Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Augusztus 10-én magyar-izlandi futballmeccs lesz

Augusztus 10-én magyar-izlandi barátságos labdarúgó-mérkőzést rendeznek - erről állapodott meg a két ország szövetsége.
"Nagyon örülök, hogy sikerült olyan csapat ellen lekötni az augusztusi felkészülési mérkőzést, amely a skandináv labdarúgást képviseli, hiszen ezt követően rövid időn belül két északi csapattal játszunk hazai Eb-selejtezőt. Az Izland elleni összecsapás a svédek elleni mérkőzés főpróbája lesz, de nagyszerűen szolgálja a felkészülést az októberi, finnek elleni találkozóra is" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor szövetségi kapitány.

A magyar válogatott három héttel az Izland elleni mérkőzés után a svédekkel, ezt követően Moldovával játszik Európa-bajnoki selejtezőt, végül októberben a finnek ellen zárja a sorozatot.

Az izlandi válogatottal eddig kilenc mérkőzést játszott a magyar csapat, a mérleg magyar szempontból hat győzelem mellett három vereség. A kilencvenes évek közepén az északiak igazi "mumusai" voltak a magyaroknak, a piros-fehér-zöld együttes 1992-ben és 1993-ban vb-selejtezőn, 1995-ben Eb-selejtezőn szenvedett vereséget tőlük. Legutóbb a 2006-os vb selejtezőjében került egy csoportba a két együttes, 2004 szeptemberében és 2005 júniusában is a magyar válogatott győzött 3-2-re.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orosz Pál az FTC Zrt. új vezérigazgatója

Orosz Pált nevezték ki csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető FTC Zrt.… Tovább olvasom