Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Amikor hiányzik az útbaigazító tábla

Szeged - A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének révészét, Farkas Lászlót kísérjük el sorozatunkban Szegeden, hivatalokba, közterületeken. Hogyan tud közlekedni? Ezúttal a szegedi nagypostán jártunk.
Új sorozatot indított a Délmagyarország, amelyben Farkas Lászlót, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének révészét kísérjük el Szegeden, hivatalokba, közterületeken. Könnyen be tud jutni mindenhová, meg tud közelíteni minden olyat helyet, amit a mozgáskorlátozottak is használnak mindennapjaik során?

Eddig a Szegedi Törvényszéken, majd a Kárász utcán jártunk, megírtuk, a Széchenyi téri központi bírósági épületben nincs akadálymentesített bejutási lehetőség, a kerekes székeseket kézi erővel viszik fel a gondnokok, a Kárász utcán pedig sok helyen nincs vagy túl meredek a rámpa. Ezúttal a szegedi nagyposta főbejárata felé vettük az irányt. Egy mozgáskorlátozottnak levelet, csomagot, sárga csekket ugyanúgy fel kell adnia, mint egészséges társainak.

– Az utalásokat lehetőség szerint az interneten végzem. Persze sok mozgáskorlátozott nem annyira járatos a net világában, de szerencsére egyre több ingyenes alapvető számítástechnikai oktató képzést indítanak nekik. Kényelmesebb neten intézni a pénzmozgatásokat – magyarázta Farkas László. Ha sima levelet akar feladni, azt be tudja dobni az utcai postaládákba is, ám ha ajánlottan akarja, akkor már be kell mennie a postára.

– A nagyposta főbejáratán semmiképpen sem tudunk felmenni. Először lépcsőn, majd egy fotocellás ajtón, végül egy lengőajtón keresztül lehet bejutni oda. Ezért a nagybevásárlást szoktam összekötni az ilyen jellegű postai teendőkkel: a Rókusi körúti Tescóba vagy az Árkádba kerekes székkel is gond nélkül meg tudom közelíteni a postát. Az Árkádban nem a mozgólépcsőt, hanem a parkolóból megközelíthető lifteket használom – mesélte László.

Farkas László nem tud bejutni a Széchenyi téren a nagypostára. A Deák Ferenc utca felől építettek rámpát a mozgáskorlátozottaknak - ezt azonban nem jelzi tábla a főbejáratnál. Fotó: Frank Yvette
Farkas László nem tud bejutni a Széchenyi téren a nagypostára. A Deák Ferenc utca felől építettek rámpát a mozgáskorlátozottaknak - ezt azonban nem jelzi tábla a főbejáratnál. Fotó: Frank Yvette

A nagyposta főbejáratánál ottjártunkkor biztonsági őr nem tartózkodott az előtérben, akitől László segítséget vagy útbaigazítást kérhetett volna, és az épületre vagy az ajtókra sem láttunk semmit kiírva, hogyan juthat be a nagypostára egy mozgáskorlátozott. Pedig gondoltak a kerekes székkel közlekedőkre.

– A Szeged 1. számú postánál az akadálymentesítéshez megépített rámpa a Deák Ferenc utca felőli bejáratnál érhető el. Az akadálymentesített épületrészben egy alacsonyabb, a mozgáskorlátozottaknak is elérhető pultot alakítottak ki, ahol biztosítjuk a mozgáskorlátozottak kiszolgálását. Azért itt jelölték ki ezt a helyet, mert a posta műemlék jellege miatt máshol nem lehetett a rámpát megépíteni. A Magyar Posta komoly figyelmet fordít a posták akadálymentesítésére. Jelenleg csaknem 1200 postahely akadálymentesített, amelyek száma évről évre növekszik. Az elmúlt két évben csaknem 400 millió forintot fordított ilyen típusú beruházásokra a Magyar Posta – tájékoztatta lapunkat Apáti-Tóth Kata szóvivő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz sörkert idén a Vedresben

Tizenhét évig várta a vendégeket a Bajor söröző és étterem szervezésében a HBH Sörkert a szegedi Vedres-szakközépiskola udvarán. Tovább olvasom