Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Közúti ellenőrzésen buktak le a BMW-s, bedrogozott betörők

Szeged - Egy közúti igazoltatás során bukott le az a négy fiatalember, akiket azzal gyanúsít a Szegedi Rendőrkapitányság, hogy nem sokkal korábban egy Bartók Béla téri lakásba betörtek, ahonnan fényképezőgépet és készpénzt vittek magukkal.
A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei a Lomniczi utcán vontak intézkedés alá éjfél után néhány perccel egy BMW-t, melynek átvizsgálása során előkerült egy fényképezőgép. Az egyenruhások az ügyeleten keresztül ellenőrizték a gépet, ekkor derült ki, hogy arról van szó, amit nem sokkal korábban egy betörés során loptak el a Bartók Béla térről.

A rendőrök a négy 17 és 21 év közötti fiatalt így bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították. Kiderült az is, hogy mind a négyen kábítószert is fogyasztottak, amit az elvégzett immunkémiai gyorsteszt is igazolt. Ellenük lopás és visszaélés kábítószerrel vétsége miatt indult büntetőeljárás - közölte a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 17. jozko 2010. október 23. 01:18
    „A magyar igazságszolgáltatás szégyene , amit a többszörösen visszaeső, sokszor felfegyverkezve, bűncselekményekből származó tárgyi bizonyítékokkal felszerelt mocskos gazembereknek megengednek!”
  • 16. bütyök 2010. október 22. 20:45
    „nekem ladám van. 26 éves,iker lámpás,és az enyém.NEM A BANKÉ! :D”
  • 15. CID 2010. október 22. 18:52
    „Ezek az agresszív BMW-sek. Mike3 miért nem kommentel mostanság ? :)))”
  • 14. deszkás 2010. október 22. 17:15
    „KROJO! :)) Az APEH meg teszi a dolgát,feladja nekem a levelet az elmaradásomról.”
  • 13. ISD_Avenger 2010. október 22. 17:15
    „A Magyar Tudományos Akadémia munkatársai voltak.”
  • 12. szilmaril2 2010. október 22. 15:18
    „krojo! Nálad a pont, tökéletes megfogalmazás!”
  • 11. windsor 2010. október 22. 15:11
    „Henriette: gondolom a korábbi betörésekből...meg a családi pótlékból...
    A Bartók tér mondjuk hemzseg a szeretnivaló, meg nem értett színes kultúrától. Sajnos ott lakom, úgyhog nálam napi probléma...ráadásul a házban is laknak, bár azt mondják, hogy a saját fészkükbe nem xarnak, de én inkább kutyát tartok...”
  • 10. henriette.m 2010. október 22. 14:48
    „2. hozzászólás jozko 2010.10.22. 10:46

    17-21 év között minimum BMW -vel jár magára valamit is adó fiatalember...

    Üdv kedves Jozko! Azon gondolkozom, hogy én 17 és 22 éves koromban még egy Ladát sem tudtam magamnak venni, a szüleimtöl se kaptam, mert annyira nem éltünk jól. Ezeknek vajon honnan volt??????”
  • 9. krojo 2010. október 22. 14:42
    „Én tanulok, Te tanulsz, ő lóg,
    Én vizsgázom, Te vizsgázol, ő nem buktatható,
    Én dolgozom, Te dolgozol, ő hátrányos,
    Én spórolok, Te spórolsz, ő segélyt kér,
    Én építek, Te építesz, ő igényel (és kap is),
    Én gye ...tovább >>reket szülök, Te gyereket nemzel (annyit, amennyit el tudunk tartani), ő
    Világra potyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk,
    Én nevelem a gyerekemet, Te neveled a gyerekedet, ő megveri a gyerekeinket,
    Én megvásárolom, Te megvásárolod, ő kirabol,
    Én kertészkedem, Te kertészkedsz, ő ellopja,
    Én állatot tenyésztek, Te állatot tenyésztesz, ő elhajtja,
    Én továbbképzem magam, Te továbbképzed magad, ő segélyt kap,
    Én adót fizetek, Te adót fizetsz, ő visszaigényel,
    Én nyugdíjjárulékot fizetek, Te nyugdíjjárulékot fizetsz, ő méltányossági
    nyugdíjat kap
    Én korán meghalok, Te korán meghalsz, ő a társadalom áldozata

    Oszd meg ha érted a lényeget Aki nem képes felfogni az lépjen tovább rajta”
  • 8. Grabowsky 2010. október 22. 13:51
    „Most muszáj gratulálni a rendőrségnek. Bár én éjfélkor zaklatásnak veszem ha igazoltatnak... Ám ha ezen az áron megtisztul kissé a város, elviselem óránként!”
  • 7. amurvadász 2010. október 22. 13:37
    „Éjszakai műszakból igyekeztek haza.”
  • 6. antikos 2010. október 22. 12:34
    „Bartók téri ...maffia? A kancsal családhoz köthető kellemes arcú modell fiúk???”
  • 5. greg 2010. október 22. 12:21
    „Egyetemisták voltak! :D”
  • 4. RézmívesGyekszon 2010. október 22. 12:15
    „Óvakodj a részeg, bedrogozott, autóSTOHL!”
  • 3. KolompárRómeó 2010. október 22. 11:01
    „Meg nem értett, színes kultúra-e volt?”
  • 2. jozko 2010. október 22. 10:46
    „17-21 év között minimum BMW -vel jár magára valamit is adó fiatalember...”
  • 1. dodó 2010. október 22. 10:45
    „Jogosítvány, a BMW tulajdonjoga, adója biztosítása, "fiatalok"előélete, bőrük színe???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

´56-os megemlékezés Csongrád megyében

Megemlékezések az 1956-os forradalomról Csongrád megyében. Tovább olvasom