Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Lehet sózni, nem lehet sózni - pénteken ónos esőre kell számítani

Szeged – Többször hírt adtunk róla: jeges, csúszós utakra számíthatnak az autósok. Utánajártunk, hogy a 47-esen és a 43-ason hogyan küzdenek a jég ellen.
Aki Szabadka felé autózik – és ezt az 5-ös úton teszi – meglepődve tapasztalja, jégbordás és felfagyott az út. Csütörtök hajnali 1 órakor is –8 fokot mértek Szegeden, a kora délutáni átmeneti enyhülés után újra lefagytak az utak. Az 5-ös út, a Makóra vezető 43-as, és a Hódmezővásárhelyt Szegeddel össze 47-es út a Magyar Közút Zrt. kezelésébe tartozik.

Pécsi Norberttől, a Magyar Közút Zrt. sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy a főutakon úgynevezett alásózást is végeznek, azaz havazás előtt szemcsés sót (ritkábban oldatot) szórnak ki. Mindezt azért, hogy a hó letapadását megelőzzék. Ezen kívül preventív védekezésképpen az út jegesedése, lefagyása ellen sóoldattal végeznek síkosságmentesítést.

Jégbordás út Csongrád megyében - péntektől ónos eső jöhet. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Az Ónos eső túlhűlt vízcseppekből álló csapadék, amely a talajra hullva azonnal megfagy, jégbevonatot képez. Ónos szitálásról beszélünk, ha a túlhűlt cseppek átmérője 0,5 milliméter alatti.

Kialakulását az idézi elő, hogy a felső és alsó hideg légrétegek közé 0 °C-nál magasabb hőmérsékletű légréteg szorul, és ilyenkor a felső rétegben keletkezett hó a középső rétegben esőcseppé olvad, majd az alsó fagyos légrétegben jégdaraként vagy ónos esőként érkezik a csapadék, attól függően, hogy a részecskéknek volt-e elég idejük jéggé fagyni.
(wikipedia.hu)

A közútkezelő tájékoztatása szerint a téli időszak egyik leginkább balesetveszélyes jelensége a lefagyás. Ezt megelőzendő és megszüntetendő olyan szórógépeket használnak, amelyek a magasabb rendű utakon útszóró só és kalcium-klorid oldat egyidejű kijuttatásával úgynevezett nedvesített szórást végeznek. Lényege, hogy a kiszórt anyag nem pereg le az út felületéről, így hatékonyabban fejtheti ki hatását. A ma használatban lévő szóróberendezések nagy többsége már pontosan beállítható, így mindig csak a feladathoz legszükségesebb mennyiségű anyag kerül az útra (5–35 gramm/négyzetméter). A 43-as és a 47-es számú főutak Csongrád megyei szakaszai a téli síkosság elleni védekezés szolgáltatási szintje szerint II. szolgáltatási osztályba tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a szórási munkákat az észlelés időpontjától számolva 1,5–2 órán belül meg kell kezdeni és azt 4–6 órán belül be kell fejezni. December 25–27-én, három nap alatt 47 tonna sót használtak fel a 47-es és 43-as út Csongrád megyei szakaszain.

Pécsi Norbert azt is elárulta, hogy 0 fok alatti hőmérséklet esetén a megelőzésre kijuttatott szóróanyag olvasztó hatása is csak később érvényesül, mivel a jég képződése gyorsabb, mint a só oldatba kerülése. Az is kiderült, hogy a sózás –8 fok alatt sajnos hatástalan. Ezért komoly fagyoknál a sózáson túl, érdesítő anyagokat, homokot, apró kőzúzalékot, esetleg salakot, illetve ezek sóval kevert változatát szórják az utakra.

Jégbordás út Csongrád megyében. Ha valaki nem jól találja el a közt, a havon fog csúszkálni. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A következő napok időjárása újabb kihívások elé állítja az autósokat. Az idokep.hu előrejelzése szerint péntek reggel ónos esőre ébredhetünk. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése arról tájékoztat, hogy eleinte északkeleten hószállingózás, ónos szitálás, a késő délutáni óráktól a középső és a keleti országrészben helyenként gyenge ónos eső, északkeleten kisebb havazás (lepel-2 centiméter) alakulhat ki. Pénteken a nap első felében északkeleten még előfordulhat gyenge ónos eső.

A sózásra visszatérve – itt kicsit DeMagógOk leszünk –: a járdára kiszórt pár dekányi só, sokkal veszélyesebb, mint a közútkezelő által tonnákban mérhető, a környezetbe juttatott anyaga. Persze lehet, hogy az a só, nem az a só.

Mit nem sózhatunk?

A fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII.30.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése alapján belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosság-mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti. A téli, havas-jeges úttesten kívüli felületek síkosság mentesítésére leggyakrabban sót, só-homok keverékét használtak. A só, felolvadást követően a talajon keresztül a fás szárú növények gyökérzetéhez jutva a növényeket károsíthatja.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. boldiat 2011. január 09. 11:17
    „Hát gyerekek nemtudom ti mit tapasztaltatok de én azt, hogy akkora szakértelemmel irják le az útak kezelését és közben a 47-en valamint a Szabadkai úton is jártam csak a nap erejében bízhattam! Eleve furcsa számomra az 5-35grmm négyzetméterenként! Szerintem csak 5gramm lehetett a kiszort mennyiség melyet a kocsim utánfutó króm dugalyán mint marást véltem felfedezni! De , hogy semmit nem ért ez a sózás az tuti! Mikor leesett az a sok hó azonnal el kellett volna takarítani! Állatában még a tolólapok is rosszak vagy nem teszik le teljesen mert már láttam ilyet is!”
  • 40. medikuss 2011. január 09. 11:05
    „nem néztem meg a galériát, de ebből a képből még az is eladható lenne, hogy a kocsi jobbkormányos és a Csaba csak utas:)”
  • 39. flexsnake*** 2011. január 08. 16:38
    „már elolvadt :D”
  • 38. qrumpli 2011. január 08. 03:57
    „Azt szeretném tudni ha pl. nyáron valaki,
    az ingatlanom előtti járdán földhöz vágja magát mer ügyetlen,akkor is én vagyok a felelős érte?
    Vagy minden gyalogos mellé kísérőt kell biztosítanom?
    Mászkáljon szöges bakancsba és figyeljen oda!”
  • 37. purgator 2011. január 08. 01:58
    „Amikor egy, a fejétől büdösödő - mint a hal - országban hallgatólagosan elfogadott és mindenre ráhúzható a "felelősségvállalás mentesség" akkor egy kis fogaskeréktől mit várhatunk el?
    No de lassan kifelé megyünk a télből...”
  • 36. Bandi78 2011. január 08. 01:22
    „Segesvári csabának meg abba kellene hagyni a vezetés közbeni fényképezést, mert szerintem ez kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát. A közúti veszélyeztetés egy bűncselekmény, amelyet a Büntetőtörvénykönyv határoz meg.
    - 186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
  • 35. Bandi78 2011. január 08. 01:10
    „Én egész évben robogóval járok Szegeden munkába is, és csak egy hétig kellett kocsival járnom a hó miatt, szerintem ennyit mindenki kibírna. Kocsival járható volt minden, pedig nyári gumival van szerelve. Mindenki szokjon hozzá, hogy a hókotrók csak felemelt tolólappal képesek közlekedni, mert így kevesebb gázolajat fogyasztanak (a gázolaj ára kell az év végi prémiumokra).”
  • 34. kgyp 2011. január 07. 20:57
    „Ott van a kutya elásva a sorok között: "a szórási munkákat az észlelés időpontjától számolva 1,5-2 órán belül meg kell kezdeni és azt 4-6 órán belül be kell fejezni." Ha tehát az észlelésért felelős dolgozó épp téli álmát alussza, vagy szabadságon van, munkaszerződése kötetlen munkaidőt ír elő, épp hasmenése van, netán észlelési hatósugara túl szűkre szabott, akkor b...hatjuk!”
  • 33. oreg47 2011. január 07. 17:29
    „Már bocsi, de valamit nem értek. Naponta dolgozni kell járjak és nincs senki, aki helyettem csúszásmentesítene eközben a kb. 12 m-nyi járdaszakaszomon. Ha nem megyek dolgozni, kirúgnak; sózni nem sózhatok, mert megbüntetnek. Minden más szóróanyag annyit ér! Kipróbáltam, mert törvénytisztelő állampolgár vagyok! Ha valaki elcsúszik a járdámon, akár egy áleten át fizethetek!
    Ha jön a "közúti sószóró", az meg annyi sót szór ki, hogy az én 5-6 dekám semmit nem számít; ráadásul én csak a járdára szórok, a gép pedig az úttesten túl a fű-, fa- és bokorsávra is. Valamint ha olvad, az a só nem szivárog a növények gyökeréhez?
    A rendelet kitalálóinak már nem kell elmenni gyökérsuliba, gyökerek anélkül is! Szerintük minden ingatlantulajdonos űljön egész nap otthon, hogy azonnal kotorhassa a havat, verje fel a jégpáncélként lerakódó ónosesőt! Csak csúszásmentesítsen! Jó az ilyen okos jogalkotóknak; de ők keresnek annyit, hogy akár takarítót is tartsanak, fizessenek! Nekünk meg megélni kell, ahhoz meg dolgozni, akár napi 16 órát is!
    Majd ha nem engem büntet a TB és társaik, ha valami barom elcsúszik előttem - ráadásul bőrtalpú reprezentációs, villogó szupercsukában, vagy éppen részegen - esküszöm egy gramm sót nem fogok kiszórni 10 év alatt sem. Csakhát ugye az egészségbiztosítónak is kell a pénz ..”
  • 32. vino_veritas 2011. január 07. 16:59
    „Végig a Csongrádi sg.úton az út közepén 10 cm vastagon áll a hó! Az út két oldalán pedig 10-15 cm-es kátyúk sora. Ha nem akarsz kátyúba menni, akkor irány az út közepét "jelző" hósáv. Ezen aztán lehet igazán megcsúszni!! Kb. 1 órába tellett volna ezt letakarítani. De úgy látszik a kis hó már nem is hó!!”
  • 31. EAM 2011. január 07. 16:40
    „Szegeden gyerekkoromban ( 50-eve), az altalanos iskola also tagozataban,
    többször tettünk kirandulast a "Makkos erdöbe".
    (Algyö fele, rögtön balra a töltes utan).

    A tanitoneni mindeg mondta:

    -"Gyerekek!
    Mi itt vagyunk az "ozondus levegön", es onos esö is jön nemsokara...!"

    Mi, gyerekek nagyon örültünk ennek.

    Most, 50-ev utan olvasom, hogy az
    "ozon", az karos,
    az "onos esö" meg egeszsegtelen....”
  • 30. zoltanszabo 2011. január 07. 16:34
    „A járdákat a közterületeken se nem sózzák --se nem takarítják- -se nem szórják fel homokkal---minek majd el olvad ma úgy is 12 fok volt.”
  • 29. avarua 2011. január 07. 16:20
    „Jelenleg Pécsett +12 fok van,hogyan lehetne Szegeden "ónos eső"???”
  • 28. EAM 2011. január 07. 15:51
    „Nem kell bantani a Csabat a kepek miatt!

    A Röszke fele vezetö uton ö sem tud palmafakat lencsevegre venni, na.”
  • 27. flexsnake*** 2011. január 07. 15:35
    „9. jégen semmi jelentősége a guminak vagy a talpnak.”
  • 26. JABBA 2011. január 07. 15:26
    „Méghogy rakarítják az utat? Nevetséges. Naponta járom a várost mindenfele, de sehol se láttam eddig munkában egy árva sószóró gépet. Hazudok. Láttam 3-at összesen: 1 kistraktor a bicaj utat takarította, a másik kettő meg se szórás, se takarítást nem végezve robogott az úton.

    Mondjuk az is furcsa, hogy a felsőtisza part útja is csak a "hajóház"-ig tart nekik, ugyanis utánna Tápé felé meg takarítva sincs. Nem beszélve pl. ma jöttem lefelé az Izabella hídon és mentem volna a Rókisu krt. felé, de az egyik sávba nem lehetett menni, mivel az tele volt hóval. Ez ind az új, nagy körforgalomnál.

    Szerény véleményem az, hogy mikor már elkezd esni a hó, akkor azonnal ki kellene vonulniuk a gépekkel és nemcsak 1 db-al és elkezdeni a lefagyás MEGELŐZÉSÉT.

    Külön üdvözlöm Segesvári Csabát, aki vezetés közben fényképezett. El kellene venni tőle a jogsit, meg a gépét kb. 1 évre.”
  • 25. EAM 2011. január 07. 14:37
    „Szerintem jol sikerült a fotogaleria!

    Arra gondoltam, ha az Ujsag fotoriporteret terroristak mondjuk "tuszul" ejtenek,
    meg valtsagdijat is fizetnek erte...”
  • 24. EAM 2011. január 07. 13:55
    „Tegnap delutan mentem egy supermarketbe.
    Pirosat mutatott a lampa, alltam es vartam.

    Az ut (zebra) masik oldalan megallt egy rendörauto, kiszalltak ketten, es ök is vartak.
    (na, gondoltam lebuktam mar megint)

    De nem!

    Mellettem ült egy biciklin egy koma, kezeben mobil telefon volt es dumalt.
    Na, arra vartak.
    Mikor zöld lett, elindultunk a zebran. Az idetlenje meg biciklivel, mobiltelefonnal a kezeben, dumalva
    a rendörök karjaiba....

    (lesegitettek a bicikliröl)

    Ezuttal megusztam...”
  • 23. segesvarics 2011. január 07. 13:48
    „21. hozzászólás orio1973 2011.01.07. 13:02

    H nem telefonálhatsz. Hopppááá :-)”
  • 22. Ebgondolat 2011. január 07. 13:22
    „18. hozzászólás Neptun001 2011.01.07. 11:58
    Látom, te is egy európai gondolkodó vagy...”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ők lebegnek mások vágyhorizontján

Elkészült, és szilveszter napján nyilvánossá vált az első szegedi cool lista, azaz a készítők által legmenőbbnek tartott szegedieket összegyűjtő tabló. Tovább olvasom