Délmagyar logó

2016. 06. 26. vasárnap - János, Pál 22°C | 30°C

Fél évet szánnak az egészségügyben dolgozók összefogására

Szeged - Szegedi fiatalembert választottak meg a rezidensszövetség élére. Sipka Balázs azt vallja, össze kell fogni az egészségügyi dolgozókat, és ha a kormánnyal a tárgyalások nem vezetnek eredményre, radikálisabb lépéseket kell tenni.
Egyhangú szavazással választották meg nemrégiben Sipka Balázst a Magyar Rezidens Szövetség elnökévé. A 30 éves szakorvosjelölt 4 éve végzett Szegeden. Két évig az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán dolgozott, azóta a hódmezővásárhelyi kórházban az általános sebészeten rezidens. A fiatalember 2012 óta a szegedi szervezetet vezette, mostantól az ország valamennyi pályakezdő orvosának képviseletét vállalta az önkéntes alapon szerveződő szövetségben.

– A rezidensek az elmúlt időszakban sikeresen álltak ki a jogaikért, így jobb lett a helyzetük. Ez azonban nem jelenti, hogy megfelelő, hiszen az is csak álom, hogy a szlovák bérek 70 százalékát elérjük – fogalmazott az új elnök.

– A többi egészségügyi dolgozó azonban még mindig elkeserítő helyzetben van: nem ritka most, hogy egy szakorvos kevesebbet keres, mint a rezidens, akit tanít. A szakdolgozók bére pedig elkeserítő, azonnali rendezést igényel. El kell kezdeni tehát a széttagolt egészségügyiek összefogását, és le kell fektetni az egységes fellépés alapjait.
 
Sipka Balázs szerint ha más nem teszi meg, akkor a rezidenseknek kell elindítani az összefogást az egészségügyben.  Fotó: Frank Yvette
Sipka Balázs szerint ha más nem teszi meg, akkor a rezidenseknek kell elindítani az összefogást az egészségügyben. Fotó: Frank Yvette

Sipka Balázs azt vallja, ha más nem teszi meg, akkor a rezidenseknek kell elindítani, és ha kell, az élére állni ennek a folyamatnak. – Mi legalább elindultunk, míg a többiek még mindig a startvonalon topognak – fogalmazott. A rezidensszövetség elnökeként egyelőre tárgyalások útján szeretne megoldást találni. – Fél év múlva ennek eredményt kell hoznia. Ha nem, radikálisabb, figyelemfelkeltő lépésre lesz szükség.

A hatodévesek problémáiról az elnök elmondta: miközben október 31-éig kellett volna kihirdetni a keretszámokat és a hiányszakmákat, ez még mindig nem történt meg. – El kell érni, hogy információt kapjanak, hiszen ha itthon bizonytalanságban vannak, nagyobb eséllyel döntenek úgy, hogy külföldre mennek. A rezidensek számára a december 21-i államtitkári egyeztetést követő napon, december 22-én kihirdették az ösztöndíjakat. Mivel pótlékot sem kapnak, ha még ezt sem kapják meg, könnyen betelhet a pohár, hasonlóan a Szent Imre Kórházhoz, ahol egyszerre mondtak fel orvosok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jön az SZKT, ha a voláncég nem enged a 4 milliárdból

Jön az SZKT, ha a voláncég nem enged a 4 milliárdból
2,7 helyett 4 milliárd forintért működtetné Szegeden a helyi buszközlekedést a DAKK. Ennyit biztosan nem fizet ki a város - akkor leállnak a buszok? Tovább olvasom