Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Három választás lesz idén Magyarországon

Szeged - Idén országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választást is tartanak Magyarországon. Bár az államfő még nem tűzte ki az országgyűlési voksolás időpontját, kormánypárti képviselők elszólása alapján április 6-án járulhatnak először az urnákhoz az emberek 2014-ben.
Az alaptörvény szerint az országgyűlési képviselők választását az előző Országgyűlés megválasztását (2010. május 14.) követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani. Jóllehet Áder János köztársasági elnök még nem tűzte ki a választás időpontját, kormánypárti képviselők már elszólták magukat, április 6-án lehet a parlamenti választás, amely a Fidesz módosítása nyomán az eddigi kettő helyett már csak egyfordulós. A mostani 386 helyett már csak 200 fős lesz a parlament. Csökkent az egyéni választókerületek száma – Csongrád megyében hétről négyre. A megyei 1-es és a 2-es körzet a szegedi, a 3-as a szentesi és csongrádi, a 4-es pedig a hódmezővásárhelyi és makói.

A pártok közül elsőként az MSZP és az Együtt–Párbeszéd Magyarországért Szövetség mutatta be a közös megyei országgyűlésiképviselő-jelöltjeit, majd következett a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és végül a Fidesz–KDNP. Ezek alapján a következő jelöltek indulnak Csongrád megyében tavasszal a parlamenti választáson: 1-es választókerület (Szeged): Szabó Sándor (MSZP–Együtt–Párbeszéd Magyarországért Szövetség), Binszki József (Demokratikus Koalíció), Rácz Tibor (Jobbik), Bohács Zsolt (Fidesz–KDNP). 2-es választókörzet (Szeged): Bátyai Edina (Együtt–Párbeszéd Magyarországért Szövetség–MSZP), Csóti Zsombor (Demokratikus Koalíció), Tóth Péter (Jobbik), B. Nagy László (Fidesz–KDNP). 3-as választókerület (Szentes és Csongrád): Komáromi Zoltán (Együtt–Párbeszéd Magyarországért Szövetség–MSZP), Nagy Huszein Tibor (Demokratikus Koalíció), Dudás Zoltán (Jobbik), Farkas Sándor (Fidesz–KDNP). 4-es választókörzet (Hódmezővásárhely és Makó): Varga Péter (MSZP–Együtt–Párbeszéd Magyarországért Szövetség), Buzás Anna (Demokratikus Koalíció), Kiss Attila (Jobbik), Lázár János (Fidesz–KDNP).

Az európai parlamenti választásokat az Európai Unió által megkövetelt, eddig minden alkalommal június eleji, csütörtöktől vasárnapig tartó négynapos időtartamon belül kötelesek kitűzni a tagállamok államfői. Ettől Magyarország ugyanúgy nem térhet el, mint attól, hogy 5 évente delegáljon képviselőket az Európai Parlamentbe. (Ismeretes, eddig két EP-választás volt Magyarországon, 2004-ben és 2009-ben.) Jelen állás szerint Ujhelyi István szegedi parlamenti képviselő, az Országgyűlés alelnöke az egyedüli olyan megyei képviselő, aki kijuthat az Európai Parlamentbe, lévén, hogy Ujhelyi az MSZP EP-listájának második helyezettje.

Októberben önkormányzati választásokat tartanak, és az akkor megválasztott helyhatóságok az eddigi 4 helyett már 5 évre kapnak mandátumot. Ezzel kapcsolatosan már olyan hírt is lehetett hallani, hogy összekötik az europarlamenti és az önkormányzati választást. Az új szabályok szerint összeférhetetlen lesz a polgármesterség a parlamenti képviselőséggel. Botka László az MSZP országos listáján indul a parlamenti választáson. A szegedi polgármester biztos befutó helyen, a lista 2. helyén áll, így az októberben életbe lépő összeférhetetlenség miatt döntenie kell a polgármesterség és a képviselőség között. Botka tavaly ősszel úgy nyilatkozott, „addig leszek Szeged város polgármestere, amíg erre a szegediek igényt tartanak."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthon etessék a cicákat, ne az utcákon, tereken!

Mindennaposak az összetűzések a macskákat az utcán etetők és az ezt kifogásolók között. Tovább olvasom