Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Gyorshajtás: magyar átok

Szeged - Három nap alatt 8285-en – köztük 66-an Csongrád megyében – sértették meg a sebességre vonatkozó szabályokat Magyarországon. Európában évente 8-10 ezer áldozatot követel a gyorshajtás, hazánkban a balesetek egynegyedében játszik szerepet. 30-tól 300 ezer forintig büntetik.
Csongrád megyében – a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint – a közlekedési balesetek legtöbbször gyorshajtás miatt történnek. – A sebességtúllépést az elsőbbségi és a kanyarodási szabályok megszegése követi a megyében – közölte a sajtószolgálat.

Ismerős kézjelek. Csak annak az autósnak kell aggódnia, akinek vaj van a fején. Fotó: Segesvári csaba
Ismerős kézjelek. Csak annak az autósnak kell aggódnia, akinek vaj van a fején.
Fotó: Segesvári csaba

Megyei számok

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján található országos baleseti térkép szerint az elmúlt 30 napban Csongrád megyében egy halálos személygépkocsi-baleset történt. A súlyos esetek száma 20 volt – 13 történt sebesség túllépése, illetve elsőbbségi és a kanyarodási szabályok megszegése miatt, de sokan elaludtak vezetés közben.

A gyorshajtás nemcsak megyei, hanem magyar, sőt európai sajátosság is: a rendőrség Európa további 26 országához hasonlóan augusztus 22–24-e között az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is közlekedésrendészeti akciót tartott, amelynek fő feladata a sebességtúllépésekkel szembeni fellépés volt. A három nap alatt 8285-en sértették meg a sebességre vonatkozó szabályokat, akik közül 38 motorkerékpáros is fennakadt az ellenőrzéseken. Csongrád megyében 66 gyorshajtót – köztük 5 motorost – fogtak a rendőrök, akik közül 64-gyel szemben közigazgatási, 2-vel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Gyorshajtásért – a megengedett sebességhatár átlépésének nagyságától függően – 30-tól 300 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni, ami a központi költségvetésbe kerül.

A kifejezetten a sebességmérésre koncentráló akcióból idén még hármat terveznek. Az akciókat azzal indokolják, hogy Európában évente 8-10 ezer áldozatot követel a gyorshajtás, Magyarországon a balesetek egynegyedében felelős ez a kihágás.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. J.G. 2013. augusztus 30. 16:51
    „46. Fremen1 2013.08.29. 22:53
    A fizika meghagasara es a ter gorbitesere is kikepeztek? Ha nem, akkor nem sokra mesz a tudomanyoddal...

    Persze ne masszon senki az elotte levore, de ha meg nem masznak ra akkor soha az eletben nem fog lemenni elole az elotte halado... A feket meg poccingessed persze, ennyi erovel baltakat is dobalhatnal kikotozott emberekre aztan vagy eltalalod vagy nem. Ugyanaz a kategoria kb. Masok eletevel jatszadozni.”
  • 50. MMtz 2013. augusztus 30. 12:43
    „nelek, jogos amit mondasz, csak vannak akik ha 1,5 km-re vannak egymástól a kamionok, akkor sem hajlandók lehúzódni...”
  • 49. nelek 2013. augusztus 30. 11:32
    „47. MMtz 2013.08.30. 09:46

    A villogtatós egy külön faj, nem kell neki az, hogy legyen helyed lehúzódni. Én azt gondolom, hogy ha 130-al előzök egy rakás kamiont akik 20 méteres követési távolságot tartanak és 90-nel mennek, akkor nem életszerű behúzódni közéjük, hogy a villogtatósnak ne kelljen levennie a gázról a lábát. Ahhoz ugyanis fékezni kéne, ami veszélyes, a mögötted 15 cm-re lévő idióta miatt.”
  • 48. nelek 2013. augusztus 30. 10:13
    „46. Fremen1 2013.08.29. 22:53

    ha (városban) betartod a követési távolságot, rögtön benyomul arra a helyre valaki.”
  • 47. MMtz 2013. augusztus 30. 09:46
    „bírom ezeket a "20 éve vezetek" "ki lettem képezve nagysebességű vezetésre" "fékpedál pöccintgetős" "nehogymá´ egy kissebb autó gyorsabban menjen nálam" "nekem 180 lóerős hondám van" arcokat. Ez egy vezetőtipus, üres a külső sáv, de neki 180 lóerős hondája van, és azt hiszi, hogy ezzel bérletet vett a belső sávba. Általában azokat szokták levillogni, akiknek meg volna a lehetőségük a lehúzódásra, de mégsem teszik. A jobbik eset amikor csak simán elbambulnak, nem nézik a tükröt, de amikor észrveszik a villogtatást, szépen elengedik a gyorsabb autót. A rosszabbik az ilyen fékpedál pöccintgetős 180 lóerős... ...és ha sietett? az ő dolga. mi közöd hozzá? egyébként meg van jobbra tartási kötelezettség is... nem egyszerűbb, ha látok egy autót ami gyorsabb nálam (típustól független), lehúzódni, elengedni a dolgára, és megy mindenki tovább nyugodtan...”
  • 46. Fremen1 2013. augusztus 29. 22:53
    „"a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint"

    Szerintük, szerintem meg a követési távolság be nem tartása miatt következik be a legtöbb baleset. Több mint húsz éve vezetek, és egyéb okok miatt is van rálátásom a témára.Nagy sebességű vezetésre is ki lettem képezve. Rég elévült, leírhatom: 160-al mentem az M7-esen a 180 lóerős Honda Accordomal, mögöttem jött egy Toyota Yaris-t vezető srác. Levillogott a belső sávban, mert az ő autója kb 5-10 km/órával többel is tudott menni. Kb egy méternyire művelte mindezt az autóm hátuljától. Ha megpöccintettem volna a fékpedált, akkor most nem írnék itt, és ő se élne.

    A követési távolság be nem tartása tudtommal kiemelt szabálysértés a vonatkozó törvények szerint. Persze felkészült rendőrök kellenének, akik ezt tudják, belátják, és meg is tudják akadályozni. Ehelyett 15 km/h-s korlátozású táblák mellé települnek ki a magukat rendőrnek tartók, és a fizetésük duplájára büntettetik azokat akik 25-el mennek.”
  • 45. J.G. 2013. augusztus 29. 22:31
    „38. _csutak_ 2013.08.29. 17:16
    Nalunk ott van trafipax ahol kint felejtett, vagy fak moge rejtett sebessegkorlatozo tabla van.”
  • 44. J.G. 2013. augusztus 29. 22:30
    „42. okz63 2013.08.29. 19:15
    Legyszives hagyd abba az allando becsuletsertest. Vagy bizonyitod, hogy igy csinaltam, vagy vallalod, hogy csak hazudozol. Mas lehetoseg nincs.”
  • 43. okz63 2013. augusztus 29. 19:17
    „36. Bcsabi75 2013.08.29. 17:02
    "Rossz műszaki állapotú gépjárművek elleni hajsza"
    Na ja, ebből van aztán nagyon sok! Tudok olyan Ladáról egy környékbeli településen, amelyikkel a gazdája max. a külvárosi részekig mer bejönni Szegedre, mert leműszakiztatni már nem lehetne... És hát ma is volt egy ilyen Lada előttem, de bakker, ez a Mars téren...”
  • 42. okz63 2013. augusztus 29. 19:15
    „31. J.G. 2013.08.29. 14:40
    "Ez tudod ugy mukodik, hogy sprotkipufogo le, gyari fel, muszaki, aztan vissza."
    Tehát te így csináltad? Gratulálok!
    Engem szó szerint megszóltak a szervízben, amikor a kilyukadt hátsó dobomat lecseréltettem, merthogy mások fizetnek ezért a hangért, én meg lecserélem. Mit tegyek, mégiscsak végzett gépész vagyok, motorokról tanultam, számomra a normál sima járású autóhang is muzsika a füleimnek.”
  • 41. david30 2013. augusztus 29. 19:13
    „Hát azért oda állítanék a Holló u-ba egy rendőrt) hogy ugyan hallgassa már meg azt a "BMX" ES motorost aki vhol ott lakik hogy hogy szól esténkét a tragacsa!!!!!Beöltözik majomnak térdvédő könyökvédő terepszínű ruha aztán húzza mint egy hülye ...leget azért jó neki a nagy hzang hogy közben a rezgés masszírozza a prosztatáját”
  • 40. okz63 2013. augusztus 29. 19:11
    „23. J.G. 2013.08.29. 13:53
    "Ujra altalanositasz. Miert?"
    Én egy szóval nem írtam, hogy milyen járműtípusról beszélek, de hát akinek nem inge, nem veszi magára. Érdekes, te valamiért magadénak érezted, és egyből megszólaltál. Szóval akinek viszont inge, az öltözködjön fel nagyon, mert ráfázik! :-D”
  • 39. KamuNeni 2013. augusztus 29. 18:12
    „A gyors hajtas is meg a rosszul hajtas is. Nem igen lattam rosszabb szemely auto soforoket mint a magyarok. Kacsaznak, lassan mennek, gyorsan mennek, eloznek, k**a anyaznak, a leheto legrosszabb soforok europaban az eddigi tapasztalataim szerint.”
  • 38. _csutak_ 2013. augusztus 29. 17:16
    „A cím hamis!
    Nem véletlenül fektetett be Franciaország horribilis pénzeket abba, hogy szinte minden kilométerkőnél legyen traffipax!!
    A magyarok ilyen szempontból nem lógnak ki a sorból.”
  • 37. kzk 2013. augusztus 29. 17:03
    „24. Krampampuli 2013.08.29. 13:56 - majd ha megtanulsz helyesen írni kapsz rendőrnőt addig nem! :)

    - amúgy meg amiről a cikk szól, nagyon helyes!”
  • 36. Bcsabi75 2013. augusztus 29. 17:02
    „A rendőrök szerint gyorshajtás miatt történik a legtöbb baleset... Szól a cikk. Kérdezném a rend éber őreitől:

    - Ittas vezetők elleni hajsza
    - Mazsola vezetők elleni hajsza
    - Rossz műszaki állapotú gépjárművek elleni hajsza

    Az említett három esetben ugyanolyan nagy a balesteket előidézők aránya. Miért pont a gyorshajtókra "utaznak"? Talán mert ez a legkönnyebb adóbehajtási módszer? Ezzel csak egy dolgot érnek el szerintem. A gépjárművezetők szépen lassan beszerzik a radar/lézerjelző berendezéseket! A felsorolt három esetet meg hagyják... Ez O.V. rendőrsége, aki ahelyett hogy szolgálna és védene, szolgálja a rezsimet!”
  • 35. J.G. 2013. augusztus 29. 16:08
    „33. tol 2013.08.29. 15:02
    Ezt hol latod?”
  • 34. J.G. 2013. augusztus 29. 16:07
    „32. vip007 2013.08.29. 14:58
    Egyetertek.”
  • 33. tol 2013. augusztus 29. 15:02
    „na, még a bicajok is beúsztak a gyorshajtásba, hát, hangosan röhögök!”
  • 32. vip007 2013. augusztus 29. 14:58
    „31. J.G. 2013.08.29. 14:40

    Tudom, hogy így működik :D Ezért kellene a renitens hangoskodókat kiemelni a forgalomból, és azonnal bemérni.”
51 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Enni sincs pénz, nemhogy házfelújításra!˝

Hat lakóközösség nyert ugyan a 2009-es panelpályázaton, de mire hozzáfogtak volna a szigeteléshez, ablakcseréhez, elszegényedtek a lakók. Tovább olvasom