Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Ingyen védőoltás rászoruló gyerekeknek

Szeged - Ingyen kaphatja meg Szegeden százhúsz 13 éves lány a méhnyakrákot okozó humán papilloma vírus (HPV) elleni és 280 kisgyerek a bakteriális agyhártyagyulladás, a meningitisz kialakulását megelőző vakcinát.
Ezeket a nem kötelező védőoltásokat azoknak a gyermekeknek a szülei kérhetik majd, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. A lehetőséggel még tavaly novemberben foglalkozott a szegedi közgyűlés, a részletekről pénteki ülésükön döntenek a képviselők.

– Az önkormányzat az idei költségvetésében 10 millió forintot különít el az oltóanyagok vásárlására – jelentette be hétfőn Solymos László (MSZP) várospolitikai alpolgármester. A városházi sajtótájékoztatón Ványai Éva (MDF), az egészségügyi bizottság elnöke hozzátette: a kamasz lányoknak a szexuális élet kezdetét megelőzően három alkalommal kell felvenniük a vakcinát, amellyel 100 százalékban megelőzhető a méhnyakrák kialakulása, a további rákszűrés azonban nem hanyagolható. E szérum egyenként 35 ezer forintba kerül. Az 1–3 éves kisfiúkat és kislányokat veszélyeztető, agyhártyagyulladás elleni védőoltás ára most 6850 forint.

A szegedi önkormányzat közbeszerzési eljáráson választja ki a vakcinák szállítóit. A védőoltást a Szegedi Tudományegyetem orvosai adják majd be a gyerekeknek.

Olvasóink írták

  • 12. bambinaXX 2010. február 17. 19:32
    „Roxy! Engem az lelkesít, ha nem kivételeznek senkivel. Ha a rendszer nem olyan, hogy a semmiért ad segélyeket, "csak úgy"-mégcsak közmunkához sem lehet kötni, mert sértené az illető személyiségi jogait.. aki nem mellesleg batár dzsippel hordja gyerekét iskolába, miközben bejelentett munkahelye nincs... vagy a mars téren kínálgatja a cigitcigit.. de megkaphat ilyenolyan támogatásokat - ami pedig nem jár egy "normál" kétkeresős, 2gyermekes családnak..
    EZ nem bőrszínfüggő, csak eléggé jellemző a FAMILIÁRISAN HIPERPIGMENTÁLT családokra. Tisztelet a kivételnek, persze.

    11. Nem az 1%-tól sajnálom- és persze nem a többi akármilyen gyerektől, nagyon helyes, hogy kapnak ilyen oltásokat. de miért nem minden gyerek?? attól még, h mások nem részesülnek gyermekvédelmi támogatásban, nem biztos, hogy ki bírják fizetni v fontosnak tartják ezeket az oltásokat.. Ezért lenne jó kiterjeszteni. És nem milliárdokat kifizetni pl. végkielégítésként..(ez már Off)”
  • 11. papsajt 2010. február 17. 18:27
    „Azok kapják "akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek".

    Tehát nem mind cigány,roma,kisebbség,etnikum... Csak 99%-ban.

    A maradék 1% lehet gyermekét egyedül nevelő rokkant anyuka kislánya is!”
  • 10. Roxy08 2010. február 16. 17:26
    „Tehát! A szerződött db szám meg lesz. Az önkormányzat fogja állni.
    Ha ez fellelkesíti az olyanokat, mint bambinaXX, még nyernek is rajta. ( nehogymán csak a cig....ok kapják!)
    Jaj! Mamám!”
  • 9. hajnalka 2010. február 15. 22:30
    „Az eredteti szövegben számok is szerepeltek, a lányok 110 körül voltak, a 3 év alattiak 200 körül, ha jól emlékszem. Nyilván nem csak én kezdtem el számolni, hogy lesz ebből 10 millió, az adatok kimaradtak...”
  • 8. hajnalka 2010. február 15. 22:22
    „A gyermekvédelmi támogatás nem azonos az étkezési támogatással. Azon felül kapják, havi rendszeres juttatás. Étkezési támogatást a gyerekek 40-50 százaléka kap.”
  • 7. Hmmm... 2010. február 15. 21:46
    „Szerintem nem csupan a ciganysag koreben kapnak gyermekvedelmi tamogatast. Ide tartozik az egyszeru etkeztetesi tampgatas is, de barmi hasonlo.”
  • 6. bambinaXX 2010. február 15. 21:27
    „MIIIVAAAAN??
    Tehát a cigányoknak jár az ingyenvakcina - a többi szerencsétlen legyen rákos majdan??????????
    ha összeesküvés-elméleteket gyártanék azt gondolnám, hogy ki akarnak minket dögleszteni...”
  • 5. euphoria 2010. február 15. 20:42
    „Mindenkinek ingyen kellene adni a HPV elleni oltást, de hazánkban és persze más országokban is az egészségügyben és a gyógyszeriparban bio-materiális-medicinális egészség modell van érvényben, egyszerűbben, ha csóró vagy dögölj meg... és prevencióra nem költünk.”
  • 4. flexsnake 2010. február 15. 19:32
    „2. vagyis 104éves muzulmán hittérítő ne nagyon álljon sorba? :D

    Azt akarod ezzel mondani hogy cigányok kapják? Mé nem írtok érthetően, mindig ez a körülírás.”
  • 3. nyomdasz63 2010. február 15. 17:01
    „Nem megy a h1n1 vakcina ?”
  • 2. hajnalka 2010. február 15. 15:09
    „1.
    Leírták: akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.
    Találgass!”
  • 1. flexsnake 2010. február 15. 14:21
    „:) mit jelent az hogy rászoruló? mi a feltétel?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stációk: Schmidt Andrea önálló kiállítása

Hétfő délután 5 órakor nyílik meg a Délmagyarország fotóriporterének, Schmidt Andreának a kiállítása a Fekete Házban. Tovább olvasom