Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Lost - eltűntek Csongrád megyében

Szeged - A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság jelenleg 76 embert keres eltűntként a megyében. A statisztikák szerint az eltűnésétől számított egy éven belül mindössze 3–5 ember nem kerül elő.
Évente 200–270-en tűnnek el Csongrád megyében – a megyei rendőr-főkapitányságon jelenleg 76 embert keresnek. – Ebből elég sok az intézetben élő fiatal, akiket általában néhány nappal az eltűnés bejelentése után megtalálunk – mondta Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő. Az elkóborló fiatalok többségét tehát a kalandvágy hajtja, míg másik részük már csak holtan kerül elő.

Szinte napra pontosan 1 éve távozott szülei házából kerékpárral egy 21 éves vásárhelyi fiatalember, akit néhány nappal később német turisták találtak meg felakasztva a város külterületén: a fiú öngyilkos lett. 2008 januárjában egy 20 éves, történelem szakos egyetemista fiú tűnt el szegedi albérletéből, földi maradványai októberben kerültek elő a Tiszából. A hatósági jelentésből mindössze annyi derült ki, hogy a férfi vízbe fúlt, de az öngyilkosságot a család lapunknak nyilatkozó tagjai a mai napig nem tudják elfogadni, mondván, az elhunyt fiú mobilja eltűnése után is működött, valaki függetlenítette azt. 2007 májusában szintén egy egyetemista fiú tűnt el albérletéből: a 27 éves mezőtúri férfi holttestére pár nappal később a vértói kiserdőnél lévő vasúti síneknél találták rá, ahol egy magasfeszültségű oszlopra mászott fel, és követett el öngyilkosságot.

A szőregi Spájcer Pálnét és a szegedi Kovács Sándort 5 éve keresik hiába. Fotó: Frank Yvette

A szőregi Spájcer Pálnét és a szegedi Kovács Sándort 5 éve keresik hiába.
Fotó: Frank Yvette


A statisztikák szerint – élve vagy holtan – mindössze 3–5 ember nem kerül elő az eltűnésétől számított egy éven belül. A szőregi Spájcer Pálné 75 éves korában, a szegedi Kovács Sándor 36 éves korában távozott ismeretlen helyre otthonából, illetve munkahelyéről. – Minden ügynek van egy előadója; a hosszú ideje eltűntek családtagjai náluk szoktak időről időre érdeklődni – közölte Szenti Szabolcs. A Szegedi Rendőrkapitányság a 90-es évekig visszamenőleg egyébként még 46 eltűntet keres, legrégebben egy nőt, akinek 1992 óta nem akadtak nyomára.

Amennyiben az eltűntként keresett nem kiskorú, a rendőrök a megtaláláskor csak felhívják a figyelmét, hogy valaki eltűntként keresi őt. Ennek lapunk tudósítója is szemtanúja volt karácsony előtt a szegedi Kárász utcán, ahol egy szakadt öltözetben lévő férfit igazoltattak a járőrök. Ekkor derült ki róla, hogy az öccse eltűntként keresteti őt. A férfi megígérte, hogy mindenképpen hazamegy.

Keresők az interneten

Az interneten számos, eltűnt embereket kereső portál üzemel, köztük a http://eltuntkereso.network.hu, amelyet a makói Kovács Istvánné hozott létre. Az eltűntkeresőnek jelenleg 1522 tagja van az országban. Céljuk, hogy a világháló lehetőségeit kihasználva minél több eltűnt hozzátartozójának tudjanak segíteni.

Olvasóink írták

  • 8. Neszemetelj! 2010. április 08. 11:02
    „LOST...
    Az idős nénik és bácsik tudják hogy mit jelent ez a szó? Nem hiszem...!!!”
  • 7. hajnalka 2010. április 07. 17:18
    „Talán eltűnök hirtelen...”
  • 6. Zotya100 2010. április 07. 16:41
    „5. favágó: Nincs olyan szerencsénk!!!!”
  • 5. favágó 2010. április 07. 12:33
    „Bodó eltünt?? :-)))”
  • 4. nyálasbeszéd 2010. április 07. 12:06
    „Most ez magyar nyelvű újság vagy sem?
    Vagy csak nyálas nyelvi flanc?
    Gratulálok a szerzőnek!”
  • 3. dodó 2010. április 07. 11:34
    „Fénykép csak egy, az is Bodóimiről?
    Istenem! Csak nem tűnt el?”
  • 2. flexsnake 2010. április 07. 10:50
    „Lost. Kellett a cím különben senki nem olvasná el.
    Ültessenek minden emberbe nyomkövetőt és nem lesznek eltűnve.”
  • 1. Kiscsillag0122 2010. április 07. 10:45
    „Durva:S”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bevásárolni visz az önkormányzat

Kübekháza - ásárlóútra viszi keddenként a kübekházi önkormányzat 9 személyes „szociális… Tovább olvasom