ezt kondícióval, idegekkel is bírni kell, ráadásul a pályaelőny az Újvárosnál van: – Ezzel csak úgy szabad foglalkozni, hogy rögzítjük: ha bajnokok akarunk lenni – és ez nem kérdés –, egyszer nyernünk kell idegenben.

A keret négynapos – szombattól keddig tartó – pihenő után tegnap kezdte a felkészülést a bajnoki döntőre, amelynek első mérkőzését április 9-én Dunaújvárosban rendezik meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középpontban: Dombi Miklós csapatkapitány

Szombaton rendezik meg a T-Home Vivicittá városvédő utcai futóversenyt, amely egyben Szeged–Kaposvár párharc is lesz. Tovább olvasom