Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

11 anyuka óvja a klinika szívműtött babáját, Jancsikát

Három napos kora óta, közel kilenc hónapja a szegedi gyerekklinika lakója egy szívműtött Békés megyei kisfiú, Jancsika. A csöppséget eddig nem nagyon látogatta az anyukája, olykor a nagymamája érdeklődik felőle telefonon. A kórház dolgozói rajonganak érte: a kezelőorvosa és a nővérek is elhalmozzák szeretetükkel és az orvostanhallgatóknak is nagy kedvence a csupa mosoly gyerkőc. Jancsika a klinika babája.
Ahogy belépünk a szegedi gyerekklinika kardiológiai osztályának folyosójára, máris megpillantjuk Jancsikát: tágra nyílt, érdeklődő kék szemeivel éppen az őt kézben tartó egyik főiskolai oktatóval huncutkodik. A mellettük elhaladó nővérek csókot dobnak felé, aki teheti gyorsan magához is öleli, nyom egy puszit a homlokára. A kisfiú nagyon hálás a túláradó szeretetért, mindenkire mosolyog, édesen gagyog. Az osztály főnővére, Kutasi Ilona meg is jegyzi, hogy a klinikán egy helyett 11 "anyuka" gondoskodik róla - ennyi nővér váltja egymást az osztályon. Az orvostanhallgatók is a csodájára járnak: csörgőt, játékokat hoznak ajándékba és rugdalózót, kisruhákat is kapott.

- Családi képet akarnak? - kérdezi Ági, amikor a többi ügyeletes nővérrel együtt fotózásra kérjük őket. Tényleg ők Jancsika családja: ők látták először felülni, drukkoltak neki, amikor lábra állt a kiságyában, ők adják a kezébe a cumisüveget, amikor megéhezik. Alig egy hete együtt ujjongott az egész klinika, amikor kibújt a csöppség két kisfoga.

Jancsika, a klinika babája - KÉPGALÉRIA

Mi magunk is megbizonyosodunk arról, milyen jól tűri a pelenkázást. - Nagyon hálás gyerkőc, akit megismer, mindjárt rámosolyog, nyújtja felé a csöpp kis kezeit - bizonygatja Ági. - Mi lesz velük, ha egyszer elviszik Jancsikát? - kérdezzük őket, amire egy nagy sóhaj után szinte egyszerre válaszolják: biztosan megkönnyezik.

Jancsika 3 napos korában, Békés megyéből került Szegedre, nagyon súlyos szívfejlődési rendellenességgel. A betegségéből is adódóan állandó felügyelet alatt tartották, a nővérek fürdették, pelánkázták és babusgatták. Sokat javult az állapota, a komplex szívműtéte előtt akár haza is vihették volna a szülei, de nem jelentkeztek érte. Nehéz anyagi helyzetükre hivatkoztak, de nem akartak lemondani a babáról. - 5 hónaposan végezték el rajta a beavatkozást Bogáts Gábor irányításával. A műtét jól sikerült, a baba mégis az osztályon maradt, a családja továbbra sem vitte haza. A gyógyulás, a rehabilitáció is a klinikán történt. Hozzánőtt a szívünkhöz, mintha már a mi kisfiunk lenne - magyarázza Katona Márta, Jancsika kezelőorvosa.

A sokat látott professzor asszonynak is el-elcsuklik a hangja, amikor arról faggatjuk, mi lehet a kisfiú sorsa. - Sokszor látjuk, ahogyan a szülők napokig, hetekig kuporognak a folyosó székein kisírt szemmel és várnak a csodára, hogy meggyógyuljon a gyermekük. Mindent megadnának, hogy újra egészséges legyen. Jancsika már teljesen felépült, csak a heg emlékezteti majd a műtétre. Nem kellene már a kórházban feküdnie, de a családja még nem vitte el, az anyukája csak 2-3 alkalommal látogatta meg. Értesítettük a gyámügyet és a védőnői szolgálatot, környezettanulmányt is kértünk. Még nem tudjuk a gyámhatóság döntését, lehet, hogy a nagymama lesz a gyám - ismerteti a helyzetet a kezelőorvos.

Jancsika, a klinika babája - KÉPGALÉRIA

Hozzáteszi, bárki is veszi magához, egy-két hetet az osztályon kell majd töltenie, hogy a baba minél jobban megismerhesse, ne idegenhez kerüljön egy szeretetteljes környezetből.

- Nem igazán találkoztunk hasonló helyzettel. Rengeteg örökbefogadó vár a sorára, hogy felnevelhessen egy gyermeket. Jancsikát is sokan szívesen magukhoz fogadnák, de az anya nem mond le róla - fogalmaz Katona Márta. - Ha majd elviszik, óriási űr marad utána, mégis azt várjuk, hogy végre családra találjon. Nem tizenegy anyukára van szüksége, hanem egyre.

Olvasóink írták

105 hozzászólás
  • 105. CID 2010. november 20. 17:23
    „104. Túltettél a névadódon :) Gratula”
  • 104. VonaGabor 2010. november 20. 00:03
    „68. hozzászólás henriette.m 2010.11.15. 11:59
    Szeva, talán még az életben is találkozunk egyszer, nemcsak itt a fórumon. :-)
    Érdekes módon már néhány Barátra találtam itt, a DM Fórumán!

    Akkor ezt benézted, mert ez nem fórum a fórum a felső menüben a közösségnél van ez cikk alatti komment. Szólíthatlak bélának? Mert az is olyan közel van a nevedhez mint a fórum a cikk alatti kommenthez.”
  • 103. henriette.m 2010. november 19. 09:43
    „Kedves CID, örüljünk együtt Jancsika boldogságának és annak, hogy a saját családjában tud maradni. Még ha ez egy hibás döntés is volt a Gyámügy részéröl, talán késöbb lesz lehetöség a kicsit végleg egy szeretö nevelöcsaládhoz adni, akik úgy anyagilag, mint erkölcsileg és lelkileg mindent megadnak ennek a kisfiúnak. Hiszen nemcsak egy akármilyen családi körülmény kell neki: Rendezett, Egészséges, Nyugodt körülményt kell biztositani. Majd meglátjuk, én a legeslegjobbakat kivánom Jancsikának!”
  • 102. CID 2010. november 18. 11:45
    „Most hallottam, hogy örökbe adták, s nem Heninek, hanem valamelyik családtagnak :(”
  • 101. kommandos 2010. november 18. 09:55
    „A napilap robbantotta a botrányt, a tv csak az interneten látta a hírt, majd ugrott rá. A prof szavait sem úgy adták le ahogyan nyilatkozta. A szövegkörnyezet az ugye nem mindegy. A babát valószínűleg azért nem vitték haza, mert még rendszeres megfigyelésre szorul, akár minden héten be kellene vele járni Békés megyéből. A szülők nem biztos, hogy ezt finanszírozni tudják.
    Még annyit hozzá tennék, hogy nem az "anyát" védem, csak utánajártam a dolognak. Nem kell mindent elhinni amit leírnak.Jancsikának van egy kicsit nagyobb, de még szintén baba testvére, vele sem könnyű az állandó utazást megoldani. Hangsúlyozom nem akarom kimosdatni, csak más a tény, és más a bemutatott helyzet.
    Az is igaz, hogy én is a gyerekem mellé szögeződtem volna, akármi áron.”
  • 100. CID 2010. november 17. 22:18
    „Sok embert érdekelne, mi van a háttérben. Nagyra becsült napilapunk nem járna utána ? Vagy nem érnek rá, és készülnek a domaszéki böllérnapra ? :) <moderálva>”
  • 99. hogyongyvirag 2010. november 17. 19:34
    „Aki védelmébe veszi az "anyát" az remélem tisztában van azzal, hogy a GYES és a családi pótlék alanyi jogon jár.
    Ebből a nem kevés összegből nem költött a gyermekre 1 forintot sem . Szerintem egy buszjegyre valót kiszoríthatott volna belőle. Anyaként mondhatom, hogy nincs az az élethelyzet ami felmentést adhatna a szülőknek. Vajon akkor sem mondana le róla, ha neki kéne kifizetni a kórházi ápolás díját amióta meggyógyult a kisfiú ???”
  • 98. szeva. 2010. november 17. 16:10
    „97. Kedves kommandós ! Szép volt tőled hogy meglátogattad Jancsikát. Semmi pénzért nem gondolnám, hogy a nővérek hazudtak neked, azt sem gondolom hogy te hazudsz. A TV riportban orvos is nyilatkozott, a szavakat is összevágták volna egy mondaton belül ? Miért is tennének ilyet? De mégis csak a lényeg a lényeg. Az tuti, ha az én gyerekemet műtenék 24 órából 24-et az ágya mellett ülnék, és ezt tenné az anyák többsége.
    Oké. Látogatja - nem látogatja. Majdnem mindegy. De miért nem vitte eddig haza. Most meg már remélem van annyi önbecsülése - a gyerek érdekében - hogy nem is teszi... Még reménykedhetünk, hogy belátja jobb lenne a picinek ha legalább nevelőszülőkhöz engedné.
    Akkor most én is "anyaszidó" vagyok ? Nem baj, Vállalom !”
  • 97. henriette.m 2010. november 17. 12:54
    „Kedves Kommandós, és miért nem viszik haza Jancsikát? Már hónapok óta el lehetne vinni, mire várnak?”
  • 96. kommandos 2010. november 16. 17:55
    „Kedves Heni és többi anyaszidó!
    Ma jártunk a klinkikán, vettünk a kicsinek ezt, azt. Az ott szerzett információk szerint a babát látogatják, nem sűrűn, de amikor tehetik igen.
    A tegnapi híradóban egy összevágott szemét cikket lehetett látni. Ha a nővérek hazudnak akkor én is.”
  • 95. henriette.m 2010. november 16. 16:35
    „Kedves Liongate, amikor nevelöszülö leszel, akkor aláirod a papirokat a Gyámüggyel és tisztában vagy vele, hogy elvehetik Töled a gyermeket. Valóban sajátként szereted, neveled, nincs különbség a gyerekek között. De ha értesitenek, hogy elkezdödik a családba való visszavezetés, az egy késszúrás a szívbe. Amikor pedig elmegy, vissza a vér szerinti családjához, meghal Benned valami és azt az ürt már soha nem tölti be semmi és senki. Ezért sem értem az itt szereplö "anyát", miért nem törödik a gyerekével, hogy lehet valaki ilyen szivtelen??? De az apát sem értem, már ha van a kis Jancsikának hivatalosan apja, hogy megcsinálni egyszerü volt, de gondoskodni róla az már nem megy? Annak is levágatnám a himtagját, hogy ne csak, hogy ne szaporodjon, de ne is élvezze a technikáját! Az anyát meg elköttetném egy életre, mert az se szaporodjon! Én a "más" gyerekét se adnám vissza, nemhogy a sajátommal ilyet tegyek. Nincs itt mit szépiteni, az anyja egy utolsó.........! nem folytatom, mert a végén kimoderálnak és kitiltanak aDM-röl!”
  • 94. liongate 2010. november 16. 13:25
    „everest567 kukac
    gmail.com
    erre tudsz adni egy email címet,ha megtennéd,elvégre orvost kérdezek:)
    Ha nem foglalkozol ilyesmivel nem baj:)”
  • 93. liongate 2010. november 16. 13:22
    „Heni köszönöm a választ!Nem tudtam,hogy ilyen nagy különbségek vannak.Azért nehéz lehet ez,mert,ha felnevelsz egy csöppséget,akit imádsz és ajátodként neveled,később meg mondjuk kérvényeznék,hogy mégis gyakorolni szeretnék szülői mivoltukat és elvennék én kb belepusztulnék.

    Sokat törtem a fejem ezen,mert nem szeretek ítélkezni,de egy biztos nem bírnám ki a gyerekem nélkül,ha kell a világot is felfordítanám,mindent elkövetnék,hogy láthassam vagy kicsit beszélhessek neki.

    Franzvon tudnám nekem segíteni,most minden viccet félretéve keringési rendszer szabályozásával kapcsolatban fordítok egy cikket egy mondat nem világos számomra(vénás keringés)?”
  • 92. henriette.m 2010. november 16. 00:22
    „Szeva, irtam neked mailt, remélem, megkaptad! Köszi az infót!

    Üdv
    Henriette”
  • 91. CID 2010. november 15. 21:21
    „Nyugodj már le franczi. Ha minden igaz, TE életeket mentesz, innentől kezdve, nyilván a te munkád a fontosabb ! Ezzel épeszű ember nem akar vitatkozni.”
  • 90. franzvon 2010. november 15. 20:53
    „Kedves CID-azért vagyok balfax, mert nékem már az elég, ahogyan leírtad :"TE"!
    Ezért érdemes még.”
  • 89. franzvon 2010. november 15. 20:47
    „Fizetésemhez????Kacagnom ke.....
    No ne kezdjünk újabb hullámveréseket...
    Mindenesetre Heninek sok erőt!!!”
  • 88. CID 2010. november 15. 18:53
    „Heni : nem vitatkozunk. Franczi : nem számolom, bár nyilván nem olyan módon segítek mint TE, hisz nem az egészségügyben dolgozok, viszont a cég akinek a szekerét tolom nem kicsiny összeggel járul hozzá a fizetésedhez.”
  • 87. billan 2010. november 15. 18:51
    „Mielőtt mindenki sírva fakadna szegény gyermek sanyarú sorsa miatt, emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a gyerek jelen pillanatban sokkal jobb helyen van, mintha tulajdon édes szülei mellett lenne. Értsd: nem fázik, nem éhezik, nem bántják, szeretetet kap. Persze lehetne jobb helyen is, drukkolok is neki...”
  • 86. henriette.m 2010. november 15. 18:16
    „Drága jó Franzvon és CID, miattam kérlek, nehogy vitatkozzatok! nekem nagyon sokat jelent a lelki támogatás, amit itt MINDENKITÖL kapok , ki sem lehet igazán fejezni, mennyire örülök Nektek! A sorsunk a Hivatal kezében van, mindenképpen tájékoztatlak Titeket, bármi is lesz az eredmény!!!
    Egyébként a szerkesztönek 2 levelet is írtam és egyre sem válaszolt! Köszönöm a hozzáállást! :-(((”
105 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két túlélőt is láttunk a balástyai malacmészárláson

Böllérnapra látogattunk el, ahol a malacsorsok nyomába eredtünk. Csak erős idegzetűeknek, videó! Tovább olvasom