Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Szokásos szolnoki izgalom

A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata nagy csatában, 76-69-re nyert a Szolnok ellen. A két Tisza-parti együttes szokásukhoz híven ismét izgalmas meccset vívott egymással.
A Szeviép-Szegednek, csakúgy, mint a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának van egy fóbiája. A kézilabdacsaapat mindig Dunaújvárosban izzad meg, és játszik nem mindennapi meccseket, a kosaras hölgyek viszont Szolnokon szoktak megszenvedni. Sokszor alakult nem mindennapi végjáték.

Most is a hazai csapat kezdett jobban, Djelmis vezetésével 4-0-al nyitott a Szolnok. A negyed közepén rendezte sorait a vendégcsapat, sőt a második negyedben már a meccset is uralta, a 14. percben már 31-21-es szegedi vezetést mutatott az eredményjelző. A félidőben is megnyugtató volt Donkó Orsolya együttesének az előnye. A harmadik negyed is jól indult, Maslowski, Vincze szépen termelte a pontokat, a 26. percben 49-35 volt ide. Két perc múlve már kezdődött a rémálom: Djelmis riadót fújt, 48-50-re jött fel a hazai gárda. Szerencsére a kapitány Fürész felrázta a társait, triplája után sikerült ismét meglépni, és a végén 6-8 ponttal vezetni. A hajrában is tartotta a megszerzett előnyt a Szeviép, és a végén fontos győzelmet könyvelhetett el.

Szolnok-Szeviép-Szeged 69-76 (15-17, 15-24, 18-13, 21-22)

A szegedi potnszerzők: Németh 17/9, Maslowski 14, Fürész 11/3, Zserzserunova 10, Szakács és Laczi 8/3-8/3, Vincze 6, Dubrovina 2.

Olvasóink írták

  • 2. LukSzusz 2009. március 01. 11:04
    „Botka kinek drukkol,jó lenne már a szolnoki TV-ben látni a Kékfényben.”
  • 1. mohaboy 2009. február 28. 20:31
    „"Ez igen"! Ennyire nem kellett volna "felkészülni" a meccsre!!! Milyen "álmokat" sző ezek után a csapat és az edző?? "Szerencsére hatott" a beszélgetés!!! Egy Szolnok ellen 7 ponttal nyerni, nem semmi! Ja és az ÚJ szerzemény is "REMEKELT" nagyon kellett a csapatba, netán nem magasítani kellett volna helyette?? Minek egy magyar válogatott irányító mellé egy másik játékos??? 2 pont és "remek" játék egy középszintű csapat ellen!! Hát szerintem elgondolkodtató!! Profizmusnak nem nevezném. Pedig biztos nem alap fizetésért van itt!! SIRALMAS teljesítmény, SIRALMAS mérkőzés!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kazany-Szeged Beton 10-10

Óriási mérkőzést játszott a Szeged Beton a Kazany ellen a LEN-kupa elődöntő első mérkőzésén. A végén… Tovább olvasom