Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Hoffmann, az örök vesztes

Szeged - Néhány remek énekesi teljesítmény, a Pál Tamás dirigálásával élvezetesen muzsikáló szimfonikusok és Juronics Tamás hatásos rendezése miatt érdemes megnézni Offenbach romantikus operáját, a magyarul játszott Hoffmann meséit a nagyszínházban.
Sok jó ötlet van Juronics Tamás új operaprodukciójában, bár eredetiségükről nem vagyok meggyőződve. Elég csak a YouTube-ra feltöltött Hoffmann meséi-előadásokat végignézni ahhoz, hogy hasonló megoldásokkal – például a púpos törpéről szóló Kleinzack-legenda pantomimje vagy a „babaária" beállítása – más rendezésekben is találkozzunk. Persze minden ismerős elem kicsit másmilyenné alakul a szegedi színpadon, és akadnak új ötletek is.

Molnár Zsuzsa egyszerű színpadképet tervezett, az előjátékban a világos fenyő szín dominál: a fenyőpadlón három nagy asztal, körülötte székek, és hasonló színű függönyök határolják a játékteret. A berlini Luther-kocsma így oroszos hangulatot kap, de ezt hamar felváltja az Olympia-felvonás hideg világoskékje, majd az Antónia-részben a keringő villanykörteerdővel a fény-árnyék dominál, csak a Velencében játszódó gondolás Giulietta-kép harsányabb arany-piros-fekete.

Hoffmann, az örök vesztes. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Pál Tamás alapos kutató- és zenei előkészítő munkát végzett: Offenbach bonyolult szerkezetű fantasztikus operájának párhuzamosan élő több verziójából összeállított egy logikusabban felépítettnek ható változatot, amelyben megtalálható az összes nagy sláger, ugyanakkor saját fordításában néhány új színfolt is belekerült. Karmesteri pálcáját követve a Szegedi Szimfonikus Zenekar élményszerűen és karakteresen játszotta a színes, változatos, bőven áradó, mégis könnyed, franciásan hajlékony, lírai melódiákat. A szenvedéllyel átfűtött, ugyanakkor kifinomult zenekari hangzás és a kiváló kórus a produkció talán legnagyobb értéke.

A pénteki bemutatón a címszerepet hatalmas hévvel, az operajátszás aranykorát idéző forróvérű énekléssel és délszaki temperamentummal László Boldizsár alakította, aki nem aggódott, hogy így a Kleinzack-legenda végén könnyebben belefuthat egy gikszerbe. Partnere volt a vokális vetélkedésben a négyes bariton főszerepet nagyszerűen éneklő másik hangnagybirtokos, Kelemen Zoltán, aki Lindorf kupléjával és Dapertutto ördögi „gyűrűáriájával" is meggyőzte a közönséget. A szombat este bemutatkozó másik szereposztás párosa az árnyaltabb színpadi játékban volt meggyőzőbb: Nyári Zoltán mindig ugyanabba a hibába eső, örök vesztes Hoffmannját körüllengte a végzet komor sötétsége, ráadásul a hasonló fizimiskával rendelkező Réti Attila Lindorfként és a többi gonosz szerepben mindvégig azt a képzetünket erősítette, mintha a költő rosszabbik énje, ördögi oldala vagy rossz szelleme lenne. Ettől hatásosabb és talányosabb lett a történet – bár a baritonista az éneklés minőségében meg sem közelítette váltótársát.

Hoffmann, az örök vesztes. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Miklós szerepében a legutóbbi Simándy-verseny két mezzoszoprán győztese, Kálnay Zsófia és Heiter Melinda váltotta egymást – mindketten jól énekeltek, előbbi fickósabbra, szikárabbra hangolt karaktert hozott, utóbbi nadrágban is vonzó múzsa maradt. Spalanzanit, a tudós fizikust – Andrejcsik István, majd Bognár Szabolcs játszotta – Juronics Tamás szörnyszülötteket létrehozó Frankensteinnek ábrázolta, akinek laboratóriumából már több teremtmény is kikerült: egyik segítője dongalábú, a másiknak a felsőteste erősödött abnormálisra. A groteszk figurákat a tánckar tagjai keltették életre, Juronics koreográfusként is remekül kihasználta a jelenetben rejlő lehetőségeket. Spalanzani embergyártó laboratóriumának összefércelt „terméke" Olympia is. Bár Szemere Zita meggyőzően énekelt, nem csak vokális produkciójával csinált bravúrszámot a népszerű „babaáriából". A tavaly Gildaként megismert ifjú énekesnőről most kiderült, hogy zseniális komika: ellenállhatatlan, bővérű bolondozással az ujja köré csavarta a publikumot. Tomboló taps volt a jutalma. Hasonló sikert aratott a másik Olympia, Nánási Helga is, akinek a koloratúrária csúcshangjaival jobban meg kellett küzdenie.

Kónya Krisztina poétikus énekléssel keltette életre Antóniát. Váltótársa, Kovács Éva elbűvölő színpadi jelenség, ha kevésbé csicsergősen énekelne, a figura tragédiája is átélhetőbbé válna. Vajda Júlia már Nagy Viktor 1988-as szegedi rendezésében is sikerrel játszotta Giuliettát, most egyedül is győzte a szólamot. A barcarola andalító, szép dallamára hatalmas gondolán siklott „udvartartásával" a színpad közepére; és vérmes kis bestiának mutatta a velencei kurtizánt. Szerekován János és Kóbor Tamás mind a négy kis szerepébe beleszőtt valami jópofa geget. Szonda Évának, aki szívhez szólóan énekelte Antónia anyját, hatásosan riogató szellemkosztümöt tervezett Bianca Imelda Jeremias.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden szegedi produkció nyert

A szegedi piarista gimnázium Népzenei Kamaraműhelye négy produkcióval vett részt a gödöllői Országos Népzenei Versenyen. Tovább olvasom