Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Szil Tünde: előbb az élvonal, aztán az edzősködés

A szezon végén a feljutás, hosszabb távon pedig az edzősködés szerepel a 16 éves Szil Tünde tervei között. A SZAK NB II-es labdarúgócsapatának tagja jó évet zárt, tavaly bemutatkozott a magyar utánpótlás-válogatottban is.
– Édesapám és két fiútestvérem is a futballért rajong, így szinte egyértelmű volt, hogy én is e sportág mellett kötök ki – mondta Szil Tünde, a Szegedi AK Boszorkányok utánpótlás-válogatott labdarúgója.

A 16 esztendős sportoló gyermekkorában mindenhova elkísérte édesapját, Szil Zsoltot – aki jelenleg a SZAK U15-ös együttesének és a Bács megyei bajnokságban szereplő csapatának edzője –, folyamatosan a labdával volt elfoglalva, így hatévesen a család úgy döntött, szervezett keretek között is érdemes lenne foglalkoznia a labdarúgással.

Előbb a Tisza Volán együttesében szerezte meg az alapokat, majd amikor már nem szerepelhetett a fiúkkal egy csapatban, a SZAK-ba igazolt (öccse, a 15 éves Zsolt még mindig a Volánban edződik). Azóta már a felnőtt- csapatban is bemutatkozott, sőt alapembere a feljutás legnagyobb esélyesének számító NB II-es együttesnek.

Szil Tünde: Édesapám és két fiútestvérem is a futballért rajong, így szinte egyértelmű volt, hogy én is e sportág mellett kötök ki.

Szil Tünde: Édesapám és két fiútestvérem is a futballért rajong, így szinte egyértelmű volt, hogy én is e sportág mellett kötök ki.
Fotó: DM/DV


– Nyolc forduló után veretlenül, 11 pontos előnnyel vezetjük a Nyugati csoportot, így leginkább az a kérdés, hogyan álljuk majd meg a helyünket jövőre a legmagasabb osztályban. Nem lesz könnyű, de már most erre készülünk – fogalmazott a szegedi Radnóti-gimnáziumban tanuló középpályás.

Szil Tünde tehetségét bizonyítja, hogy a tavalyi év elején bekerült az MLSZ utánpótlás-válogatottakat kiválasztó rendszerébe, és többhónapnyi közös edzés után augusztusban barátságos találkozón, októberben pedig tétmeccsen is bemutatkozhatott a nemzeti csapatban.

– Az Eb-selejtezőn a továbbjutást nem sikerült kiharcolnunk, ám Hevesi Tamás, a REAC egykori NB I-es trénere nem lehetett teljesen elégedetlen velünk. Még sokáig szeretnék játszani klubszinten és a válogatottban egyaránt, ám külföldi karrierről nem álmodom. Az érettségi után a sport területén tanulnék tovább, később pedig akár az edzősködést is kipróbálnám – mondta Tünde.

Kedvencek

Szil Tündének a női játékosok között nincs példaképe, a férfiaknál viszont a spanyol válogatott sztárja, Andrés Iniesta a kedvenc futballistája. A klubcsapatok közül nem a világbajnok játékos együttese, a Barcelona, hanem az angol Manchester United a favoritja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Susányi Zsófi izomra gyúrt

Susányi Zsófia (18), a Gellért Tenisziskola játékosa számára két hét múlva megkezdődik a 2011-es… Tovább olvasom