Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Kosztolányi titokban jobbról előz

Kosztolányi Dezső művészetére döntően hatott az az időszak, amelyet a szélsőjobboldali Új Nemzedék szerkesztőségében töltött – állítja Bíró-Balogh Tamás Mint aki a sínek közé esett című könyve. A szegedi irodalomtörténész vitára számít, de azt nem szeretné, ha ezek után lefasisztáznák Kosztolányit – vagy ha a Gój Motorosok hívnák őt könyvbemutatót tartani.
 Leleplezés

Az Új Nemzedék Pardon rovatában név nélküli glosszák sorakoztak. Először Szabó Dezső tette közzé Az Estben, hogy Kosztolányi írja a „pardonokat". Másnap már bécsi emigráns lap említette, micsoda „aljasság" derült ki a költőről. Bíró-Balogh Tamás arra hívja föl a figyelmet, a pardon kifejezés ezek után óhatatlanul Kosztolányit juttatta az olvasók eszébe, ezzel pedig ő is tisztában lehetett, így az Új Nemzedéknél töltött időszak alatt névvel jelzett írásaiban egyszer sem írta le ezt a szót, és egy ideig később is kerülte.

– Kötete arról szól, hogy Kosztolányi Dezső egy időben erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető cikkeket írt egy szélsőjobboldali lapban. Mit fog szólni ehhez a szemponthoz az irodalomtörténet, amely az író prózáját nagyra értékeli, különösen a rendszerváltás óta?


– Évtizedek óta olvasható a középiskolai irodalomtankönyvben, hogy Kosztolányi dolgozott az Új Nemzedéknek. Az én munkám – szándékom szerint – adatolt tényekre fölépített dolgozatsorozat, amelynek a nagy része ezzel a korszakkal foglalkozik. Szeptemberben jött ki a nyomdából, az eddigi reakciók egyrészt a filológiai alaposságot emelték ki, másrészt fölvetették, hogy vajon mit fog szólni hozzá a további recepció. Ebben az ügyben számvetést kell végeznie a magyar irodalomtörténetnek, és várható, hogy ez meg is fog történni.

– Ami azért is nehéz ügy, mert Kosztolányiról például Füst Milán is azt mondta, hogy nem volt saját véleménye, épp annak adott igazat, akivel beszélgetett.

– Kosztolányiról tényleg közismert az a nézet, hogy sohasem, a leveleiben sem volt őszinte. Igaz, nagy szerepjátékos, mégis voltak őszinte, határozott megnyilatkozásai. Ilyen az elhíresült Ady-pamfletje 1929-ben, amely után meg is kapta a magáét, levonhatta a tanulságot, hogy az őszinteség nem kifizetődő. Tényleg fontosnak tartotta, hogy sokaknak megfeleljen, mert úgy gondolta, ahhoz, hogy modern költő lehessen, ez szükséges. Tehát alkalmazkodott a mindenkori közeghez egy magasabb rendű cél elérése érdekében.

Bíró-Balogh Tamás szerint nem azzal tisztelünk meg egy írót, ha retusálgatjuk az arcképét, hanem azzal, ha alaposan megismerjük. Fotó: Karnok Csaba
Bíró-Balogh Tamás szerint nem azzal tisztelünk meg egy írót, ha retusálgatjuk az arcképét, hanem azzal, ha alaposan megismerjük. Fotó: Karnok Csaba

– Máshogyan olvassa Kosztolányit, mióta ezt leszűrte vele kapcsolatban?

– Nem. Most is úgy gondolom, hogy zseniális író, méltán foglalja el azt a helyet a magyar irodalomtörténetben, amelyet megkapott. De azt is gondolom, hogy az írótól nem választható külön az ember. És igazán azzal tisztelünk meg egy szerzőt, akivel irodalomtörténészként foglalkozunk, hogy nem az arcképét retusáljuk, polírozzuk, hanem megmutatjuk, milyen hatások alakították írásművészetét olyanná, amilyennek megszerettük. Talán furcsán hangzik, de Kosztolányi művészetére épp e morálisan leginkább elítélhető korszaka hatott a legpozitívabban, ez a fordulat előlegezte meg a késői Kosztolányit.

– A kötet mottójául választott Lengyel András-idézet szerint ha föltárul előttünk egy személyiség, „a maga gazdagságában, történeti folyamatként", az a legjobb regények elolvasásához fogható élmény, segít megérteni önmagunkat is. A kérdés az, hajlandók vagyunk-e erre az elmélyülésre.

– András a mesterem. Sokat beszélgettünk, Kosztolányinak ezt a sötét korszakát is ő kezdte el földeríteni. Az ő alapozó tanulmányai nélkül az én könyvem sem készülhetett volna el. Ő már megvívta a harcait ebben az ügyben, nagyot vitatkozott például Szegedy-Maszák Mihállyal. Az akkor elhangzott érvekre gondolva lehet talán megjósolni a könyvem fogadtatását. Ahogyan András kutatásai, a hivatalos irodalomtörténet irányítóinak valószínűleg ez a könyv sem fog tetszeni, mert belenyúl egy olyan Kosztolányi-képbe, amelynek kialakításán sokáig fáradoztak. Ami a civil olvasókat illeti, internetes fórumokon azt látom, hogy veszik a könyvet, és van róla véleményük. Igaz, mondják azt is, hogy ez bulvár. Előfordulhat, hogy lesz ennek bulvárértelmezése, de nem szeretném. Remélem, a szélsőjobb ingerküszöbét sem éri el a történet. Nem lenne jó, ha felfedeznék a hozzájuk közel álló Kosztolányit, akiből ideológiai hőst lehet faragni, és mondjuk a Gój Motorosok hívjanak meg könyvbemutatóra. Azt se tessék kiabálni, hogy Kosztolányi fasiszta volt és zsidózott, mert nem ez a lényeg – hanem az, hogy akkori újságírói tevékenysége is szerves része az életművének.


– Elég nehéz ilyen árnyalt értelmezést elfogadtatni, amikor a közbeszéd is inkább egyszerűsíti a jelenségeket.


– A leegyszerűsítés nem mai jelenség.

 Retusált írói arckép

Mohai V. Lajos író, esszéista így menti föl Kosztolányi Dezsőt: „Másik sokat vizsgált életrajzi tény: Kosztolányi a Tanácsköztársaságot követően rövid ideig hozzácsapódott a nyílt ellenforradalom Új Nemzedék című kurzuslapjához. Ezt a lépését – ma már világosan látszik – nem gondolta végig, bár, ahogy egyik monográfusa, Kiss Ferenc összegezte kutatásait (azóta az irodalmárok többsége is osztja ezt a vélekedést), Kosztolányi inkább szerkesztette/szerkesztgette, mint írta a lap vitriolos, esetenként bárdolatlan hangon megszólaló Pardon-rovatát." Bíró-Balogh Tamás arra hívja föl a figyelmet, hogy Kosztolányi nemcsak „szerkesztgetett", hanem 1919-től 1921-ig belső munkatárs volt, és nyilvánvalóan jól végiggondolta ezt a szerepvállalását.

Ahogyan most releváns információ lehet az, hogy a Való Világban kik mikor szeretkeztek először, a maga korában az számított érdekesnek, hogy Kosztolányi mit írt, mit mondott. És a már említett Ady-pamfletje kapcsán is fekete és fehér értelmezések születtek. Volt, aki úgy látta, Kosztolányi szimplán irigykedik Ady hírnevére, mások azt vizsgálták, miket is állít az Ady-kultuszról.

– Hogyan lehet kideríteni egy szignó nélküli glosszáról, hogy ki írta?

– A módszernek komoly irodalma van, például Péter László alapvető tanulmánya Juhász Gyula cikkeinek beazonosításáról. Olyan írókról, költőkről van szó, akiknek volt jellegzetes nyelvi készlete, stílusa, ami kizárólag rájuk jellemző. Bizonyos szavakat csak ők használnak. Amikor egy írásban olyan szó szerepel, amelyet Kosztolányin kívül más nemigen használt, akkor az a szöveg gyaníthatóan az övé, érdemes tovább vizsgálódni. Az is segít, hogy vannak jellegzetes témái. Megkönnyítette a munkát, hogy bár az Új Nemzedéknél voltak még gyakorlott tollforgatók, egyértelműen ő volt ott a legjobb író. Ezek a cikkei, még ha morálisan megkérdőjelezhető tartalmúak is, írói produktumként zseniálisak, stílusuk, gondolatvezetésük rá vall. A Pardon rovat glosszáitól a belső jegyzeteken át a vezércikkig jól azonosíthatók az ő munkái. Nem is minden név nélküli írást kellett vizsgálni, mert egy részüket már a kortársak beazonosították. Árulkodnak a viták, jelzésértékű vagy bizonyító erejű, hogy melyik válaszcikkre reagált Kosztolányi.

– Vagyis az Új Nemzedéket nem csak a „szurkolótábor" olvasta.

– Ez a Központi Sajtóvállalat egyik lapja volt, 1919 őszén indult, egy végletekig átpolitizált korban élénken reagáltak egymásra az orgánumok. Jól követhetők ezek a viták, az Új Nemzedék hadakozott az emigráció újságaival, a mérsékelt jobboldali és a régi polgári radikális napilapokkal is, mindenki közzétette a véleményét egy újságcikkben, a kutató örömére. Ma Facebook-oldalunk van, és ha fölbosszant valami, kommentet írunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Polgármester-választás, öngyilkosság és internetadó

Visszatekintünk. Októberben a polgármester-választás mellett az öngyilkos hummeresről szóló cikkünket olvasták a legtöbben. És népszerűek voltak az internetadó elleni szegedi tüntetés képei. Tovább olvasom