Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szögi Ádám Jászberényben tervezi a jövőt

Alapember lett a Jászberény A csoportos kosárlabdacsapatában Szögi Ádám. A vásárhelyi származású irányító 22 évesen már bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát a Szolnokkal, legfontosabb célja azonban most a bennmaradás kiharcolása.
– Alig félévente jutok haza Vásárhelyre, a bajnokság és az iskola minden időmet leköti – mondta Szögi Ádám, a Jászberény A csoportos férfi kosárlabdacsapatának irányítója.

A 22 éves játékos a Vásárhelyi Kosársuliban tanulta meg a sportág alapjait, itt lett A csoportos játékos. A 2007–2008-as szezonban az együttes – bár kiharcolta az élvonalban maradást – anyagi gondok miatt visszacsúszott a másodosztályba, és Szögi is váltásra kényszerült.

Szögi Ádám (16) a Jászberény mezében Kálmán Lászlóval is összecsapott már az A csoportban.  Fotó: Gémesi Balázs
Szögi Ádám (16) a Jászberény mezében Kálmán Lászlóval is összecsapott már az A csoportban.
Fotó: Gémesi Balázs

– Akkor fejeztem be a középiskolát, Szolnokon tanultam tovább. Három és fél évig az Olaj keretéhez tartoztam, közben kettős játékengedéllyel Jászberényben is szerepeltem, ahová néhány hónapja kölcsönjátékosként tértem vissza. Sikeres éveim voltak, mert bár nem alapemberként, de tagja lehettem a Szolnok tavalyi bajnoki és kupaaranyat, valamint szuperkupát nyerő együttesének. Háromszoros főiskolai bajnoknak mondhatom magam, és a Jászberénnyel a B csoportot is megnyertük 2011-ben, így egy szezon során A és B csoportos aranyérmet is nyertem. Sajnos az idei nemzetközi menetelésnek nem lehettem részese – mondta a játékos.

Szolnoki főiskolai tanulmányait levelezőn végzi, még egy éve van hátra turizmus-vendéglátás szakon. Amikor nem edz, főleg tanul és a csapattársakkal lóg.

– Szinte mindannyian ugyanabban a panelházban lakunk, az első három emeleten a csapat játékosai élnek. Remek a hangulat, sokan családostul költöztek be, jó kis közösséget alkotunk – mesélte.

A hátralévő hetekben a Jászberénynek nagyon nehéz feladata lesz, ha újoncként ki akarja harcolni a bennmaradást.

– Bízunk benne, hogy az alapszakasz utolsó két fordulójában sikerül elkerülnünk az osztályozót, ám erre azért kevés az esély. Fél szemmel már a Zalaegerszeg elleni párharcra figyelünk, és mivel láttam pár meccsüket, azt gondolom, jobbak vagyunk náluk. Mindenképpen benn kell maradnunk – ha így történik, jó esély van rá, hogy a következő évet is a Jászberényben kezdem – mondta Szögi, aki hozzátette, egykori csapata, a Kosársuli eredményeit is rendszeresen figyeli.

Olvasóink írták

  • 1. bj029 2012. március 27. 17:34
    „Kálmánnal?! Aki akkor 31 pontot dobott?! :)))
    Komolyra fordítva:
    176 cm
    Az NBI/B-ben erős 16 pontos átlag 30 perc alatt.
    Akkor miért is nem alapember?
    Válasz: Odaviszi a vizet, odébbtolja a székeket, lóg a csapattársakkal, és még érmeket is kap
    Jó üzlet, valakinek...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöldre verték őket: Szeged-FTC 17-8

Esélyeshez méltón magabiztos győzelemmel szerzett vezetést a két győzelemig tartó párharcban, a Vodafone OB I negyeddöntőjében az A-Híd Szeged Beton VE vízilabdacsapata. Tovább olvasom