Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

153 milliós támogatást kér az SZKT

Szeged - Gyimesi László városfejlesztési tanácsnok sürgősségi indítvánnyal terjeszti a szombati közgyűlés elé a Szegedi Közlekedési Kft. kérését.
Tóth István Tibor, az SZKT ügyvezetője keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: a társaság kéri az önkormányzattól az idei üzleti tervének módosítását. Ha a cég nem kapja meg a 153 millió forintos póttámogatást, veszteséget kell elkönyvelnie, és ez veszélyeztetné a működését és a pályázatokban való részvételét. Energetikai, munkahelymegtartó és járműfejlesztési pályázaton szeretnének jövőre indulni, de ilyeneken veszteséges cégek nem vehetnek részt. Csőd nem fenyeget, kezelhető a helyzet.

A cégvezető hozzátette: a társaság idei bevételei előreláthatóan több mint 300 millió forinttal lesznek kisebbek a tavalyinál. Oka többek között a 2-es villamos ki nem fizetett költsége, a fizető parkolóhelyek számának csökkenése, a menetdíjbevétel apadása, a 4-es vonalra beállított pótkocsis szerelvények pluszköltsége, az elmaradt felújítási megrendelések. Ennek ellenére 153 milliós veszteséget látnak, mert a rendelkezésre álló forrásokat maximálisan hatékonyan használják, és a költségeket minimálisra faragták.

Az ügyvezető megjegyezte: bizonytalan, de lehet még egyensúlyban a költségvetésük, ha a PESA-villamosok gyártója megfizeti a nagyjából 150 milliós kötbért, amit a társaság a garanciális javítások rossz hatásfoka miatt követel.

A városvezetés nevében Solymos László alpolgármester reagált Tóth István Tibor kijelentéseire. 2010-hez képest a cég állományában lévő munkavállalói létszám 39 fővel nőtt, ezen belül csak az igazgatóság létszáma 15 százalékkal emelkedett. A mostani helyzet kialakulásához a cégvezetés felelőtlen magatartása vezetett, a cégnél nincsenek megtakarítások, idén is nőttek a költségek. Növekedett a hirdetésekre, reklámra, fordított költség, és nőttek a személyi jellegű kiadások, valamint az anyagköltségek. A 2-es villamos üzemeltetése olcsóbb, mint az általa kiváltott buszok költsége, a Tisza Volán és az SZKT közötti bevételmegosztásról a két cégvezető állapodott meg egymás között. Továbbá látványos, hogy a cég az utóbbi két évben külsős munkákat nem vállal, csökken a bevétele. A városvezetés éppen a megalapozatlansága miatt nem támogatta a társaság idei üzleti tervét. Póttámogatást pedig, miután nincs többletforrásunk, nem tudunk biztosítani. Ugyanis a korábbi évek felhalmozott nyereségéből és az egyéb kötelezettségekből kifolyólag mintegy 200 millió forinttal tartoznak az önkormányzati cégek a városnak.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. DMagóg 2012. november 29. 12:40
    „Tóth Úr!
    Szereptévesztésben tetszik lenni! A tulajdonosok diktálják a követelményeket, az ügyvezető pedig lemond, ha nem tartja azt teljesíthetőnek! Ilyen egyszerű!
    Más a helyzet, ha Ön egy politikai kinevzett, s ennél fogva ellehetetlenítik. Mit remélt? A politikai elkötelezettség elég a szakmaisághoz is? Az átkosban tényleg elég volt!
    A fizetett hirdetése, se pro, se kontra nem győzött meg! A tulajdonos diktál! Közbeszól a politika? No, akkor ez már eleve nem a szakmaiságról szól! Sajnálom Önt, de ezt tudnia kellett! A tulajdonos diktál, Ön meg szereptévesztésben van! Így is, úgy is!”
  • 31. macs 2012. november 29. 11:23
    „30. kormoska,
    eddig azt hittem, hogy csak én érzem így:"Egy közlekedési cég élére elhivatott szakember kell,aki él-hal a tömegközlekedésért és folyamatosan fejlesztené azt.Tóth I Tiborban nem látok ilyet.Őt inkább a hideg racionalitás és az ellentmondások vezetik."
    Bár a hideg racionalitást nem látom benne. Számomra a racionalitás számokkal alátámasztott indoklást jelent, de ez legyen az én problémám. :-)”
  • 30. kormoska 2012. november 29. 10:49
    „Harcos cégvezetőnk immár fizetett hirdetésben védi az álláspontját!
    Gondolom látta-olvasta a sok kommentet.Az újságírókban nem bízván inkább hirdetést adott fel.Ez nem biztos,hogy jó húzás 2 nappal a közgyűlési döntés előtt.
    AMIBEN EDDIG IS IGAZA VOLT:-Az energiaárak növekedtek,a jegybevétel csökkent.Fogy az emberek pénze!
    -A 2-es villamos kapacitásbővülést jelentett,ez költséggel járt.Fel kellett venni járművezetőket és +karbantartókat ezért a bérköltségek is nőhettek.
    -A parkolóhelyek száma jelentősen csökkent+itt az Árkád az 1000 ingyenes férőhellyel.
    -Az anyagok-alkatrészek ára is nőtt.Mindennek nő az ára ezek dolgok sem kivételek.

    AMIBEN PEDIG NEM: -A külsős munkák Dózsa idejében rentábilisek voltak,sőt némi hasznot(ismertséget) is hoztak!
    -Az Szkt úgy tudom utófinanszírozott cég.Tehát az idei teljesítménye után jövőre kapja meg a pénzt a várostól.
    -Az újabb igazgatósági tagokat-vezetőket pont 2010-ben nyomták be oda ezért ők már benne vannak abban az 526 főben:-).Ravasz,érdekes varázslat a számokkal.
    -Szegednek nem 8 hanem 9 új villamosa van,számtan és cégismeret egyes!
    -Ha a bevételmegosztás az ő hatásköre,akkor a kialakult helyzet is az ő személyes felelőssége.
    Ne rohangáljon örökké a városházásra segítségért,pluszpénzért.Tárgyalja újra februárban a Volánnal a bevétel megosztását.

    Még valami:Egy közlekedési cég élére elhivatott szakember kell,aki él-hal a tömegközlekedésért és folyamatosan fejlesztené azt.Tóth I Tiborban nem látok ilyet.Őt inkább a hideg racionalitás és az ellentmondások vezetik.
    Ha csak alapszinten akarnak működtetni egy céget,ahhoz elég pár jó számítógép,pár informatikus,néhány könyvelő......”
  • 29. Szemif 2012. november 28. 16:02
    „19. jozko

    Kár volt fáradnod, tudom, hogy neked fix elképzelésed, hogy pl. a PESA-k nagyok Szegedre, az, hogy a csatolt Tátrák amik ugyanilyen hosszúak és hasonló fogyasztásúak voltak az 1-esen valmiért nem szúrták a szemed az más kérdés.

    De a cikk nem a nagyprojekt költségvonzatairól szól: " Oka többek között a 2-es villamos ki nem fizetett költsége, a fizető parkolóhelyek számának csökkenése, a menetdíjbevétel apadása, a 4-es vonalra beállított pótkocsis szerelvények pluszköltsége, az elmaradt felújítási megrendelések."

    Nézzük egyenként: a 2-es villamos ki nem fizetett költsége azt jelenti, hogy a szegedi helyi közlekedés utófinanszírozott, és lévén a tavalyi üzleti terv is nagyon szoros volt, idén az SZKT számára nem volt elegendő tartalék a 2-es üzemeltetésére, ezért Tóth úr azt kérte, hogy 100 millió forintot adjank kvázi előlegként a 2-esre az SZKT-nak, nem adtak. Ez az a bizonyos ki nem fizetett költség. Jövőre ezt már automatikusan kapják, csak idén nagyon szűk a keret, a 2-es villamos üzemeltetési költsége pedig sajnos tényleg kevesebb, mint a buszoké volt, azért írom, hogy sajnos mert például a csúcsidőn kívül vagy tanszünetben irracionálisan ritka menetrend van az 1-2-es vonalon, ami például délelőtti időszakban, mikor egyetemisták megrohannak egy PESA-t, többször vezetett már utaslemaradáshoz.

    "a fizető parkolóhelyek számának csökkenése"

    Azt, hogy mi a fizető parkoló azt jobbára az önkormányzat dönti el, régebben 3000 fizető parkolóhely volt, mostanra kb. 2050 maradt, teljesen érthető, hogy az SZKT vezető szeretne valamilyen kompenzációt azért, ha az önkormányzat kihúzzák alóla a talajt, de közben nyereséges tervet vár el.

    "a menetdíjbevétel apadása"
    Sajnos a tavalyi járatrikítás miatt csökken az SZKT által kapott normatíva, és az utasszám is stagnál illetve kismértékben csökkent, szerintem ezen nincs mit magyarázni.

    "a 4-es vonalra beállított pótkocsis szerelvények pluszköltsége"
    A 4-esen járatott csatolt Tátrák valahogy elkerülték a köznép és a sajtó figyelmét is, (idén szeptembertől járnak így), ennek sincs semmi köze a nagyprojekthez, csak arról van szó, hogy a szolgáltatás színvonalát akarták növelni, a döntés vitatható, tény hogy a reggeli csúcsidőben jól jön az extra férőhely, de egész napra kiterjeszteni szerintem butaság volt. Annak fényében különösen, hogy egy időben a szóló T6-osok is boldogultak csúcsidőn kívül, a csuklós KT4-esek pedig elegendő kapacitást biztosítottak korábban, mivel több utas nem lett, így ez sajnos valóban pénzkidobás.

    "elmaradt felújítási megrendelések"

    Sajnos az SZKT-t is eléri a válság, kevesebb a külsős munka, szerintem ezen sincs mit magyarázni.

    De, én ezt a 153 milliót kifizetném az SZKT-nak, ugyanis, ahogy Tóth István Tibor is mondja nem tragédia, ha nem kapják meg, csak akkor a jövő évi pályázati pénzek egy részétől elbuknak, amiért kár lenne, az SZKT most kezdett bele több olyan projektbe, amire jól jönne az a pályázati pénz. A részletekbe nem mennék bele, de a lényeg, hogy több érdekes járműfejlesztésről lenne szó.”
  • 28. Szemif 2012. november 28. 15:31
    „25. kormoska

    Lucia egy elég "érdekes" személy...

    Valamiért betegesen gyűlöli, és a maga módján retteg a tömegközlekedési eszközöktől, -illetve volt és jelenkori vezetőitől. A kerékpárosokról alkotott véleménye meg önmagáért beszél:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/halalos_baleset_a_dorozsmai_uton/2293810/
    (A 27-es hozzászólás után szinte mindenki őt szidja, erre nyomja a süket dumát, hogy mindenkinek Szép napot! Gusztustalan egy "ember", de legalább az ottani kommentelők helyretették...)
    Egyébként az igazán durva megszólalásait még egy másik nick alatt követte el, ott konkrétan örült egy biciklis halálának...

    Lucia egy troll, nem igazi troll, elvégre azok csak idiótának és bunkónak akarnak látszani, de valójában nem azok, de nála sajnos ez természtes. Szóval a véleményét ne vedd figyelembe, BÁRMIT ÍR BÁRMIRŐL, BÁRKINEK simán csendben kell maradni. Tudod trollt nem etetünk!”
  • 27. macs 2012. november 28. 12:37
    „Szerintem azzal mindenki tisztában van, hogy a tömegközlekedést a világon mindenhol támogatják, de nem hiszem, hogy pl. Németországban a vállalatok vezetői bemondásra kapják a pénzt. Talán azon kéne elgondolkozni, hogy nálunk miért gondolja mindenki, hogy következmények nélkül lehet egy céget vezetni, mert elég hangosan kiabálni egy kicsit toporzékolni és akkor kinyílik a pénzes láda? Miért nem lehet a cég vezetésének prémium feladatként szabni a veszteség csökkentését?
    És nem kéne politikát vinni a kérdésbe, mert mindnyájunk érdeke, hogy a pénzünket ne szórják számolatlanul! :-(”
  • 26. Alsóváros 2012. november 28. 11:40
    „Elfogyott a haveroknak osztogatható pénz? Ejj, de szomorú. Még szerencse, hogy azért a haver kölkének akadt munka a fűtött irodában. (15%-os igazgatósági létszámnövekedés.)”
  • 25. kormoska 2012. november 28. 10:45
    „20.Lucia
    Kedves Lucia.Ön mindenhová kerékpárral jár vagy netán a rendszerváltás nagy nyertese és bérkocsis sofőr szállítja?Másként nem tudom komolyan venni az írását.
    Jó szedjük fel a síneket(amit amúgy az EU támogatás miatt 10 évig nem lehet)+rúgjuk ki a dolgozók felét.Félóránként 1 busz egy Szeged méretű városban,20 percenként 1 villamos 172 ezer lakosra?Fel sem férnének az emberek.
    Vissza a hatvanas évekbe!
    Új járművet ne is vegyünk,jó nekünk a szakadt is.
    De ettől a jegyárakat nem tennék olcsóbbá,sőt.Amit ön mond az nem spórolás,hanem öngyilkosság.”
  • 24. Együgyű 2012. november 28. 09:38
    „,,153 milliós támogatást kér az SZKT"
    Így szép az élet. Ilyen helyen jó vezérnek lenni. Ha nem megy a cégnek, akkor kell kérni ,,153 milliós támogatást esetleg 253 vagy 353-at? Felelősség meg a hatékony vezetés nem fontos? A vezérnek és a sleppjének csak a markát kell tartania a köznép pénzéért? Gyimesi László városfejlesztési tanácsnok bizonyára az ünnepek közeledtére és a párttársaira is tekintettel, sürgősségi indítvánnyal terjesztette a szombati közgyűlés elé a Szegedi Közlekedési Kft. kérését. Kíváncsi lennék a következőkre? A versenyszférába ezt meg lehetne tenni? Esetleg ha a tőkés (valakinek/valakiknek) saját zsebére menne a kérés Ügyvezető igazgató: Dr. Tóth István Tibor támogatást merne ilyet kérni? Dr. Gyimesi László Városfejlesztési és Külügyi Tanácsnok, Jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság tagja, Városkép és Környezetvédelmi bizottság tagja, a kapitalistáknál is ilyen sürgősségi indítvánnyal állna elő? "Könnyű más farkát csalánnal verni"? A versenyszférában mindig azt hallottam, hogy a felmerülő problémák miatt nem siránkozni kell, hanem azt meg kell oldani házon belül. Ugye a rendkívüli nehéz helytere való tekintettel az átlagos SZKT dolgozóknak nem lesz prémium és fizetésemelés adva a nemzeti áldozatvállalás, egység jegyében? Se baj ezt a 153 milliós támogatást szolgáltatási árak növelésével, szolgáltatások csorbításával és más kontójára könnyű lesz előteremteni a Fidesz-KDNP pártszövetség mélyen vallásos város atyáinak és anyáinak. Mellesleg amúgy is személyautóval furikáznak ingyen parkolási lehetőséggel? A tömegközlekedés valójában nem érdekli Őket?
    Érdekes ez a szegedi speciális demokrácia. Amúgy meg mindegy mert most is a komcsik, Botka a hibás egyesek szerint. Azonban már kezd ez a mentegetőzés unalmassá válni. Hány évig fog ez még tartani?”
  • 23. Figyelő 2012. november 28. 09:21
    „Tóth igazgató!
    Talán meg kellene tanulni egy céget gazdaságosan, jól irányítani, és nem az adózók pénzéért kuncsorogni!
    Remélem, hogy a városi közgyűlés nem szavazza meg a plusz pénzt, és akkor magától megszabadul az SZ.K.T. és a város!!
    Nem kellene + 15 Celzius fok külső hőmérsékletben a villamosokat eszementen fűteni!
    Soroljam, hogy melyik pályaszámú villamosok közlekednek a mostani melegben utastér fűtéssel?
    Csak nehogy az legyen a válasza, hogy nem lehet napközben kikapcsolni a fűtést, mert ha ezt mondja, az nem lesz igaz!”
  • 22. strangerrr 2012. november 28. 08:09
    „Már vártam TIT újabb megnyilvánulását. A fizetett hirdetés óta csöndben volt. Természetesen megint a mi pénzünket kéri. A végcél az SZKT megszüntetése, de ezen még meg is szedik magukat. Van erre szó hazával indul, és árulással végződik.”
  • 21. saturnus 2012. november 28. 06:42
    „Ne fizessenek jutalmat prémiumot a város cégeinek a vezetőinek és meg is van a 153 milliós gempa.”
  • 20. Lucia 2012. november 27. 22:37
    „20.
    Jó kis dolgozat!
    Én továbbra is azt mondom, csökkenteni kell a tömegközlekedésnek adott pénzt! Csökkentsék a járatok számát! Szüntessék meg a 2-es villamos vonalát, állítsák vissza a 2-es buszt! Elég, ha óránként 2-szer közlekedik! Az 1-es villamosnak is elég lenne 20 percenként járni! Ez lenne a spórolás! Új trolikat ne vegyenek! Csak pénz kidobás!”
  • 19. jozko 2012. november 27. 21:52
    „Szavamra, nagyszerű tollforgató a cikk írója- bátran vállalhatná a nevét!

    Mintha élőben hallanám Solymos polgármester aspiráns urat, amint egy szuszra kivágja az indokait, miért nem fogja a város megpróbálni talpon marasztalni a saját cégét!
    Mint a géppuskasorozat - csak hát nem pontos célzott lövések ezek, csak úgy pásztáznak a levegőbe - nyomjelzővel persze, hogy szép tűzijáték-formát adjon.
    Megvárjuk illendően, amíg végigmondja , jöhet a három sípszó, üzenet vége- válaszolni minek, géphang beszélt velünk...
    Vaknak kellett lennie annak, aki nem látta előre, hogy a megalomán, kampány ízű tömegközlekedési "fejlesztések", a ´költsük el a támogatási pénzt akármire is, inkább mi kapjuk mint más´ látványberuházások olyan üzemeltetési költség-többleteket rónak a városra, amelybe belegebedünk!
    Lásd : SZKT !
    Az egyébként gyakorlatilag mindenütt veszteséges tömegközlekedést jól haza is vágták!
    Rossz a szolgáltatás minősége?
    Hogy oda ne rohanjak! Talán minden utasnak egy külön jármű kellene, hűtve-fűtve, és persze lakás előtti megállóval - de halk legyen ám!
    Kitalálták már ezt a járművet- úgy hívják: taxi.
    Ámbár a kocsi utasterének néhány légköbmétere a vezető és az utas számára sokkal zsúfoltabb, mint pl. a Pesa
    villamosszerelvények több száz köbméternyi klimatizált légtere néhány utasnak...megawattnyi fogyasztással...

    16.# calibra 20. társunk súlyos problémákat emleget- hát bizony sokan 10-20 kg túlsúlyt cipelnek, gondolom, az éhezéstől hízunk el.
    Persze a szájuktól nem vonhatják meg a falatot - meg arra a doboz cigire, kis piára is jusson!
    A gyárak nem győznek elég "okos telefont" gyártani, ennyi /sokszor felesleges.../ kütyü a büdös életben nem
    volt még az emberek berendezési tárgyai között - de bérlet drága?
    Nem is értem, miért nem adják ingyen?
    Azt a kicsivel többet csak ki tudnánk fizetni mi, akik fizetjük a közterheket, de biciklivel és gyalog járunk!?
    Ha nagynéha rá is vetemedünk a kocsihasználatra, a parkolással kifizetjük a tömegközlekedők jegyárának egy részét...és nem mi nyafogunk!
    Szóval nem kellene itt verni a tamtamot Solymosi elvtárs, megalapozták már ezt a veszteséget az elbaltázott beruházásaikkal!
    Most pedig még politikai tőkét is szeretnének kovácsolni belőle?
    Aki kényelmesen akar közlekedni - modern eszközökön - fizesse meg az árát!
    Akik pedig gondoskodtak arról, hogy az emberek egyre több pénzt költsenek az elmúlt mintegy 20 évben - gondoskodjanak arról is , hogy legyen hol megkeresni azt a pénzt, értékteremtő munkavégzés munkadíjaként!
    Nem egymásra kellene már mutogatni, hanem elvégezni azt, amiért a mandátumukat kapták!
    Dolgozni persze nehezebb, mint dumálni!
    Oké, ez rám is igaz - de a duma mellett dolgozom és már nagyon régen a magam kenyerét eszem - és nettó befizető voltam, vagyok az állam felé!”
  • 18. szatyi 2012. november 27. 21:17
    „Gondolom, hogy ettől függetlenül az éves prémium jár neki!”
  • 17. kormoska 2012. november 27. 21:10
    „Már nem az első kirohanása Tóth I Tibor úrnak!
    Ez az ember totálisan alkalmatlan cégvezetőnek.Ma már nem az elődjére fog mindent,de talált más okokat.
    Ujra zsarolni készül a városvezetést,és az utasokat.
    Egy városi cégnél nem feltétlen elvárás,hogy nyereséges legyen.Viszont az esetleges működési nyereségüket le kéne perkálniuk az önkormányzatnak.A városnak meg vasszigorral be kéne hajtani!
    200 milliós kintlévőség a cégeknél.Mi van?!
    A PESA-tól jogosan követelik a kötbért,de ha pereskedni kezdenek abból egyhamar nem lesz pénz.
    A parkolóhelyek számának csökkenésével magam sem értek egyet.De pl:a rakpart egy jobboldali indítványra lett ingyenes.....
    Dózsa idejében csurig voltak külső megrendeléssel(Bulgária,Csehország)ezek adták a nyereség jó részét.Hová lettek?
    A csökkenő bevételekről pedig az utasok csökkenő pénztárcája tehet,nem az Szkt.
    Ja,és akkor egyetlen magyar tömegközlekedési cég sem indulhat pályázatokon,mert MIND veszteséges.”
  • 16. calibra20 2012. november 27. 20:43
    „Emberek nincs aki szóljon ennek a bukott igazgatónak,látnoki képességgel megáldott, alul iskolázott narancsosnak, ezen a kis SÁRGOLYÓN amit történesen úgy hívnak, hogy MAGYARORSZÁG, hogyha növeli a létszámot a baráti körrel zsíros fizetésért,csökkenti a bevételi forrásokat / parkolás /szintén a baráti segítséggel akkor az előbb vagy utóbb CSŐDHÖZ vezet. Aztán jön a zseniális ötlet a kétharmaddal meg a jobbikkal, hogy vegyünk ki pénzt az emberek zsebéből természetesen büntetlenül. Mert hát ugye az önteltségtől eszükbe se jut, hogy az ő jóvoltukból, már az emberek igen nagy hányada már kenyérből se lakik jól egész héten se. Na meg az se, hogy mondjuk SAJÁT fizetésüket csökkentcsék a létminimumra, és úgy lehet, hogy megoldódik a probléma. Lehet próbálkozni narancsosok. HAJRÁ.......”
  • 15. Lucia 2012. november 27. 19:11
    „Egy túrót plusz pénzt nekik! Csökkentsék RADIKÁLISAN a szegedi tömegközlekedést! Inkább 200 milliót vonjanak el az SZKt-tól! A mi családunk által (is) befizetett súlyadót ne erre költsék!
    Ha megszavazzák a 153 milliót, személy szerint az összes önkormányzati képviselőt - aki erre szavaz - feljelentem hűtlen kezelés miatt!”
  • 14. laca74 2012. november 27. 18:31
    „Az utasok pedig minöségi szolgáltatást kérnek...”
  • 13. Commander-V2 2012. november 27. 18:09
    „200 millió forinttal tartoznak az önkormányzati cégek a városnak? Édes jó istenem, az önkormányzati cégvezetők jövőre már nem a családjukkal akarnak karácsonyozni? Hova költik a pénzt? A cégek szinte kivétel nélkül arra valók, hogy az önkormányzat feladatait ellássák és nyereséget hozzanak Szegednek. Jó, a tömegközlekedés soha nem túl rentábilis feladat, de hogy egy éven belül elbukjon az üzleti terv és még több pénzért rimánkodjanak, közben az igazgatóság létszámát bővítik = rettenetes stílus!”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Belvárosi hídról ugrott le az 50 éves nő

A Belvárosi hídról, annak múzeum felőli oldalán ugrott le egy nő öngyilkossági szándékkal ma a reggeli órákban. Tovább olvasom