Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

15 millió forint értékű marihuánát találtak Röszkén

Röszke - Hét és fél kilogramm marihuánát találtak Röszkén egy osztrák autóbuszban, amely Koszovóból Ausztriába tartott; a 15 millió forint értékű kábítószert a hatóság lefoglalta - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője pénteken.
Némedi Varga Éva tájékoztatása szerint a röszkei vám- és pénzügyőri hivatalnál a napokban jelentkezett belépésre egy osztrák autóbusz utasaival. A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján szigorított vizsgálatot tartottak. Az utasok és a két sofőr csomagjával leszállt a járműről, azonban két utazótáska gazdátlanul maradt a raktérben. A két sporttáska 9 csomagot rejtett, amelyben összesen 7,5 kg marihuánát találtak.

A helyszínen történt meghallgatások során a táskákat senki nem vallotta magáénak.

A vám- és pénzügyőrség a 15 millió forint feketepiaci értékű kábítószert lefoglalta, valamint ismeretlen tettes ellen visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt eljárást indított.

Ezzel a felderítéssel együtt az idén Dél-Alföldön összesen közel 400 kilogramm kábítószert foglaltak le a pénzügyőrök. A "forgalomból kivont" 324 kilogramm marihuána és több mint 70 kilogramm heroin feketepiaci értéke megközelítette az 1,6 milliárd forintot.

Olvasóink írták

  • 9. Dushbag 2010. december 18. 20:24
    „"A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján szigorított vizsgálatot tartottak"
    Azannya, feketepiaci érték, ... honnan a búbánatból tudják egyből,
    semmi vizsgálat, hatóanyag tartalom elemzés.
    Már látom is:
    Főnök: Zászlós úr, cigarettapapírt!
    .-.-.-.-
    Főnök: et jó anyag, legalább 15 milla...”
  • 8. thebest 2010. december 18. 08:04
    „Húúúúú, az jó sokáig kitartana ám... :)”
  • 7. jozko 2010. december 17. 22:28
    „Ennyi fűvel már beteríthetik a 3-as villamos pályáját!
    Szárítani sem kell, előre szárított....

    Vagy inkább a reptérre kellene kivinni?
    Gép sem kellene, repülnének az utasok!”
  • 6. benq 2010. december 17. 19:38
    „megint a vám találta meg, akkor a rendőrfőnök biztosan ideges..”
  • 5. oszama 2010. december 17. 19:15
    „hogy miért nem én találok ilyet? nem is értem”
  • 4. queenmargareth 2010. december 17. 17:37
    „poén volt, miért nem a kemény drogokra hajtanak???
    meséltek olyan csempészárukról, amit megsemmisíteni küldtek xy bp-i szemétfeldolgozóba, vagy hogy, is írjam........nos, ott mindenki jól élt:)”
  • 3. queenmargareth 2010. december 17. 17:34
    „affene...........erről is lecsúsztam...........”
  • 2. rozator 2010. december 17. 16:53
    „A magyar oldalon már rég nem megy az elosztás! (sajnos) A szerbek meg 10 deka kávéért meg most is mindent engednek!(sajnos)”
  • 1. flexsnake*** 2010. december 17. 15:45
    „szerintem meg csak 2000ft értékű. Megpróbálták eladni és ennyit adtak volna érte? Az ilyen árk baromságok, ezt is majd elosztják egymás közt az egyenruhások mint a cigit és a piát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sepsey: Átgondolt fejlesztési politikát kell folytatniuk az önkormányzatoknak

Nem talált súlyos szabálytalanságokat az ÁSZ a szegedi önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatban. Tovább olvasom