Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Az amatőr golf legjobbjaival versenyzett Krisztina

Szeged - Beckenbauerrel és Boris Beckerrel is játszhatott a világ legrangosabb amatőr golfversenyén Zolnay Kriszta. A szegedi gyógyszerész volt az első magyar, aki bejutott a Mercedes World Trophy története során a döntőbe, amelyet a múlt héten rendeztek Stuttgartban.
Egyedüli magyarként vett részt a Mercedes World Trophy amatőr golfvilágbajnokságon Zolnay Kriszta. A szegedi gyógyszerész kedd este tért haza a sportág legnívósabb megmérettetéséről – még most sem hiszi el, hogy eljuthatott oda.

– Hatvanhárom nemzet képviseltette magát a versenyen, hazánkból először érkezett ide versenyző. Ezért külön köszöntöttek, amikor a magyar zászló mögött felvonultam. Felemelő érzés volt – mesélte. Mivel nemzeti ruhában kellett a megnyitón részt venni, a Szegedi Nemzeti Színháztól kapott segítséget: Csárdáskirálynő-kosztümben képviselhette Magyarországot, aminek nagyon nagy sikere volt.

Mivel Magyarország – több más nemzethez hasonlóan – még nem tudott önálló csapatot indítani, Zolnay Kriszta a közép-európai csapatban kapott helyet. A nemzetek versenyében a 29. helyet szerezték meg. A szegedi gyógyszerész egyéniben is helytállt: saját kategóriájában, egy mezőnyben a férfiakkal a 31. helyen zárta a viadalt, ahová egyébként a 65 ezer nevezőből már csak a legjobb 99 kerülhetett be.

Zolnay Kriszta Franz Beckenbauerrel is játszhatott a legrangosabb golfviadalon. Fotó: DM/DV
Zolnay Kriszta Franz Beckenbauerrel is játszhatott a legrangosabb golfviadalon.
Fotó: DM/DV

– Megkérdezte tőlem az egyik versenyző, hogy mióta golfozom. Mondtam, hogy negyedik éve, mire nagyra kerekedett a szeme. Mint kiderült, ő négy éves kora óta golfozik. Egy másik játékosnak saját golfpályája van, 20 éve azon gyakorol. Azt hiszem, már az hatalmas dicsőség, hogy közöttük lehettem – mesélte. – Az egyik dél-afrikai versenyző, miután megnyerte az egyenes ütés versenyszámát, könnyes szemmel vallotta be, hogy 35 éve várt arra, hogy egyáltalán eljuthasson ide.

A versenynek igazság szerint volt még egy magyar résztvevője: az a CLA Mercedes, amelyet Kecskeméten gyártanak. Ez volt a fődíja annak, aki egy ütésből beletalál a lyukba, de végül senki nem vihette haza. Nem ez a játék volt az egyetlen izgalmas kihívás a verseny során. – Az egyik pályán Boris Becker és Franz Beckenbauer várta a játékosokat, velük lehetett egy ütésből versenyezni – mesélte Zolnay Kriszta. – Beckenbauer természetesen 4 méterről lyukba ütötte a labdát, majd visszatette az eredeti helyére és külsővel megrúgva is beletalált. Hihetetlen volt ezt látni. Rendkívüli közvetlenséggel mesélt arról, hogy mennyire kedveli a magyarokat, hiszen a házvezetőnője is magyar.

Zolnay Kriszta azt mondja, büszke arra, hogy magyarként ott lehetett ezen a versenyen, elsőként képviselve hazánkat a legrangosabb golfviadalon. Azt pedig külön megtiszteltetésnek érezte, hogy nőként lehetett részese ennek a mezőnynek, a golf ugyanis világszinten is még mindig elsősorban a férfiak sportja.

Olvasóink írták

  • 1. .suhym. 2013. október 05. 07:36
    „Szép volt Kriszta, gratulálok!:))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MASZK Őszi Kollekció - fiatalokkal

Folytatódik a MASZK Őszi Kollekció programsorozata, amelynek része október 5. és 11. között a THEALTER U21 plusz. Tovább olvasom