Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Gyerekeknek a halálról: válaszoljunk, ha kérdez!

Gyerekeknek a halálról: válaszoljunk, ha kérdez!A Halottak napja arra is jó alkalom, hogy segítsünk feldolgozni a veszteséget. Menjünk együtt a temetőbe! Kép forrása: pecsma.hu
Igyekszünk megóvni gyermekeinket a fájdalomtól, és mi magunk is nehezen beszélünk az elmúlásról. Pedig a halálról, a veszteségről lehet és kell is beszélgetni a kicsikkel, különben a saját fantáziájukkal pótolják a hiányzó válaszokat.
- Miért visz mindenki másik helyre virágot és mécsest? – kérdezte három és fél éves kislányom, amikor a nagymamájával elment a temetőbe Mindenszentek délutánján. A mamája mesélt neki arról, kiket látogatunk ilyentájt és miért, mindenki annak visz virágot és mécsest, akit egykor szeretett, de már nem lehet vele. A Halottak napja az ő ünnepük, az emlékezés ünnepe.
 
Amikor én még kislány voltam, a nagyszüleim minden Halottak napján magukkal vittek a kis falu temetőjébe, ahol nagymamám felnőtt. A domb tetején hatalmas hársfa állt, ágai beborították szinte az egész temetőt – legalábbis én akkor így láttam. Ködös-borongós délutánokra emlékszem, szinte minden síron mécsesek, gyertyák pislákoltak, mindenütt friss virág. Nem emlékszem, hogy valaha féltem volna. A szülőket azonban megosztja a kérdés, kell-e beszélni a gyerekeknek a halálról, kell-e, hogy temetést, egyáltalán, temetőt lássanak?

Meghal a bogár, a virág, az ember

Kell, ugyanis csak rengeteg mellébeszéléssel, kegyes hazugsággal úszhatjuk meg, hogy szóba kerüljön a téma. - Anya, csináld meg! – mondja a kétéves a mozdulatlan bogár mellett, amelyre fél perccel korábban rátaposott, visszaragasztaná a letépett virágot is a szárára. A halál kérdése nap mint nap előkerül egy pici gyerek mellett, akkor is, ha nem éri konkrét veszteség. Hazudni, titkolózni nem érdemes: a szakemberek szerint az a legjobb, ha a gyerek kérdéseire igenis válaszolunk, természetesen a kicsi szintjén.
Amikor még több generáció élt együtt, a gyerekek korán szembesültek a születéssel és a halállal. Illusztráció forrása: calebwilde.com
Amikor még több generáció élt együtt, a gyerekek korán szembesültek a születéssel és a halállal. Illusztráció forrása: calebwilde.com

Persze nekünk magunknak is sokszor nehéz szembenézni ezzel a témával: mai társadalmunkban a halál tabu. Nagyszüleink korában, amikor több generációs nagy családok éltek együtt, a család szeme előtt zajlott születés és halál. Az anya a házban szülte meg gyermekét, az idős, a beteg jobbára ott halt meg, ott ravatalozták fel – a gyerekek már igen korán találkoztak az elmúlással. Ma azonban az emberek kórházban születnek és ott is halnak meg, a gyerekeket pedig igyekszünk egy ártatlan, mindig vidám világban, burokban felnevelni, hogy minél kevesebb fájdalommal szembesüljenek.

Egyenesen, érthetően, őszintén

Ha a hörcsög, aranyhal elhalálozik, sokan inkább szereznek egy ugyanolyat, nehogy a gyereknek meg kelljen tudnia, hogy kis kedvence nincs többé. Ha meghal egy közvetlen, kedvelt rokon, barát, azt mondjuk, elköltözött nagyon-nagyon messzire. Holott amikor haláleset történik a családban, hiába hisszük, hogy meg tudjuk óvni a gyereket, mert megérzi rajtunk a feszültséget és a fájdalmat. Ha nem segítünk neki a saját szintjén feldolgozni a veszteséget, ha nem válaszolunk, amikor a halál témájáról kérdez, vagy megérzi, hogy nem beszélhet velünk erről a fájdalmas témáról, az űrt a saját képzeletével fogja kitölteni. Az pedig sokszor rosszabb a valóságnál.
Egy elsős kisfiú temetésről készült rajza. A gyerekek azért mosolyognak, mert tudják, hogy akit szeretünk, az mindig velünk van. Fotó forrása: facebook.com/bodzavirag
Egy elsős kisfiú temetésről készült rajza. A gyerekek azért mosolyognak, mert tudják, hogy akit szeretünk, az mindig velünk van. Fotó forrása: facebook.com/bodzavirag

Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember azt javasolja cikkében, amely azzal foglalkozik, hogyan beszéljünk gyermekünknek az elmúlásról: először is mondjuk el neki, mit jelent a halál! A legkisebbeknek ezt legegyszerűbben az életfeltételek hiányával magyarázhatjuk: aki meghal, az nem beszél, nem lélegzik, nem játszik, nem eszik és iszik többé, és nem mozdul, nem szaladgál. Nem érez és nem gondolkodik. Egyenesen, érthetően kell fogalmazni, és nem bocsátkozni felesleges részletekbe, amelyeket a gyerek még nem érthet meg. Nagyon-nagyon öreg volt vagy nagyon-nagyon beteg – ennyi bőven elég egy halálesetnél.
 
Az óvodások viszont még visszafordítható dologként tekintenek a halálra, és ezt erősítik bennük a feltámadó mesehősök is. Nem kell a nem nekik való rajzfilmeket kárhoztatni, elég elolvasni néhány magyar népmesét ez ügyben. Így ne csodálkozzunk, ha a négyéves ki akarja ásni a család elhunyt kutyáját, mondván: eleget aludt, most már igazán felkelhetne. Sőt, akkor sem kell megijednünk, ha – bármilyen morbid is ez egy felnőttnek - a dédit akarja hazavinni a temetőből, hiszen már biztos kipihente magát. Az 5 és 9 év közötti gyerekek kezdik felfogni, hogy a halál visszafordíthatatlan, és hogy az élőlények meghalnak, de igazán csak 9-10 éves korban kezdik megérteni az elmúlás véglegességét.

Idézzünk boldog emlékeket!

A szakemberek azt tanácsolják: mondjuk el nyugodtan a gyereknek, ami szerintünk következik a halál után. Aki hívő, mondhatja, hogy szerettük a mennyországba került, mások, hogy az elhunyt most már mindig pihenni fog. Egyet azonban nem érdemes állítani, hiába hisszük, hogy vigasztalja a gyereket: azt, hogy aki meghalt, egy jobb helyre került.

Gyurkó Szilvia a wmn.hu-n megjelent írásban kihangsúlyozta: azok a gyerekek, akiknek ezt mondják, gyakran szenvednek attól a gondolattól, hogy „az anyukámnak, nagymamámnak nem lehet jobb helye a világon, mint itt velem, mellettem." Ehelyett inkább a boldog emlékek felé érdemes terelni a gondolataikat.
Nem minden kultúrkör viszonyul tabuként a halálhoz. A fotón Fülöp-szigeteki gyerekek játszanak a temetőben. Fotó forrása: origo.hu
Nem minden kultúrkör viszonyul tabuként a halálhoz. A fotón Fülöp-szigeteki gyerekek játszanak a temetőben. Fotó forrása: origo.hu

- A temetésre nem vittem el őket, amikor meghalt a dédanyjuk. Másnap kimentünk a sírhoz, néztük a sok virágot, koszorút, és akkor meséltem el, hogy a dédi elment, már nem fogunk vele többet találkozni, mert nagyon-nagyon beteg volt. De amíg emlékezünk rá, addig itt lesz velünk – idézte fel Éva, aki halottak napján rendszeresen elvitte magával a gyerekeit is mécsest gyújtani, beszélgetni az eltávozottakról. Révész Renáta Liliána gyásztanácsadó szerint a szertartáson is van helye a gyermeknek: előtte fel kell készíteni arra, milyen egy temetés, mi történik ott és miért. Sokan azonban nem tudják helyretenni magukban, ha egy gyerek sír, szalad, hangoskodik egy temetésen, és maguk a rokonok, ismerősök szólják meg a szülőt, aki odaviszi a legkisebb hozzátartozókat. Mindenszentek és Halottak napján azonban egyre több a gyerek, aki szülei, nagyszülei kezébe kapaszkodva csodálkozik rá az imbolygó lángokra.
 
Ha a családot veszteség éri, a Halottak napja egyébként is jó lehetőség arra, hogy segítsük a gyerekeket a feldolgozásban. Akár koszorút is készíthetünk otthon, együtt, amit kiviszünk a temetőbe, miközben beszélgetünk az elhunytról. Rendbe tehetjük együtt a sírt, ültethetünk virágot, gyújthatunk közösen mécsest. Ezzel úgy érezheti, ő is tett valamit azért, akit szeretett, és aki hiányzik neki.
 
Gyerekek mondták a halálról

„-A dédimami a mennyországba ment. Fel, magasra, a csillagok fölé – mondták a hatéves Istvánkának.
- Pont mint E.T.! – jött a csodálkozó reakció."
 
„Négyéves volt a fiam, amikor egy temető mellett elhaladva megkérdezte: ez mi?
Mondtam, temető.  Az a hely, ahova az embert temetik, miután meghal.
- Innen haza lehet menni?
- Nem, kisfiam, innen már nem jön haza senki.
Elhallgatott, csendben volt sokáig.
Eltelt egy év. Halottak napján készültünk a temetőbe. Beszéltünk nagyapóról, a temetőről… A fiam nem készülődik, vonakodik. Kérdeztem: mi a baj? 
- Nem akarok menni a temetőbe, menjünk inkább a templomba!
- Miért?
- Mert onnan haza lehet jönni."

"Halálunk után nem tudunk fogni, mert nem lesz kezünk, nem tudunk lélegezni, mert nem lesz tüdőnk, nem kell ennünk, innunk, mert nem lesz gyomrunk, a testünket itt hagyjuk a földön. A fejünkkel együtt. Milyen viccesen fogunk kinézni két szemmel és füllel a nagy semmin, mert ugye látni és hallani azért fogunk, hiszen a nagyi is lát minket, és hall is."
 
„4 évesen a lányom megkérdezte:
- Anya, ha meghalunk, a paradicsomba kerülünk?
- Igen.
- És sajtba és párizsiba is?"
 
„Anyu! Itt ma mindenkinek szülinapja van?!" – kérdi a négyéves Barbi a sok gyertya láttán  halottak napján, a temetőben.
 
„Amikor Anya kalácsot süt, élesztőt használ. Azt mondja, attól kel a tészta. De mikor megkérdeztem, hogy a Papára miért nem szórt, mikor meghalt, csak elfordult, és annyit mondott, az más tészta…"
 
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lehetetlenről lesz híres: bűvésznek készül a szakácstanuló

A lehetetlenről lesz híres: bűvésznek készül a szakácstanuló
Pető József András szakácsnak tanul, de úgy döntött, bűvész lesz. A hétvégi országos bajnokságra kártyatrükkökkel készül, ezért megszerveztünk egy találkozót Badár Tamás illuzionistával. Tovább olvasom