Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bárányhimlő a Dél-Alföldön - pöttyösök a Katica csoportban

Zákányszék - Bárányhimlő-fertőzés „tarolta le" az elmúlt hetekben a zákányszéki ovisokat: a gyerekek fele már átesett a betegségen, vagy épp most szenved a kiütések okozta kínzó viszketéstől. A vezető óvónő szerint húsz éve nem volt ekkora járvány.
– Csak viszketött, nem fájt – mondta az alváshoz készülődő hároméves Tóth Vivien tegnap a zákányszéki oviban, ahová két hét után tegnap mehetett újra. Bárányhimlős volt, mint sokan mások. Vivien csoportjába, a Katicába húszan járnak – de a himlőjárvány miatt tegnap csak kilencen voltak. Miközben a kislánnyal beszélgettünk, az egyik óvónő azt mesélte a másiknak: egy ovison épp most látták meg az árulkodó pöttyöket. Rögtön szóltak a szülőknek, hogy jöjjenek a kis betegért.

– Néhány éve volt egy kisebb hullám, de ilyen mértékű fertőzést húsz éve nem láttam – magyarázta Fekete Csabáné, az óvoda vezetőhelyettese. A járványt nagyjából egy hónapja érzik, azóta a 89 ovis fele átesett rajta – vagy épp most beteg. Az egyik fiatal óvó néni – aki korábban nem volt bárányhimlős – is elkapta a kicsiktől a fertőzést, most táppénzen van.
A település két, felnőtteket és gyerekeket is kezelő háziorvosánál – Mester Lajosnál és Sebestyén Balázsnál – az elmúlt hetekben összesen 28 gyerek fordult meg bárányhimlővel. Jöttek felnőttek is, akik gyerekeiktől kapták el a betegséget, és a viszkető és csúnya pöttyök miatt jobban szenvednek, kellemetlenebbnek élik meg a tüneteket, mint a kicsik. Sok gyereket a közeli bordányi házi gyermekorvoshoz, Kovács Juliannához vittek, aki nagyjából két hónapja találkozott az első „pöttyös" gyerekekkel. Azt mondta, a fertőzésen Bordány, Forráskút és Zsombó apróságai már átestek. Úgy tudja, a járvány eredetileg a Bács-Kiskun megyei Csólyospálosról indult. A kezelésről elmondta: a hiedelemmel ellentétben nem szabad rázókeveréket kenni a kiütésekre, mert alatta baktériumok kezdhetnek tenyészni, ami életveszélyes vérmérgezést okozhat.

A himlőjárvány miatt tegnap csak kilencen voltak a húszból
A himlőjárvány miatt tegnap csak kilencen voltak a húszból - Fotó: Karnok Csaba

Több olyan családot kerestünk meg, ahol van bárányhimlős beteg a családban, de mindegyikük elzárkózott a fotótól mondván, „rettenetesen néznek ki". A tünetekről sem akartak beszélni. Takácsné Balogh Brigitta – akinek 3 és 8 éves gyerekei betegek – telefonon azt mondta, szombaton látta először a pöttyöket a gyerekeken, de először azt hitte, csípésekről van szó. Viszont túl sok volt belőlük... A két gyerekre napközben most a család egy közeli barátja vigyáz, szüleiknek ugyanis dolgozniuk kell. A gyerekeknek a viszketésen kívül más bajuk nincs, csak anyjuk aggódik egy kicsit, nehogy valamilyen szövődmény alakuljon ki náluk.

Ciklikus járvány

– A tavalyi év hasonló időszakához képest 10-15 százalékkal ugrott meg a bárányhimlő-fertőzések száma a dél-alföldi régióban – mondta el Tombácz Zsuzsanna, a régiós ÁNTSZ járványügyi osztályvezetője. A cseppfertőzéssel terjedő betegség ciklikusan fordul elő, azaz 2-3 évente van nagyobb járvány, mivel a legfogékonyabb óvodás generáció általában egyszerre átesik rajta. A bárányhimlő ellen van ugyan védőoltás – darabja nagyjából 7000 forint –, de ez nem kötelező. Igazán hatékony védettséget csak két oltás ad –, illetve ha valaki átesik a fertőzésen. Viszketésen és kiütéseken kívül csak nagyon ritkán alakul ki súlyos szövődményként agyhártyagyulladás, a véresre vakart himlőhelyek viszont megmaradnak. Felnőtteknél olykor fájdalmas és nehezen gyógyuló övsömört okozhat a fertőzés.

Vásárhelyen lecsengett a járvány

Vásárhelyen már nincs bárányhimlőjárvány. Havasi Katalin gyermekorvos elmondta: előfordulnak megbetegedések, de járványról nincs szó. Mindezt egy másik szakorvos is megerősítette. Ágoston Katalin tapasztalata szerint manapság egyre kevesebb kis páciens érkezik piros kiütésekkel a rendelőjébe. Szentesen és Csongrádon sincs bárányhimlőjárvány – tudtuk meg Tóth Gábor kistérségi tiszti főorvostól, a szentesi intézet vezetőjétől.

Olvasóink írták

  • 1. CID 2009. március 24. 20:16
    „http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/a_szivbeteg_david_nagy_alma_egy_bicikli/2092419/”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vinkler-grafikák a múzeumnak

Szeged - Vinkler László hat grafikájával gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye. Az… Tovább olvasom