Délmagyar logó

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Bábok között nőtt fel Kövér László

Szeged - Már kisgyerekként elvarázsolta a bábszínház világa Kövér Lászlót, de édesapja haláláig csak hobbiként tekintett erre a mesterségre. ,,Ugyanolyan adottságok kellenek a szakmához, mint egy színésznek, de több is annál. Nem a saját testével szerepel az ember a színpadon, hanem egy élettelen bábot kell megelevenítenie" - mondja. Örmények voltak a felmenői, s bár a nyelvet feladta közösségük, a gyökereiket ápolják.
Névjegy

Kövér László 1954. július 25-én született Szegeden. Egy lánya van. Általános és középiskolába a Ságváriba járt, a JATE-n programozómatematikus-, az SZTE-n közgazdasági diplomát szerzett. Mindenevő, az örmény konyhára is jellemző ételek közül főként baklavát készít.
– Teljesen egyértelmű volt, hogy bábművész lesz?

– Jogászcsalád voltunk, ám személyzeti igazgatói munkája mellett édesapám szabadidejének zömét a bábszínházban töltötte. Ez volt a hobbija, már érettségi után összeállt néhány barátjával 1946-ban, hogy még nem állandó helyszíneken, de rendszeresen tartsanak bábelőadásokat a város több pontján. Éppen születésem évében, 1954-ben költöztek a Dózsa György utcába, a Régi Hungária szállóval szembe. Mondhatni, hogy beleszülettem ebbe a közegbe. Már kisgyerekként nem tudtam elképzelni a vasárnapomat anélkül, hogy azt ne a bábszínházban töltsem. A társulat többi tagjának gyerekei is a színházban voltak ezen a napon. Persze kellett valami csábítás, hogy az időnket ne az akkoriban megjelenő és nagy vonzerőt jelentő televízió előtt töltsük, ezért a gyerekek is szerepet kaptak az előadásokban. Én világosítóként kezdtem, és tetszett, hogy egy előadás részese lehettem. Nem sokat kellett várni első színpadi alakításomra sem, kilencévesen a Micimackóban játszottam Róbert Gidát. Egészen újszerű volt akkor ez a darab, mert a bábok között élő szereplőként léptem színpadra. Mégis programozómatematikus-diplomát szereztem, és csak édesapám 1994-es halála után döntöttem úgy, hogy továbbviszem a bábszínházat. Persze látogattam olyan stúdiókat, ahol elsajátítottam a bábozás fortélyait is.

Éljen a báb!

– Hogyan lehet megtanulni a bábozást? Mitől lesz valakiből jó bábművész?

– Annak idején az alapfeltétel az volt, hogy az ember tudja a kezét egy órán át függőlegesen tartani. Sokszor fordult elő, hogy nem voltunk elegen egy előadás megtartásához, így a 80-as évek közepén felvettük a szöveget, és playbackre mozgattuk a bábokat. Ezt megelőzően volt egyszer egy olyan eset, hogy a Hamupipőkét játszottuk, de a kezdésre nem érkezett meg egyetlen női szereplő sem. A gonosz mostoha szerepét is elváltoztatott hangon kellett egy férfinak hozni, szerencsére néhány perccel a kezdés után befutottak a női báb-
művészeink. A bábmozgatás nagy koncentrációt igényel. Ugyanolyan adottságok kellenek a szakmához, mint egy színésznek, de ez a mesterség több is annál. Nem a saját testével szerepel az ember a színpadon, hanem egy élettelen bábot kell megelevenítenie. Nagy öregünk, Jurai Imre mondta: az a legfontosabb, hogy éljen a báb. Ha ez megtörténik, egy pillanatnyi csoda jön létre a színpadon.

– Miért volt Szegednek szüksége állandó bábszínházra?

– Szerencsére megvolt rá az igény. A második világháború után a bábműfaj egy kis fényt hozott a mindennapokba a gyerekeknek. Már a 60-as évektől kezdve színházszerűen működtünk, bérletezés volt rendszeres hétvégi előadásokkal. Mára már kötelező az óvodásoknak bábszínházi előadásokra járni, ami igen jó dolog, hiszen az ember életében az első színházi élményét nálunk szerzi meg. Ha örömmel távozik tőlünk, felnőttkorára kultúra- és művészetkedvelő ember válik belőle. A szülők felelőssége is nagy, hogy felkészítsék gyereküket egy bábelőadásra, a sötétre, a tömegre, a hanghatásokra. Van olyan kisgyerek, akit megijeszt ez a közeg, és ki kell kísérni előadás közben. De olyan kétéves kicsi is akadt, aki Haydn kétfelvonásos Az égő ház című báboperáját is végigülte.

Mackó Mukik

– Nemrég írtuk, hogy csökken a nézőszám Szegeden. Miért veszít népszerűségéből ez a műfaj?

– A televíziót és a többi médiát nem tartom konkurenciának, hiszen mi közösségi élményt nyújtunk a nézőknek. A nézőszám csökkenésében közrejátszik az, hogy egyre kevesebb gyerek született az elmúlt években. A másik tényező az anyagiak: vidékről már kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy eljöjjenek Szegedre egy előadásra, hiszen több az útiköltség, mint a jegyár. Bérletet is azokból adunk el többet, amelyek kevesebb előadásra szólnak, ezért olcsóbbak. Pedig fontos lenne, hogy a hétköznapok részévé tegyük a bábjátékot. Japánban például sok bábelőadást rendeznek felnőtteknek, míg nekünk újra fel kell fedeztetnünk ezt a műfajt. Én mindenkinek azt mondom: nem kell a gyereket alibiként elhozni magunkkal, hogy megnézzünk egy bábelőadást.
 
A legfontosabb, hogy éljen a báb, ha sikerül, csodát láthat a közönség - vallja a bábozás nagy öregjének, Jurai Imre gondolatait Kövér László. Fotó: Frank Yvette
A legfontosabb, hogy éljen a báb, ha sikerül, csodát láthat a közönség – vallja a bábozás nagy öregjének, Jurai Imre gondolatait Kövér László. Fotó: Frank Yvette

– Melyik a kedvenc bábja?

– Nem tartok kedvencet, nehogy megharagudjon a többi. Persze van, amelyik közelebb áll a szívemhez, hiszen volt olyan előadás, amelyet a kezdetek óta tizenkétszer újítottunk fel. A bábok közben elhasználódtak, és újakat kellett készítenünk helyettük, de ezeknek a karaktereit nagyon szerettem. Ilyen volt például a Mackó Mukik. Annyiszor újítottuk fel a 60-as évektől kezdve, hogy az ember, ahogy a felújításokkal párhuzamosan idősödött, szinte minden szerepet eljátszhatott benne.

Beszédes név- és családfakutatás

– Örmény felmenőkkel rendelkezik. Mi a családja története?

– Apai ágon a 17. században költöztek be a korábban Örményországból elmenekült felmenőim Erdélybe. Később bánáti, bánsági területen vásároltak maguknak birtokokat. Így került a déli országrészbe a családom. Az örmények jó része akkor tudatosan vállalta, hogy feladja nyelvét. Eredetileg az Ákoncok közé tartoztunk, ami görögül dárdavetőt jelent. Ennek a családnak voltak különböző ágai, ide tartozott Kiss Ernő aradi vértanú családja és a miénk is. Elbeszélő neveket vettünk fel, a Kövér sem feltétlenül a testalkatunkra vonatkozott, hanem mert kövér marháink voltak. Nemességet a család egyik része Mária Teréziától, a másik fele I. Ferenctől vásárolt. Mikor megalakultak a kisebbségi önkormányzatok, akkor kértek fel, hogy induljak el jelöltként a helyi választásokon: 1998-tól tizenkét éven át voltam elnök. Fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást. Bár a nyelvét feladta ez a közösség, de a gyökereit szeretné megőrizni. Ennek érdekében tanuljuk a nyelvet is, de amit ma Jereván környékén beszélnek, az nem ugyanaz, mint amit a Magyarországra betelepültek beszéltek. Olvasni tudok ezen a nyelven, az írás a görög betűkön alapszik, valamennyire beszélni is tudok örményül.

– Mivel tölti a szabadidejét?

– Próbálok a régi szakmámtól nem elszakadni. A bábszínház honlapját például én készítettem el, és nemrég diplomáztam le közgazdaságból. 48 évesen vágtam bele, a csoporttársaim közül először sokan azt hitték, hogy én vagyok az előadó. Érdekel a színház világához is kapcsolható teljesítménymenedzsment. Családfakutatást is végzek, az ősibb ágból 350, a szűkebben vett családomból 800 ember adatait gyűjtöttem már össze. Nem kis munka, kell a születési dátum, a keresztelés és házasságkötés ideje, a gyerekek száma, és hogy mivel foglalkozott az illető. Ha sok adatom összegyűlik, talán megjelentetek egy családtörténeti kiadványt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizsgadrukk: Természettudósok és informatikusok

Vizsgadrukk: Természettudósok és informatikusok
Talán a Természettudományi és Informatikai Kar az a része a Szegedi Tudományegyetemnek, ahol a… Tovább olvasom