Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Korábban kezdődött idén a szúnyogirtás

Szeged - Idén korábban megkezdődött Szegeden a szúnyoggyérítés, mint tavaly, és több pénzt is különítettek el rá. A földi permetezés a lakókat sem zavarja majd úgy, mint a korábbi években: ezentúl nem füsttel, hanem vízzel porlasztják a vegyszert.
Kedvezett az időjárás idén a szúnyogoknak: az enyhe telet csapadékos, belvizes tavasz követte, így az előző évhez képest 2–3 héttel hamarabb kellett megkezdeni a szúnyoggyérítést Szegeden. Április közepén már felszállt az első repülőgép, hogy elsősorban az ártéri, valamint belvízzel borított területeket megpermetezve pusztítsa a kikelés előtt álló lárvákat.

Bár az úgynevezett csípőszúnyog-populáció még nem fejlődött ki, a város néhány területén már most is megkeserítik a lakók életét. Míg a belvárosban vagy a lakótelepeken az óránkénti csípésszám gyakorlatilag nulla, a Tisza árterén, az evezőspályánál és legfőképpen a Holt-Maros környékén egyre gyakrabban csapkodják magukat azok, akik a szabadban járnak. Így – ha az időjárás nem változik – 2–3 héten belül megismétlik a biológiai irtást.

– A kifejlett csípőszúnyogok légi kémiai gyérítése a csípésszámok függvényében május második felében várható – mondta el Lukács Attila, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kht. divízióvezetője.

Mivel már most több a szúnyoglárva, mint a tavalyi év azonos időszakában, a gyérítésre is több pénzt különítettek el. Idén 90 millió forintra becsülhető az az összeg, amelyet arra fordítanak Szegeden, hogy a repülő vérszívók a lehető legkevésbé keserítsék meg a lakók életét. A gyérítés módját is „modernizálták": a földi kémiai védekezés ezentúl kevésbé zavarja majd a lakosokat.

– Az irtószert nem füsttel, hanem vízpermettel juttatjuk majd a bokros-fás területekre – mondta el Lukács Attila. – A gép tehát továbbra is hangos lesz, de a nyomában megülő benzinszerű szagot mostmár nem lehet majd érezni.

A fecskék fogyatkoznak

A kémiai szúnyoggyérítés miatt évről évre kevesebb a fecske hazánkban. Molnár Gyula biológus elmondta: míg a biológiai irtással csupán a táplálékuk lesz kevesebb, a vegyszerrel permetezett szúnyog – amely könnyű zsákmány a madarak számára – mérgezi őket. – Huszonöt-harminc százalékkal csökkent az állomány az elmúlt évtizedekben, és a betegségek is egyre gyakoribbak. Irtás után egy héttel találtunk már bőrrákos sarlósfecskét is, amit nem tudunk másra fogni, csak a permetszerre.

Olvasóink írták

  • 2. szepesadam 2010. május 03. 14:58
    „Szepesszentgyörgyi Ádám
    Nem értem... a földi-biológiai szúnyoggyérítés 10-20%-ba kerül a kémiai módszernek, ráadásul tartósabb a hatása, és biztonságosabb. És nincs is szükség többet kémiai idegméregszórásra. Miért költenek Szegeden mégis évről-évre egyre többet? Ráadásul előre megmondják hosszú távra, mikor lesz kémiai kezelés...?
    A fecske egyébként nem eszik sok sovány szúnyogot, mikor a terítéken sokkal húsosabb falatok (lepkék, legyek... stb.) találhatóak. Ráadásul estefele akkor jönnek elő a szúnyogok (naplemente órájában) mikor a fecskékmár befejezték aktivitásukat...
    A Holt-Maros környékén azért fogják megismételni a biológiai kezelést, mert sok a repülő szúnyog? Ez komoly? Tudják hogyan hat a biológiai védekezés, és milyen élőlényekre?
    www.kornyezettudat.hu”
  • 1. gróf 2010. április 26. 09:32
    „Jó sok pénzért irtsuk a szúnyogokat ki, aztán jó sok pénzért mentsük meg a fecskéket...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autókat tört fel egy testvérpár Szegeden

Egy testvérpárt értek tetten a Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrsének nyomozói hétfőre virradó éjszaka, miközben egy Volkswagen személygépkocsit törtek fel a Kereszttöltés utcában. Tovább olvasom