Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Két hét csúszást behoztak a négyből

Szeged - A falak vízszigetelését végzik, ezért vannak árkok a szegedi Dugonics téren a központi egyetemi (rektori) épület körül. Az állványokat októberre bontják el, de a négy új szfinx már kibukkant. Bent festenek és glettelnek, a dísztermet restaurálják.
Már két hét csúszást behozott a négyből a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri rektori hivatalának felújítását végző Ferroép Zrt. Megírtuk: az egy hónap késést a hóesés, és a vártnál gazdagabb régészeti leletek miatt kiterjesztett feltárás okozta. A rektorit karácsonykor adják át.
A Ferroép vezérigazgatója, Nemesi Pál elmondta: kívülről hamarosan elkészül az épület két oldala az első osztópárkányig – vagyis az ablakok könyöklőitől lefelé. Októberre a másik két oldallal is eljutnak idáig, addigra lebontják az állványokat, és megépülnek a járdák is.
Előbb a Toldi utcában, majd az Árpád tér felől végezték, illetve végzik a falszigetelést, ehhez hatalmas árkokat kellett ásni az épületen kívül. Ha a Dugonics tér felől lebontják az állványzatot, akkor ennek a falnak a vízszigetelése következik.

Az egyetemi épületben most glettelnek és festenek, néhol burkolnak is, a dísztermet pedig restaurálják. A klímarendszereket és a légtechnikai berendezéseket beépítették. A két belső udvar fölött acél tetőszerkezet tartja az üvegtetőt, ott már az állványokat is elbontották.

Színe és fonákja. Az épület egyik oldalát már restaurálták, a másik még dolgoznak.  Fotók: Frank Yvette
Színe és fonákja. Az épület egyik oldalát már restaurálták, a másik még dolgoznak.
Fotó: Frank Yvette

Egyszerű, puritán belsőt alakítanak ki, amelyből a díszterem emelkedik majd ki – mondta Nemesi. A 2,5 milliárd forintos felújítás során együttműködnek a műemlék-felügyelettel. A hatóság szakembereinek mintafelületeken mutatják be például a homlokzat, a nyílászárók színét. Ők megnézik, jóváhagyják, vagy változtatást kérnek – utóbbi esetben újabb mintafelület, újabb ellenőrzés következik.

A kérdésre, hogy a műemlék-felügyelettel való egyeztetés mennyi többletmunkát jelent, Nemesi Pál azt mondta: időben nem jelent többet, de gondosabb előkészítést igényel, előrelátó módon kell megtervezniük, hogy mikor milyen feladat következzen.

1876-ból származó képeken fedezték fel a szfinxeket.
1876-ból származó képeken fedezték fel a szfinxeket.
Fotó: Frank Yvette

Szfinxek, mint régen

A rektori hivatal tetején álló, kőőrleményből készült 150 centis szfinxeket képtári kutatások során fedezték fel. Mivel a cél az 1872-es eredeti állapot visszaállítása, ezért a pályázati kiírás része volt az 1876-ból származó képeken felfedezett szobrok másának elkészítése. A tervekből a műemlék-felügyelet jóváhagyása után öntöttek, csiszoltak és faragtak szobrokat. Hogy az eredetiekkel mi lett, azt nem tudni. A szfinxek mellé később egyébként egy Justitia szobor is került a tetőre, mert 1894-ben ítélőtábla működött az épületben. Az igazság istennőjének szobrát a második világháború után távolították el.

Olvasóink írták

  • 8. Virtuozo 2010. július 15. 13:21
    „Remélem, miután elkészül a rektori épült felújítása, szétkapják a Dugó téri ronda szürke térkövet, és vmi szebbet raknak a helyére. A jelenlegi végképp nem fog illeni a megújult palotához.
    Esetleg a szökőkút helyett is ki lehetne találni vmi mutatósabbat... nem arról volt szó korábban, hogy "beljebb tolják" a Tisza L. kt. irányába?”
  • 7. Mignon 2010. július 14. 18:52
    „Antikos kerdezi, mi volt 1872-ben?

    Na, akkor lett II. Oszkar sved es norveg kiraly!
    Meg Budabol es Pestböl csinaltak Budapestet, meg
    Berlin lett Nemetorszag fövarosa.

    Több, most nem jut eszembe.

    De!

    Itt talaltam!
    (Szegedi Naplo 43/6 kiadas):

    "Elfogtak B. Gyözö szegedi lakost, aki ejjel reszegen randalirozott a Szent Istvan teren."”
  • 6. Cornelius 2010. július 14. 13:57
    „én nem kötözködni akarok, de oroszlána alsótesttel, szárnyakkal és női melkassal-fejjel ez nem lehet szfinx, sokkal inkább fúria. úgy emléxem, ők szálították a bukottakat és érdemteleneket Tartaroszba”
  • 5. Logaritmus 2010. július 14. 13:31
    „oroszlán női alakkal = Lendvai Ildikó? Vagy ő inkább nő oroszlán alakkal... :)”
  • 4. antikos 2010. július 14. 13:16
    „Milyen jelkép is az oroszlán női alakkal? No meg a Justitia szobor kezében a mérleg??? És a dátum 1872. Aki megfejti kap egy virtuális mosolyt:)))”
  • 3. Logaritmus 2010. július 14. 13:10
    „Szeged új büszkesége lesz az egyetemi épület, köszönet érte a pályázóknak és kivitelezőknek. Lehet így is dolgozni!!!”
  • 2. dublini 2010. július 14. 12:22
    „1. Amati 2010.07.14. 12:09

    Mi a baj ezzel?
    Jobb lenne megint parkolós-ufos-sellös-stollbucis-daroczis-...... okosság?”
  • 1. Amati 2010. július 14. 12:09
    „micsoda cicik...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maguk állítják elő, amire szükségük van

Hét éve foglalkozik biogazdálkodással a pusztaszeri Pipacs tanyán az Arnold házaspár – szinte mindent, amire szükségük van, maguk állítanak elő. Tovább olvasom