Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Börtönök gazdagodhatnak a kórházi beszerzéseken

Csongrád megye - Januártól kötelező lesz a büntetés-végrehajtás vállalkozásaitól szolgáltatásokat rendelni az egészségügyi és szociális intézményeknek – akkor is, ha az drágább, mint az eddigi beszállító. Az érintetteket ez nem lepte meg: az államosításkor már kézhez kapták a listát, amelyből választaniuk kellett.
Egy kormányrendelet szerint januártól a kórházaknak és a szociális ágazat intézményeinek a büntetés-végrehajtás vállalkozásaitól kell megrendelniük a termékeket, illetve szolgáltatásokat 100 ezer forintot meghaladó beszerzés esetén. A szerződést akkor is kötelező megkötni, ha a büntetés-végrehajtás árai drágábbak a piacinál. Csak akkor rendelhetnek mástól, ha a börtöncégek kapacitása nem elegendő, vagy nem tudják az adott terméket az elvárt minőségben gyártani, illetve amikor hitelt érdemlően igazolják, hogy civil vállalkozástól legalább húsz százalékkal olcsóbb árajánlatot kaptak.

Ágyneműcsere. Az egyik legnagyobb kórházi falat a mosatás. Fotó: Schmidt Andrea
Ágyneműcsere. Az egyik legnagyobb kórházi falat a mosatás. Fotó: Schmidt Andrea


Az országban huszonnyolc büntetés-végrehajtási intézet és tizenkét bv gazdasági társaság működik. Az elítéltek gyártanak munkaruházatot, cipőt, fűrészárut, vécépapírt, fémszerkezeteket, épületelemeket, iroda- és konyhabútorokat, végeznek hulladékgazdálkodást és szarvasmarha-tenyésztést is. A rendelkezéssel – amelynek nem titkolt célja, hogy állami cég államitól vásároljon, így a nyereség ne máshová vándoroljon – megszűnhet a versenyeztetés az orvosi köpenyek, a pizsamák és a műtősruhák megrendelésénél is. A legnagyobb falat azonban kétségtelenül a mosatás, amellyel több bv-intézmény is foglalkozik.

Többek között a Szegedi Fegyház és Börtönnek is van mosodája, amelyet az elmúlt 5 évben Csonka Gábor irányított. Ma ugyan már nincs benne érdekeltsége, de érdeklődésünkre elmondta: a vállalkozás nem veszélyezteti a jelenlegi beszállítót. – A mosoda napi 24 órában működik, a piaci szereplők száz százalékban lekötik a kapacitást. Ráadásul nem is alkalmas az egészségügyi intézmények kiszolgálására, mivel nem úgynevezett higiénikus mosoda.

Túl nagy falat a mosodabiznisz?

Egy általunk megkérdezett szakember szerint egy mosodai multit kiverni a piacról, egy jól működő rendszerbe belenyúlni több kárt okoz, mint amennyi haszna lehet. Még úgy is, hogy a börtönmosodák valamivel olcsóbbak tudnak lenni. Bár a fogvatartottak fizetését, amely az előző évi minimálbér harmada, kiegészíti pluszköltségként többek között az őrzésük és a munkaruhájuk, ez nem bérként, hanem költségként jelentkezik, így elszámolható. Ráadásul esetükben nem kell sem betegszabadságot, sem végkielégítést fizetni.

A Szegedi Tudományegyetem klinikáit jelenleg a Miskolci Patyolat Zrt. szolgálja ki. Farkas Zoltán vezérigazgató értelmezése szerint a jogszabály nem is vonatkozik az egyetemi intézményekre, így nem aggódik a változás miatt. Resch József, az egyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központjának gazdasági igazgatója mindehhez hozzátette: mivel évekre szóló szerződést írtak alá, ezt nem is lehetne felmondani. – Havi 35-37 millió forintot költünk mosatásra, ennél az összegnél már nem mindegy néhány százalékos árkülönbség sem. Ráadásul a szolgáltatás extra minőségű.

A gazdasági igazgató a többi területet érintő változásról azt mondta, jogászok értelmezik majd, szükséges-e a szolgáltatóváltás. Szentesen viszont már fel is vették a kapcsolatot a büntetés-végrehajtással. – Munkaruha beszerzésével kapcsolatban tárgyalást kezdeményeztünk, de a jövőben tervezzük papíráru, nyomtatványok és textília beszerzését is tőlük – mondta el Várkonyi Katalin, a Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója.

Makón már működik is az új rendszer. Amikor ugyanis az intézmény állami fenntartásba került, megkapták a listát, mely szolgáltatásokból választhatnak, amelyet a továbbiakban a bv-intézmények látnak majd el számukra. – Háztartási papírárut havi 100 ezer, nyomtatványokat havi 60 ezer forint értékben készítenek számunkra. A papírhulladékot pedig ingyen elszállítják – mondta el Csernus Imréné, a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet gazdasági igazgatója. Hozzátette: a kötelező váltás jól sült el, hiszen megfelelő minőséget kapnak az eddigieknél olcsóbban.

Olvasóink írták

  • 15. történész 2012. október 05. 14:54
    „14. X_Y

    A fogvatartottak jövedelmükkel arányosan a pénzből fizetnek a szíves vendéglátásért..már az is valami,hogy nem én tartom el az adómból”
  • 14. X_Y 2012. október 04. 16:53
    „11.Mozimasiniszta 2012.10.04. 10:09

    "belső kőrben fog forogni a lóvé" - csak éppen a nyereség vándorol ki belőle...

    Lehet hogy neked újdonság, de a zsiványokat többnyire Kft-ként működő cégek alkalmazzák, ahol a dolgozó zsivány őrzése állami feladat, az előállított haszon pedig a Kft. nyeresége. Na ettől drágább... Ugyanis a "szabad" munkavállalót nem kell fegyveres őrökkel őrizni hogy a) meg ne lépjen, 2) el ne vigye a szerszámot, nyersanyagot 3) ne szúrja hasba a másik zsiványt vagy az őrt.

    Járulékos haszon hogy az a cég, ami eddig ugyanazt a szolgáltatást vagy anyagot "szállította" a kórházaknak kirúghatja a dolgozóit és kezdeményezheti a felszámolását.. Hát hurrá...”
  • 13. macs 2012. október 04. 11:46
    „10. Dr.Tonyk,
    biztosan van valami. Már csak azért gondolom, mert ahol korábban dolgoztam, ott vizsgálták, hogy a cégcsoporton belüli szerződések árai és a piaci árak hogy viszonyulnak egymáshoz. :-)
    Én azt se értem, hogy pl. miért kell az intézmények takarítására városi céget létrehozni, lehet hogy a piacon olcsóbban is megvehető lenne a szolgáltatás. De ez legyen az én problémám. :-D”
  • 12. Együgyű 2012. október 04. 10:22
    „,,Börtönök gazdagodhatnak a kórházi beszerzéseken"
    ,,Januártól kötelező lesz a büntetés-végrehajtás vállalkozásaitól szolgáltatásokat rendelni az egészségügyi és szociális intézményeknek - akkor is, ha az drágább, mint az eddigi beszállító."
    Az egészségügyünk ilyen gazdag lett 2 év alatt? A börtönök termékeikkel megfelelnek az egészségügyi kritériumoknak? Transzfúziós és infúziós szereléket is gyártanak a képzett bűnözők? A börtöntöltelékeknek 1 Milla új munkahelyet teremt a forradalmi gazdasági szabadságharcot folytató kormányunk minden áron a fegyintézetekben? A kormányunk azt akarja sugallni, hogy akinek nincs, munkahelye és közmunkaprogramból is kimarad, az vonuljon be a börtönökbe? Talán azért mert jobb az élelmezés a raboknak, mint a betegeknek? Rab orvosok és rab nővérkék valamint egyéb rab egészségügyi személyzet mikor várható a betegek érdekében az állami finanszírozású intézményekben? A fém nem egyszer használatos tűk és eszközök sterilizálása is a fenti intézmények végzik? A Professzorok, főorvosok is le lesznek váltva a speciális műintézményekben lakokra? Az is szolgáltatás? Az érvényben levő szerződéseket visszamenőleg a szállítókkal most meg kell szüntetni? Ugye az intézkedés a magán (fizetős) intézményekre nem vonatkozik?
    Ez jobb, mint Hofi csak nem olyan nevetséges!
    Tőlem mindenki azt gondol, amit akar!
    OFF.”
  • 11. Mozimasiniszta 2012. október 04. 10:09
    „nem kell jogásznak lenni (én sem vagyok), csak értelmezni: a BV és az állami kórházak viszonyáról van szó ! egyszerűbben: a belső kőrben fog forogni a lóvé... más: felszállt a vörös köd, felébredtek a megélhetési sivalkodók ?”
  • 10. Dr.Tonyk 2012. október 04. 08:22
    „"A szerződést akkor is kötelező megkötni, ha a büntetés-végrehajtás árai drágábbak a piacinál."

    Nem vagyok jogász, ezért kérem valami jogvégzett fórumozó írja már meg, hogy ez nem meríti-e ki állami szinten hűtlen kezelés vagy valami hasonló jogi bikkfa-terminust, és nem-e kéne feljelentést tennie valakinek ismeretlen tettes ellen?”
  • 9. X_Y 2012. október 04. 06:51
    „3. macs 2012.10.03. 11:53
    "A szerződést akkor is kötelező megkötni, ha a büntetés-végrehajtás árai drágábbak a piacinál."

    Vissza a kommunizmusba - vesszen a piacgazdaság....

    "Ez a hozzáállás nagyon tetszik! Megy a pénz vándorútra! Az állam adja a kórháznak, az tovább adja a börtönnek."

    Hogy a börtön meg hova adja...egy szép off-shore számlára”
  • 8. X_Y 2012. október 04. 06:49
    „7. havranek 2012.10.03. 20:33

    "Ki vagy kik működtetik a "börtöncégeket" ?"

    Szerinted? :)”
  • 7. havranek 2012. október 03. 20:33
    „Csak egy halk kérdés .Ki vagy kik működtetik a "börtöncégeket" ?”
  • 6. ikszy 2012. október 03. 17:11
    „Úgy látom a világ nem változott az elmúlt 35 évben. Voltam címerezőtáborban akkor, egy társunk nagy bőröndje tele volt WC papír tekerccsel egy ellenőrzés során. Igaz ő vásárhelyi volt, nem pedig makói.”
  • 5. dodeka 2012. október 03. 14:03
    „istvan: Szegeden, és nyilván Makón is a kedves betegek, avagy egyszerű tolvajok viszik el a tisztálkodó szereket, de gyakran a csapot, vagy a WC ülőkét is. Általában a kihelyezés után negyed órával már hűlt helyük...”
  • 4. istvang58 2012. október 03. 13:07
    „Hová lesz Makón a papír??????????? A WC-kben egy darabot se lehet találni, pedig van aki nem az újjával akarja törölni, hanem esetleg papírt használna!!!!!!! Szappan, kézmosó szintén hiánycikk. Egy egészségügyi intézményben ezek megléte alapvető dolog. Lehet hogy kiment a divatból makón?? vagy a gazdasági igazgató elfelejtett rendelni már évek óta??? Havi 100 ezer háztartási papírra !!!!!”
  • 3. macs 2012. október 03. 11:53
    „"A szerződést akkor is kötelező megkötni, ha a büntetés-végrehajtás árai drágábbak a piacinál."
    Ez a hozzáállás nagyon tetszik! Megy a pénz vándorútra! Az állam adja a kórháznak, az tovább adja a börtönnek.”
  • 2. ikszy 2012. október 03. 11:38
    „Az okos kormányzat még elintézi, hogy a közmunkások mossanak a patakban jó olcsón. Hű de kaffa!”
  • 1. dendri 2012. október 03. 10:20
    „A magyar gazdaság haldoklik, de azt a maradék kicsi megrendelést is vegyük el tőlük. Gondoljunk már bele: ha a börtöncégeknél drágábban készül ugyanaz a termék, akkor a plusz profit kinél köt ki? Segítek: se a dolgozónál, se a börtönnél. Mivel ez kormányzati utasítás, lehet sejteni, hogy valamelyik sógor zsebére megy az egész.

    Jó ötlet lenne ha spórolni lehetne a börtöntöltelékek munkája által, de így csak az állami pénzek kiszivattyúzásának egy újabb eszköze.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Multikopter kamerázott Szeged felett

Érdekes égi jelenséget figyelhettek meg az emberek a szegedi Dóm téren hétfőn: úgy tűnt, mintha egy hatalmas pók ereszkedne fel és alá a templom tornyainál. Tovább olvasom