Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Gyulai emlékverseny: a hármasugrás olimpiai bajnoka is indul

Christian Taylor, a férfi hármasugrás olimpiai és világbajnoka is indul július 10-én a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon.
A 23 éves sportoló "hűséges" szereplője a Gyulai emlékversenynek, ugyanis a 2011-es első viadalon - még "csupán" amerikai bajnokként -, s tavaly - már a vb és az ötkarikás játékok aranyérmeseként - is ott volt Puskás Ferenc Stadionban. Egy éve 17,30 méterrel nyerte a versenyt.

"Ha ennyi szubjektivitást megengedhetek magamnak: számomra Christian Taylor a jelenkor egyik legnagyszerűbb atlétája, aki kiváló példakép lehet a gyerekek, a fiatalok számára" - mondta róla a szervezők közleménye szerint Spiriev Attila, a viadal sportigazgatója.

A szám sztárja egyértelműen Taylor lesz, ám győzelmét nem lehet előre borítékolni, ugyanis többek között az idei világranglistát 17,69 méteres eredménnyel vezető kubai Pedro Pichardo és az idei amerikai bajnok Omar Craddock is az ellenfelei között található.

A kevesebb mint két hét múlva sorra kerülő emlékversenyen nem csupán a férfi hármasugrás mezőnyében lesznek sztáratléták: rajthoz áll a magyar fővárosban többek között a férfi 100 méter vb-címvédője, a jamaicai Yohan Blake, a négyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok amerikai 400-as, Sanya Richards-Ross, illetve a 110 méteres gátfutás világbajnoka, olimpiai másodikja, a szintén amerikai Jason Richardson is.

Az már korábban eldőlt, hogy az idei Gyulai István Emlékverseny a nemzetközi kalapácsvető-sorozat egyik állomása lesz, az olimpiai bajnok Pars Krisztián mellett - többek között - a 2008-as ötkarikás aranyérmes szlovén Primoz Kozmus is dobókörbe lép a Puskás Ferenc Stadionban.
A belépők 90 százaléka 500 forintos regisztrációs díj ellenében kapható a Ticket Express irodáiban.

A Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat az M1 július 10-én 20.15 és 21.30 között élőben közvetíti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Shelbourne-Sligo ír bajnoki labdarúgó-mérkőzés

Egy pocsék hazai és egy szárnyaló vendég ez eltalálhatatlan ligából: nem csoda, hogy legutóbb előbbi nyert meccset, míg utóbbi idegenben öt meccse nyert utoljára... Tovább olvasom