Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Lassan magához tér a feltúrt Mars téri piac

Szeged - Él, lélegzik, működik a Mars tér a felújítás alatt. Lassan mindenki rátalál a főcsapásokra, hiszen csak a körbekerített építési területen nincs átjáró. Eligazító táblák segítik a tájékozódást, ezeket a kereskedők maszek útjelzői egészítik ki.
A Mars téri piac kellős közepét, a volt nagysátor, a negyed nagycsarnok és a hajdani P pavilon területét kerítik körbe palánkkal a kivitelezők. Ezt a paravánt kell majd körbejárni, hogy egyik pontból a másikba eljuthassunk, hiszen nem lehet keresztülvágni az építési területen. Amúgy a piacra – akárcsak régen – minden irányból be lehet jutni.

Állunk az öreg nagycsarnok piac felőli oldalán, ez a kiindulási pontunk: ott, ahol már csak a hűlt helyét láthatjuk az építmény lebontott részének. Itt még egy-két napig ideiglenes kerítés akadályozza azt, hogy a nép az új hátsó ajtón is bemehessen a csarnokba. Utána felszabadul a terület, ezen a rakodó teherautók is megfordulhatnak: tegnap még erőlködniük kellett, mivel kifelé menet csak tolatni tudtak, lavírozva a kivitelezők járművei között.

Bárkányinénak az Irén csarnokban most is sok a vevője. Fotó: Frank Yvette
Bárkányinénak az Irén csarnokban most is sok a vevője.
Fotó: Frank Yvette

A régi nagycsarnokba az egyik oldalsó bejáraton mentünk be. Annak ellenére, hogy a kedd nem számít erős napnak, voltak vásárlók bőven. A kereskedők azonban sosem elégedettek, szerintük az a baj, hogy sokan azt hiszik a városban, a teljes nagycsarnokot lebontották. Ezért próbálják magukra felhívni a figyelmet, mindenhová megállító és eligazító táblákat raknak ki.

Martonosi közvetít

A piacon Martonosi Istvánnal, a KISOSZ megyei titkárával is találkoztunk. Az érdekképviselet 4 tagú „bizottságot" állított fel: szakmánként egy ember – baromfis, vendéglátós, élemiszer-kereskedő, zöldséges – gyűjti össze az árusok problémáit, azokat továbbítja a piacigazgatóságnak és beruházást lebonyolító Szeged Pólus Kft.-nek. A KISOSZ érte el azt, hogy a vásárigazgatóság előtt, a P pavilon hűlt helyén szélesebb „járdát" hagynak a közlekedőknek, mint amit eredetileg terveztek.

Ahogy továbbhaladnánk az őstermelői asztalos piac felé, megállít bennünket egy hölgy, és megkérdezi, merre vannak a cigiárusok. A vállunkat vonogatjuk, hiszen ők az egyetlenek, akik nem plakátolják ki magukat.

Elérve az asztalos piachoz szemrevételezhetjük, hogy a középről kiköltöztetett nagysátor is áll már a másik 3 sátor mellett. Az őstermelők szerint szinte mindenki máshová került, de a hűséges vevők megtalálják őket.

Megyünk tovább körbe: a P pavilon helyén feltört betont és aszfaltot látunk, s mivel itt még nem takarja palánk a „belátást", megfigyelhetjük, hogyan szedik fel a régi burkolatot a gépek. Itt kezdik el hamarosan az új nagycsarnok építését.

Benézünk az Irén csarnokba is: szemlátomást nagy a forgalom. A sándorfalvi savanyú káposztás üzletében Bárkányi Jánosné eladó szerint is sok a vevő – szerencsére. Az élelmiszer-kereskedő Vida János azt mondja: mindenki alkalmazkodik az új helyzethez. Hallotta, hogy a régi csarnokban csökkent a forgalom, az Irénben viszont nőtt: ez a kiscsarnok ugyanis most a legkulturáltabb terület a Marson. Egy problémával hozakodtak csak elő a kereskedők: hétfőn egy 3 órás, előre bejelentett áramszünet volt, amelyet nehezen vészeltek át.

Olvasóink írták

  • 19. Ineen 2010. január 23. 11:39
    „Tsyken grat, nagyszerü, és sajnálom a munkahelyedet.”
  • 18. tsyken 2010. január 22. 12:24
    „"Ez még sokkal jobb:

    http://www.youtube.com/watch?v=0ta5VYSSoK0

    Vmi elszánt ember képes volt felszerelni egy kamerát a távirányítós kisrepülőgépére :)"

    Jelentem én voltam az. Még utoljára akartam látni az egészet mielőtt lebontják a munkahelyemet már 15 éve jelentő nagycsarnokot. 2008ban is készitettem már 1 felvételt, azt itt nézhetitek meg:

    http://www.youtube.com/watch?v=j5SihS0oDBg

    Mostantól havonta csinálok 1 felvételt mig kész nem lesz az egész mars tér és mindet feltöltöm a youtube.com-ra hogy mindenkiláthassa az átalakulást. Itt követhetitek majd:

    http://www.youtube.com/user/tsyken

    Üdv Tsyken”
  • 17. Csirén 2010. január 22. 11:56
    „3./ a káposzta leve, ha a hordóban ellepi a lé, csak később csurog ki.kb. mire hazaérsz. Eddig én is náluk vásároltam, de ez a mérhetetlen pofátlanság amit ekker elkövettek, már megváltoztatta a vásárlási szokásomat. Átmentem a mellette lévőhöz, aki ugyanolyan jót árul, és ( eddig még ) nem vert át.
    A hitelét pedig nem én rontom, hanem Ő.
    Érdekes módon karácsony előtt nem tapasztaltam, hogy a kenyér, a tej, a sajt, a hús ára felment volna, de Ő megnyomta 60.-Ft-al kilónként. ( ha megy az üzlet, a telhetetlen mindig többet akar.)”
  • 16. Csirén 2010. január 22. 11:50
    „2./ 930.-Ft-ot fizettem egy kiló és 15 levél káposztáért, és a levet nem külön tették rá. Egyébként a káposztára nem szoktak levet kérni, csak a savanyúságokra.......”
  • 15. Lopland 2010. január 21. 08:01
    „Köszi! 8)
    Javaslom átnézni a több cikkhez beírt bejegyzéseket is. A kávé mellé jólk jön. Van még egy rakat OFF, ami bennmaradt. Következetlenek vagytok, így hiteltelenek is. Sajnos. Régen ez nem így volt, de mindenki félti a seggét. További jó munkát. Moderálható 8)”
  • 14. Lopland 2010. január 21. 07:49
    „moderálva off”
  • 13. Mignon 2010. január 21. 00:46
    „:))))

    "Lassan magahoz ter a..."

    Idaig a lelegeztetön volt...!

    :)))))))))”
  • 12. Virtuozo 2010. január 20. 22:00
    „Ez még sokkal jobb:

    http://www.youtube.com/watch?v=0ta5VYSSoK0

    Vmi elszánt ember képes volt felszerelni egy kamerát a távirányítós kisrepülőgépére :)”
  • 11. macs 2010. január 20. 21:43
    „na_mit_talaltam,

    most építkezés folyik. Láttad volna, hogy nézett ki a lakás, amikor felújítás volt és most hogy néz ki.
    Jó lenne ennek a filmnek látni a 2. részét is, ami a munkák befejezése után készül majd el. Bár nem hiszem, hogy megcsinálják, az olyan snassz lenne :)”
  • 10. sigsig 2010. január 20. 20:57
    „Ezmiez?”
  • 9. online 2010. január 20. 19:58
    „6.TomeeFiesta. Te még nem hallottál arról hogy áramszünet esetén kikell húzni a konnektorból a készülékek csatlakozóját? Aki megjavította, nem mondta?”
  • 8. hehe 2010. január 20. 19:44
    „CIGI MÁR NINCS .MÁR CSAJOKAT FUTTATNAK MÁS ORSZÁGBA .”
  • 7. fIexnake 2010. január 20. 17:18
    „cigit ,cigit ,cigit !”
  • 6. TomeeFiesta 2010. január 20. 17:06
    „azaz áram szünet durva volt... a hűtőnket haza vágta... elment aztán kis idő múlva jött volna vissza egy ezred másodpercig volt aztán viszlát megint nem volt.. még jó hogy egy kis alkatrész ment gajra.. =/”
  • 5. fIexnake 2010. január 20. 15:08
    „Jövöre talán elkészül .”
  • 4. gróf 2010. január 20. 14:38
    „1!
    Jajjj most azé a 30% átverésé néhogymá szögény termelő lögyön a hibás! Fölháborító vagy!”
  • 3. nagykatalin 2010. január 20. 14:32
    „akkor kell szólni nem itt kell a hitel rontást csinálni. már vagy 20éve foglalkoznak ezzel, nyilván nem az a céljuk hogy átverjék az embereket. Meg ha jól tudom áll is a sor elöttük rendesen. (tehát rossz nem lehet de ennyi buta ember sem lehet)
    amugy karácsonykor mindennek fel megy az ára magyarországon!! vagy 1. maga nem itt lakik?”
  • 2. AN 2010. január 20. 14:09
    „Én már évek óta vásárolok náluk a csarnokban is és kint is, de ilyet még nem tapasztaltam. Igaz, hogy mindig adnak levet is a káposzta mellé, de ELŐSZÖR MEGMÉRIK a káposztát, utána öntik hozzá a levet.”
  • 1. Csirén 2010. január 20. 14:02
    „Rossz a példa. Karácsony előtt úgy átvert a képen szereplő hölgy, hogy ilyen pofátlan dolog még életemben nem fordult velem elő.
    A nála vásárolt 1 kg. apró, és 15 levél káposzta mellett 1,2 liter káposztalét is kifizettem.
    Nem a pénz, hanem a gátlástalansága verte ki a biztosítékot, mert Karácsony előtt még alaposan megemelte az árait is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pontosan kell kipengetni a járműveken a 340 forintot

Ha nincs a vezetőnél elegendő váltópénz, vagy veszni hagyjuk a visszajárót, vagy nem utazhatunk. Tovább olvasom