Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Időutazás a Délmagyarral: Számok bűvöletében a palotás város

Szeged - Kilencvenkilenc hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat: hétről hétre egy-egy esztendő újságtermését átlapozva fölvillantjuk, milyennek láttatta a világot, az országot, a régiót, Szegedet – a Délmagyarország. A magyar vidék legpatinásabb lapja kínálta időutazás második állomása: 1911.
„Amióta a város újjászületett, a fejlődés lavinája csaknem minden régiséget elsöpört" – írja az 1911. január 1-jei számában a Délmagyarország „saját tudósítója". – „Új, lüktető és diadalmas élet vonult be a régi, bogárhátú házak közé, de ezek is alig néhány esztendő alatt úgy eltünedeztek a föld színéről, mintha elvarázsolták volna őket. Most hatalmas palotasorok büszkélkednek a nádfedeles házikók helyén… Semmi, semmi nincs már meg a régi Szeged világából… Az idegen egy csodálatos, nagy, csillogó várossal áll most szemben egy nyüzsgő, a fejlődés erejétől duzzadó kis fővárossal, ahol döcögő lóvonatok helyett csilingelő villamosok futkároznak, ahol a paloták ablakaiból ragyogó villanyfény árad ki, ahol a régi fenyőpallós, kátyús utcákon komprímé domborodik. Aszfalt komprímé, mely a legelső és csalhatatlan jele egy város kulturális életének…"

Az állítások igazolásául számokon alapuló elemzések, táblázatokra támaszkodó riportok sorát közölte a Délmagyarország – az addigi szegedi sajtóban újításként. Az akkori mindennapi gondokat rögzítő helyzetjelentéseket olvasva néha az az érzésünk: nincs új a nap alatt.

Nagyító alatt az egészségügy

Egészségügy, ami nincs – állítja január 8-án a „saját tudósító". Aztán mikor az országos helyzetkép után elemzi a szegedi kórházi viszonyokat a lap január 11-i számában: a szegedi kórház sebészetét a vidéki városok közül a legjobbnak minősíti. Különösen 1904, Boross Józsefnek a kórház élére kerülése óta. Néhány évtizede alig 40, 1900-ban például alig 100, míg 1910-ben 804 operációt végeztek az egyre javuló műszerezettségű szegedi intézményben. A súlyos operációk között 60 hasmetszés, 30 koponyalékelés, 230 sérvoperációról tudott a statisztika. A belgyógyászatot is kitűnőre minősítette a Délmagyarország.

A Klauzál tér
A Klauzál tér

A szegedi kórház ódon épületének eltűnését, az új, 600 ágyas intézmény fölépítését sürgeti a lap. Addig is: „a kórház ma háromszázharminc ágyra van berendezve. A betegszám állandóan akkora, hogy naponta öt-hat beteget kell az irodavezetőnek elutasítania. A kórház tehát állandóan zsúfolva van betegekkel". Kiderült: míg 1904-ben 2356, addig 1910-ben 3501 beteget ápoltak, miközben évenként 2666 jelentkezőt kénytelenek voltak elutasítani. Az intézmény 1911-ben 171 ezer 601 koronából gazdálkodhatott.

A fizetésekről is képet kapott az olvasó: Boross József dr., igazgató-főorvos 3600 korona törzsfizetést, 360 korona pótlékot és 1170 korona lakbért kapott, míg a három segédorvos egyenként 1200 korona törzsfizetést, lakást, fűtést és világítást; a hat első osztályú ápoló egyenként havi 40 koronáért, a nyolc másodosztályú ápoló 30 koronáért, míg a kilenc harmadosztályú 24 koronáért és mindegyikük plusz teljes ellátásért dolgozott.

Tízmilliós beruházás

„Tízmillió koronánál magasabb az az összeg, mely beruházásokra kell" – ismerteti Szeged város mérnöki hivatalának építkezési programját a lap január 22-i száma. A „saját tudósítónktól" megnevezés mögötti szerző tamáskodik: nem hiszi, hogy az új nagykórház és a fogadalmi templom építése is befejeződik. Mert „ennyi közmunkát majd akkor lehet sommásan elintézni, hogyha a városnak meglesz a saját téglagyára".
A drágulást igyekszik tetten érni Szeged lapja, mikor rögzíti: egy hivatalnoknak öt éve 2400 korona volt a jövedelme, 1911-ben 3600. Ám fizetése hiába emelkedett 50 százalékkal, addig „szükségleteinek beszerzési ára fölment négy-ötszáz percenttel". Ám Szeged mégis olcsóbb, mint Budapest. Ennek bizonyítására táblázattal igazolja: csak a zsír olcsóbb a fővárosban. A többi élelmiszer drágább, s van, ahol a különbség száz százaléknál is több.

A középosztály nyomora

A kiváló tollú Paál Jób (valós kilétének föltárásával máig adós a sajtótörténet) „beszélő statisztikája" a végrehajtások, árverések és fizetési letiltások alapján mutatja be: a szegedi középosztály nyomorog. Ki merte jelenti: „Szegeden a hivatalnokok adósságból élnek. Itt adósok maradnak az emberek a ruháért, a cipőért, a fűszerért, a húsért, az adóért, a házbéréért, itt adósok maradnak a banknak, az uzsorásnak, a jó barátnak, aki kölcsönöz".

„Az a szegény tisztviselő, aki nyolcvan forint fizetésből él, mert a többit letiltották, a legszánalmasabb teremtés. Annak elegánsan kell öltöznie, mert így kívánja meg a társadalmi állása, annak társaságba kell járnia, mert megköveteli tőle ezt a környezete, és csak akkor csinálhat esetleg karriert és a flanc miatt esetleg ruszli jut ebédre és semmi vacsorára. Ezek az emberek nyomorognak igazán, de ezek az emberek nem szívesen kérkednek el a nyomorukkal, mert szégyellik."

Két királyi közjegyző – Jedlicska Béla dr. és Sirsich György dr. – szolgáltatta az adatokat: 1911-ben Szegeden 2244 váltót óvatoltak. Száz megóvatolt váltó közül 69 kishivatalnoké.

A járásbíróságtól 3435 végrehajtást kértek – kizárólag ingókra, miközben négyszáznál több fizetési „foganatosított". Kiderült a 327 tisztviselő, tanító, segéd- és kezelőhivatalnok közül 42 fizetését letiltotta 158 hitelező. Akadt olyan tisztviselő, akinek fizetésére 31 hitelezőnek fájt a foga. Az egyik, 2400 koronát kereső tisztviselőnek 21 ezer 210 korona erejéig volt letiltás a fizetésén. E legnagyobb mellett a legkisebb letiltás: 11 korona.

Az adóhivatal 103 ezernél is több intést küldött, vagyis az itteni nagyjából 50 ezer adózóra két-két figyelmeztetés jutott. Az adófizetőknek csak 5 százaléka rendezte kötelezettségét intés nélkül. Az adóhivatal közel 37 ezer átverést tűzött ki, a legtöbb esetben hivatalnoknál.
Egy szegedi szabócégnek 74 ezer korona a kintlévősége, adósainak 96 százaléka hivatalnok. A következtetés? „nagyon boldog az a kishivatalnok, aki a fizetéséből meg tud élni anélkül, hogy adósságot kénytelen csinálni. De ilyen hivatalnok talán nincs is. Ha van, akkor mutogatni kell belépődíjak mellett."

(Folytatjuk)

Kronológia: 1911

Június 14.: Báró Gerliczy Ferenc (Nemzeti Munkapárt) 1272 vokssal lesz képviselő a báró Bánffy Dezső halála miatt megüresedett I. kerületi mandátumra. Szeptember 2.: Színházi lap indul Szegedi Színpad címmel. Szeptember 29.: Kitör az olasz–török (tripoliszi) háború.

Arcél: Pásztor József (1884–1962)

 Pásztor József (1884–1962)
Pásztor József (1884–1962)
A Délmagyarország második felelős szerkesztője, majd tulajdonosa, az alapító Róna Lajos sógora, Pásztor József. „Üzleti érzéke, rámenőssége és házassága révén vagyonhoz jutott, s a szegedi sajtó vezető embere lett" – vázolja a tőkés helyi laptulajdonos jellegzetes portréját az irodalomtörténész Lengyel András. Egyébként 1884. június 4-én Szegeden Pollákként született, felnőttként lett Pásztor József (képünkön: a Szeged című folyóirat karikatúráján), a piaristákhoz járt – osztálytársa volt Juhász Gyulának. Egyetemi tanulmányait elkezdte, de diplomázásáról nincs adat. Húszévesen, a helyi lapoknál kezdte az újságíróskodást. A kezdettől ott volt „a város addigi legnagyobb igényű napilapja, a Délmagyarország" redakciójában, 1910. november 30-án felelős szerkesztője lett. Különböző fordulatok után 1918. november 22-én megegyezett a Várnay-céggel, s a Délmagyarország társtulajdonosa lett, 1919. január 12-én pedig megvette Várnay Lajos részét is, így a lap teljesen Pásztoré lett. Az újság radikalizálódott, 1920. május 30-án betiltották, aztán 1925. május 17-ig Szeged néven jelent meg. Pásztor megalapította 1923. október 30-án a Délmagyarország Rt.-t, aminek ügyvezetője lett. A szegedi napilap 1926 májusától 1938. december 8-áig (mikor eladta részvényeit) szerkesztésében jelent meg. Lengyel András írja Pásztorról: „A lap nem kulturális misszió: elsősorban és döntően üzlet volt számára".

Olvasóink írták

  • 1. Bandi22 2008. július 03. 23:13
    „Gratulálok ehhez a hosszú és szép történethez! Én volt szegediként is az ilyen érdekes-szórakoztató helytörténeti-sajtótörténeti írásokért olvasom az oline-verziót, jó látni, hogy most sok olvasnivalóm lesz :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gumikesztyűben a tengerparton

Szeged, Kistelek, Mórahalom - Nem minden kisgyereknek kezdődött szerencsésen a nyári szünet. Volt, aki a színötös bizonyítvány átvétele után karját törte, más pedig bárányhimlős lett. Tovább olvasom