Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

35 éves Szeged első koedukált kollégiuma, a Herman

Régi kollégisták tértek vissza az elmúlt hét végén az újszegedi Herman Ottó Kollégiumba, amely fennállásának harmincötödik évét ünnepelte. Volt, aki itt ismerte meg későbbi feleségét, és a rákos sejtek szaporodását lassító, visszafordító termék ötlete is e falak között fogalmazódott meg. A kollégium első igazgatója pedig esküvői tanú lett – másodállásban.
– Hivatásos csavargó vagyok, de ide mindig visszatalálok – állította magáról Oskó Péter az újszegedi Herman Ottó Kollégium kapuja előtt. Az épületet harmincöt évvel ezelőtt adták át – harmincöt év kollégistái tértek vissza ide nosztalgiázni szombaton.

S hogy miért is hivatásos csavargó az 1992 és 1994 között a kollégiumban élő Békés megyei férfi? – Az egyetem elvégzése után Amerikában burkolómunkás, Angliában karbantartó, Cipruson bárpincér voltam. Ja, és jártam Kínában is – mondta. Jelenleg egy szegedi utazási irodában dolgozik. S hogy milyen végzettséggel vágott neki a nagyvilágnak? – Eredetileg kirándulás-népmese szakon, azaz földrajz–történelem tanárként végeztem – mesélt arról, hogy már akkoriban sem voltak jó kilátásai egy frissen végzett pedagógusnak. Ettől tart egyébként egy mai diák is, az ötödéves Szegedi Edit, aki bár szeretne Szegeden maradni, nem tudja, magyartanárként sikerülhet-e elhelyezkednie valahol. Ami még közös: a régi hermanosok, ha szórakozni indultak, ugyanúgy a JATE-t és a SZOTE-t részesítették előnyben, akárcsak a maiak.

S hogy mennyire volt nehéz igazgatni a város 1972-ben átadott első koedukált kollégiumát? – Sok kollégista kötött házasságot egymással az öt év elvégzése és a diploma megszerzése után. Közülük többen engem kérek fel tanújuknak. Rengeteg Szeged környéki lagziban vettem részt! – nosztalgiázott a kollégium első igazgatója. Kozma László tíz évig állt a Herman élén, ma Pécsett lakik, s mint mondja, az országban jártában-keltében nagyon sok régi hermanossal találkozik, egykori külföldi diákjai pedig ha Magyarországra jönnek, felkeresik őt. Így nem is csoda, ha azt mondta, igazgatósága alatt a diákok nem okoztak neki sok fejfájást.

Somlyai Gábor 1977-től négy éven át volt a kollégium lakója. Az akkor biológushallgató egyetemistának már beköltözése pillanatában megtetszett évfolyamtársa, Ildikó, akivel négy év után összeházasodtak.
– Az ötödévet már a legfelső szinten töltöttük, amit akkor a már házas kollégistáknak találtak ki – mondta mosolyogva Somlyai Ildikó. Somlyai Gábor azonban nem csak feleséget talált magának a kollégiumban. – Egy fizika–kémia dolgozatra készültem, amikor a csökkentett deutériumtartalmú víz ötlete megfogalmazódott bennem – emlékezett Somlyai Gábor, aki azóta saját vállalkozást hozott létre. Kísérleteik során a különböző daganatos betegségekben szenvedő egerek 80 százaléka meggyógyult, miután csökkentett deutériumtartalmú vizet fogyasztottak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi vasalóklub: van, aki forrón szereti

A vasaló mindent elsimít – állítják a Szegedi Extrémvasaló Klub tagjai, akik olyan helyeken… Tovább olvasom