Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Ezeket még időben elcsíptük

Szeged - Kollégáink nem lehetnek mindig a topon, ha fáradtabbak, könnyen becsúszik egy-egy hiba. A szerkesztő ezt vagy kiszúrja, vagy nem. Íme néhány elcsípett szösszenet.
„Az új tornacsarnokban, a legutóbbi információnk szerint 2,5 négyzetméteren sportolhatnak majd a diákok és a város lakói" – írtuk volna az új vásárhelyi sportcsarnok beruházása kapcsán.

„A város és a környező régió mezőgazdasági termelői számára is nagy agy jelentőségű az ausztrál cég letelepedését a városban – jelentette ki Lázár János" – fogalmaztunk kissé darabosan a 32 milliárd forintos biodízelgyártó-üzem építése kapcsán.

„A hetvenes évek közepén az élő zenekarokat kezdték kiszorítani az egyszemélyes szintetizátorral játszó muzsikusok" – írtuk majdnem a Hová tűntek az éttermekben játszó zenekarok Vásárhelyről? című cikkünkben.

„Ha megépülne a fedett uszoda, megduplázódhatna a vendégforgalom Szentesen, hiszen csak a mi klubunk Vlagyivosztoktól az Egyesült Államokig tudna edzőpartnereket csábítani a Kurca partjára, és ősztől tavaszig megtelnének a város vendéglátóhelyei és szállásadói – mondta a szerző szerint lapunknak a sportköri elnök."

„– Még nincs végleges koncepció, talán jelzi a helyzetet, hogy még konkrét előterjesztés sem született ebben az ügyben, ami napirenden van" – mondta érdeklődésünkre a Csongrád Megyei Közgyűlés szóvivője arról, hogy Szegedre kerül-e a patológia.

„Több módon is megemlékezik a vásárhelyi Wass Albert-kör az író születésének századik, halálának kilencvenedik évfordulójáról. Vers- és prózamondó versenyt hirdet az óvodásoknak..."

„A busztársaság, amely 6 Ikarust és 3 Volvót üzemeltet helyi járatként, teljesítette a városnak vállalt kötelezettségét, buszai harmada alacsonyplatós jármű" – írtuk majdnem annak kapcsán, hogy a Tisza Volán árat akar emelni Vásárhelyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes is lehet a játék a tűzzel - petárdát nem találtunk

Szeged - Van tűzijáték háromszáz forintért és hatvanháromezerért is, van szépen szálló, látványos és olyan hangos, hogy működésbe hozza az autó-riasztókat. Tovább olvasom