Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Elöntötte a víz Mórahalmot

Mórahalom - Mindössze fél óra alatt hatalmas mennyiségű, 50 milliméter eső esett le vasárnap késő este Mórahalomra. Szeged-Baktón eközben tornádót láttak. Csütörtöktől újra esik majd.
A víz több ház udvarába és pincéjébe is beömlött – ekkora felhőszakadást még a környék idősebb lakói sem láttak életükben. A rendőröknek több órára az 55-ös főutat is le kellett zárniuk. A mórahalmi Egyenlőség utca idősebb lakói sem emlékeztek még akkora felhőszakadásra, mint amilyen vasárnap este zúdult a városra.

– A házunkba pillanatok alatt behömpölygött a víz, a térdünkig ért. Az egész udvar víz alá került, miközben a hátsó részen felállított szalmabálákból a szálakat az eső az udvar első felébe úsztatta ki – mondta fáradtan Csóré Illésné. Az asszony családjával együtt nem sokat tudott aludni hétfőre virradóra: a víznek seprűvel állták útját konyhájuk előtt, valamint az ólban levő malacokért is aggódtak.

Az óvodában még tegnap is tavakba gyűlt az esővíz. Fotó: Karnok Csaba
Az óvodában még tegnap is tavakba gyűlt az esővíz.
Fotó: Karnok Csaba

A városra az adatok szerint vasárnap este fél 8 és 8 között 50 milliméter csapadék hullott. A csatornák nem bírtak a hatalmas mennyiségű víztömeggel, és utat törtek maguknak a házak pincéje és udvara felé. Csóréék pincéje is víz alá került: még tegnap délben is jó pár centi esővizet találtunk benne.

Hogy a helyzet milyen komoly volt, arra bizonyíték, hogy vasárnap este fél 11 és hajnali 2 óra között az addigra Mórahalomra érő szegedi tűzoltóknak a rendőrség segítségét is igénybe kellett venniük. Mivel a tűzoltóknak az 55-ös főút egyik oldaláról a másikra kellett átszivattyúzniuk a vizet, tömlőiket az úton keresztül kellett vezetniük. Hogy a városon átmenő forgalom ne zavarja munkájukat, a fenti időszakban a rendőrök a körforgalmaknál Zákányszék és Röszke, illetve Ruzsa felé irányították a járműveket.

Csóré Illésné pincéjébe is beömlött a víz. Fotó: Karnok Csaba
Csóré Illésné pincéjébe is beömlött a víz.
Fotó: Karnok Csaba

Hiába volt azonban a gyors beavatkozás: a csapadékvíz több helyen a szennyvízzel keveredett. A polgármesteri hivatal kabinetfőnökének, Balog Lászlónak gyorsan kellett cselekednie: a térségi vízmű gépei már tegnap fertőtlenítették a szennyezett helyszíneket, valamint a visszamaradt esőlét is több helyen kiszivattyúzták. Esővíz állt a helyi óvodában is: a kristálytiszta színű alkalmi tavak felszínén néhány odadobott gumilabda pihent. A nevelők a gyerekeket természetesen nem engedték a víz áztatta területekre.

Hét végére megint lehűlés

Az előrejelzések szerint csütörtökig csapadék nélküli, napsütéses időnk lesz. A hét második felétől azonban lehűlés jön: a hőmérséklet négy-öt fokkal csökken. Esőkre is újból lehet számítani, de ennek mennyisége jóval szerényebb lesz a hétvéginél.

Miközben Mórahalom a zuhéval viaskodott, Szeged-Baktón többen is tornádót véltek látni és érezni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Bajai úti mérőhelye szerint azonban maximum csak felhőtölcsért láthattak a környékbeliek. Megtudtuk: tornádóról akkor beszélhetünk, ha a tölcsér alja leér a földre, felszippant tárgyakat, és károkat okoz. Minden más csak felhőtölcsér.

A nagyvárosok megúszták

Szegeden hétfőre virradóra a meteorológiai állomás adatai szerint 13,3 milliméter eső esett. Sem itt, sem pedig Makón, Hódmezővásárhelyen és Szentesen nem kellett kivonulniuk szivattyúzni a tűzoltónak.

Olvasóink írták

  • 2. titike 2008. június 10. 10:07
    „pj10!

    akkor költözz tanyára vagy a hosszú utcára.
    Ha nem tetszik el lehet költözni vagy meg kell kultúráltan!!! beszélni a szomszéddal.
    Ahol én lakok ott is van sokszor hétvégén és hétköznap is "vendéglő" hangulat hangosabbik kivitele. És?
    Nem foglalkozom vele, mert még nálam is lehet ilyen jellegű összejövetel.
    Ha fáradt vagyok tudok tőle piheni. Ha nem, akkor meg nem vagyok elég fáradt!
    Ennyi!”
  • 1. pj10 2008. június 10. 08:30
    „Én nem bánnám, ha az alattam lakók nosztalgiázó kedvét gyakrabban elvinné az eső. Jó lenne, ha mindig hétvégén esne, mert már nagyon unom, hogy állandóan vendéglő van a társasház földszintjén.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csökken a szemétdíj Szegeden

Szeged - Nem teszi olcsóbbá a szegedi szemétdíjat a korszerű hulladékfeldolgozás sem. A közös költség nagy részét ezután is a szemétszállítási rendszer működtetéséért fizetjük. Tovább olvasom