Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Illés: nekünk nem szabad sírni

Horthy Miklós és Kádár János együttesen nem uralkodott annyit, mint az Illés a dalaival – vallják az idén 50 éves együttes tagjai. – A közös műveink lesznek azok, amelyek egész biztosan túlélnek minket – mondta Bródy János, amikor őt és zenész-dalszerző-szövegíró társát, Szörényi Leventét szegedi, jubileumi koncertjük előtt múltról és jelenről kérdeztük.
Tied a világ! – a beatkorszak egészét ajánlja ezzel a felkiáltással az idén 50 éves Illés együttes, amely – fiatal énekesekkel kiegészülve – március 28-án 20 órakor Szegedre érkezik, a városi sportcsarnok színpadára. – 50 év nagyon nagy idő, furcsa is belegondolni, mennyire – fogalmazott Szörényi Levente, amikor a beatünnepre készülve múltról és jelenről kérdeztük. – Ha csak történelmi léptékekben vizsgálódunk, azt szoktam mondani, hogy Horthy Miklós és Kádár János együttesen nem „uralkodott" annyit, mint mi, az Illés a számainkkal. Innentől meg lehet saccolni, mennyi az az 50 év – beszélt az énekes-zeneszerző és szövegíró az 1965-ben (újra)alakult zenekarról, aki zenésztársával, Bródy Jánossal érkezett Szegedre, hogy a produkcióról meséljen. Azt mondták, az 50 év eseményei és a beatzene a lényeg, nem ők. – Mindketten inkább a lányokba szeretünk karolni – jegyezte meg az énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró Bródy János is, amíg összeálltak egy közös fotóra.

Egy életre összeköt

50 év tényleg nagy idő egy házasságban, egy barátságban is, nemhogy közös munka esetén. – Kicsit olyanok vagyunk, mint az elvált szülők, akik már külön-külön élnek, saját háztartásuk van, de a gyerekeik ünnepein mindig találkoznak. Örülünk, hogy a közös művek, közös alkotások – amelyeket művészeti értelemben közös gyermekeknek tekinthetünk – a mai napig sikeresek és életképesek. Az Illés 50 című koncert is ilyen: az alkalmon az 50 évvel ezelőtti eseményekre emlékezünk, felidézzük őket, a régi dalokat és a régi történeteket – magyarázta Bródy János, hogyan jönnek ki egymással az újra turnézó Illés-tagok. – Az a bizonyos időskori, rezignált bölcsesség mindkettőnket alkalmassá tesz arra, hogy nagyvonalúan kezeljük egymást, és mindazt, amit együtt létrehoztunk, és amely egy egész életre összeköt már minket. A közös műveink lesznek azok, amelyek egész biztosan túlélnek minket – tette hozzá.

Az együttes 50. születésnapját és a beatműfajt ünnepli. Fotó: Bertleff András
Az együttes 50. születésnapját és a beatműfajt ünnepli.
Fotó: Bertleff András

A legenda túlnőtt rajtuk


– Néha kicsit az az érzésem, hogy az Illés zenekar legendája túlnőtt minket. Úgy, hogy Kossuth-díjas művészei vagyunk a magyar nemzeti kultúrának (2000-ben kapta meg az együttes az elismerést megosztva tagjai között), másképp nézünk vissza azokra az időkre, amikor valójában mi is csak afféle útjukat kereső, némi „radikalizmustól" fűtött fiatal előadók voltunk, akik szerették volna úgy felmutatni magukat egy társadalmi közegben, amivel szemben sok ellenérzésük volt – utalt azokra a legendává vált történetekre Bródy János, amelyek szerint a Sanzonbizottság többször visszautasította, a Magyar Televízió egyik műsorában ennek ellenére leadták 1965-ben a Rohan az idő című dalukat Koncz Zsuzsa előadásában, vagy a II. Táncdalfesztiválra, amelyen nem vehettek részt, mert egy tévéműsorban Szörényi Levente az Illés zenéjét elhatárolta a tánczene világától.

Ezek után született meg többek között a Keresem a szót, az Eljöttél, az Ezek a fiatalok című filmben felhangzó Láss, láss, ne csak nézz, a Sárga rózsa és a Miszter Alkohol című daluk. Persze az átkosban nem estek mindig a tilt kategóriába, a 68-as prágai tavasz leverése, és a beat ellen indított hadjárat előtt a Táncdalfesztiválon fődíjat kaptak az Amikor én még kissrác voltam című számukért (és 11 díjból ötöt hoztak el), a kultúrpolitika is elhalmozta egy ideig őket díjakkal, felfedezte az Illést a filmipar is.

Szegedi betyártörténet

– Annak idején szerettem rajzolni, számtalan grafikám van Szegedről, a hídról, a Dóm térről. Akkor készültek még ezek, amikor az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium harmadik osztályával kibéreltünk egy buszt, és lejöttünk – beszélt első, a napfény városához kötődő élményeiről Szörényi Levente. – Szegeddel kapcsolatban arra vagyok büszke, hogy egyszer a Széchenyi térre leültem az akusztikus gitárommal – mert hoztam magammal a hangszeremet is. Az osztálytársaim körbeálltak, pengettem nekik, de egy idő múlva annyian gyűltek körém belőlük és a járókelőkből, hogy nem kaptam levegőt. Ezt nevezem az első szegedi fellépésemnek. Az Illéssel az újszegedi szabadtéri színpadon játszottunk később, és egy alkalommal egy lovas rendőr felugratott a színpadra, hogy rendet csináljon. Ez egy tipikus szegedi betyártörténet – fogalmazott az Illés-tag, aki halászlékérdésben is állást foglalt: a bajait és a szegedit is kedveli, előbbit természetesen tésztával fogyasztja, de nem mondaná, hogy az első helyen áll.

– Az a periódus már régen lezárult, amikor iszonyat sokat játszottunk, volt, hogy az NDK-ban egy év alatt négy turnét lebonyolítottunk – emlékezett vissza Szörényi Levente a zenekar (első) fénykorának datált 60-as, 70-es évekre, amely 65 nyarán vette kezdetét egy nógrádverőcei háztetőn, ahol a zenekar és az ország első magyar nyelvű beatdalai – köztük a Óh, mondd, Légy jó kicsit hozzám, Az utcán – íródtak a Bródy–Szörényi kettős jóvoltából.

– Amikor minden este játszottam egész estés koncerteken. Olyan volt, mint Erdélyben a három nappal és három éjen át tartó lakodalmak: ott nincs mese, játszanak. Ha látom a közönséget, az azért feldob. Sőt, néha nagyon megható, elszorul a torkom – ami az énekesnek végzetes lehet –, ha sírnak a velem egykorú hölgyek az első sorban. De nekünk nem szabad sírni – mondta.

Akkor és most


– Amikor elindultunk, a dalokban sok minden tört a felszínre, ami a (köz)élet más területén tiltott volt vagy elfojtott, amit a cenzúra szigorúan korlátozott. Ennek a műfajnak ma is adott a lehetősége arra, hogy sok minden megjelenjen benne, ami a nagy nyilvánosság előtt másképp nem mondható ki – beszélt a zene múltbeli és mai feladatairól Bródy János. – Látom azért, hogy alapvetően megváltozott a szórakoztató zenének nevezett műfaj szerepe: leginkább zenei-irodalmi iparművészetnek nevezném, amely mindennapi használatra sokszorosítható, fogyasztható termékeket állít elő. Teszi ezt olyan közegben, ahol megfér a magas művészi feszültséggel dolgozó alkotóval, sőt időnként el sem választható a kettő. Ennek a szakmának van egy része, amely a média igényeit próbálja kielégíteni, és jó minőségű, forgalmazható termék előállítására törekszik.

De van egy másik része, aminek a mai napig az önkifejezés a legfontosabb attribútuma – véli az alkotó, aki szerint az énekelt, ritmusos szövegek ősi kommunikációs lehetőséget képviselnek, mert amikor még az információ rögzítésének más módja nem volt, ezek sokat jelentettek, sok tapasztalatot adtak át, térben és időben is rögzítettek fontos tapasztalatokat. – Az éneknek ez az ősi, mágikus ereje máig megmaradt. Egy jól eltalált dal gyakran sokkal többet üzen a világnak a szövegből kifejthető jelentésnél. Ebben áll a dalok jelentősége, mert ma sem mindegy, miről szólnak – fogalmazott Bródy János, aki épp ezért – a zenekar többi tagjával, Szörényi Leventével és a Szegeden is színpadra álló Szörényi Szabolccsal együtt – az utánpótlás, azaz a fiatalok segítésére is nagy hangsúlyt fektet.

Cirkuszi ló

„Mi más zenekarokkal ellentétben nem fogjuk cserélgetni, pótolgatni egymást. Ennek az öt embernek a fizimiskája, a munkája és a muzsikája monolitikussá vált a közönség szemében" – nyilatkozta Szörényi Levente a 2005-ös csíkszeredai Illés-koncert előtt, amellyel az együttes 40. születésnapját ünnepelték. A szakadó esőben 60-70 ezres közönség előtt akkor már Szörényi Levente fia, Örs ült a doboknál, ugyanis a koncert előtt nem sokkal elhunyt Pásztory Zoltán. (Akkor még az együttes másik névadója, Illés Károly szaxofonozott – 2007-ben ő is elhunyt.)

Ezért nem emlegetik a zenekar tagjai a Tied a világ – Illés 50 című produkciót Illés-koncertként, hanem beatünnepként, amelyen Gubik Petra, Feke Pál, Vastag Tamás, Nagy Sándor, Serbán Attila és Szabó Ádám is mikrofont ragad. – Mindig fontos volt, hogy a fiatalokat is képbe hozzuk és megszerettessük a közönséggel – beszélt küldetésükről Szörényi Levente. – De azt is be kell vallanunk, hogy egy hetvenéves ember már nem tud 2-2,5 órát végigőrjöngeni a színpadon. Nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni, mint néhány pályatársam: ne mondják rám, hogy részeg vagyok, miközben csak a lábam remeg. Pedig maximum egy konyakot iszom vérátömlesztésként a színpadra lépés előtt – jegyezte meg az énekes-gitáros-zeneszerző. – Nincs mese, be kell ismerni, hogy az ember kopik rendesen. Bár azt vettem észre, hogy olyan vagyok, mint a cirkuszi ló, ha megszólal a trombita, tudok teljesíteni – fogalmazott, a koncertről pedig elárulta: a célja, hogy a közönséggel együtt örüljenek annak, hogy a zenekar 50 évvel ezelőtt elkezdte írni az első magyar nyelvű számokat, és megteremtette ezzel a magyar nyelvű beat- és rockzenét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadasparki tavasz medvékkel és lapunk matricás albumával

Átadták a Szegedi Vadasparkban az állatkert új lakóinak, a két barna medvének a házát vasárnap az állatkert tavaszköszöntő családi rendezvényén. Tovább olvasom