Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 22. szerda - Júlia, Rita

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Megint kirabolták a Gyöngyvirág utcai kisboltot

Megint kirabolták a Gyöngyvirág utcai kisboltot

Szeged – 3 és fél hónap alatt másodszor rabolták ki ugyanolyan módszerrel a Gyöngyvirág utcai kisboltot Szegeden. A rabló most is késsel fenyegetett, megint sikerült pénzt elvinnie. A boltvezető szerint nem a korábbi tettes csapott le újból.

Kiss Gábor Gergő - 2012.04.27. 14:47
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Kirabolták péntek kora délután a Gyöngyvirág utca 7–9. szám alatti kisboltot Szegeden – január közepén ugyanez történt. 14 óra körül lépett be egy ismeretlen férfi az üzletbe, kést rántott, megfenyegette az eladót, a bevételt követelte, majd a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről.

A módszer kísértetiesen hasonlít a januárban történtekhez. Akkor egy arcát sállal eltakaró rabló 72 ezer forintot vitt el. Az üzlet vezetője láthatóan elkeseredve mindössze annyit mondott: a rablást most is egy férfi követte el, késsel fenyegetőzött, és sikerrel járt.

Három és fél hónapja is járt itt a rabló. Archív fotó: Segesvári Csaba
Három és fél hónapja is járt itt a rabló.
Archív fotó: Segesvári Csaba

A rendőrség percek alatt a helyszínen volt: nyomkereső kutyával próbálták kiszimatoltatni a rabló menekülési útvonalát. A német juhász a Csongrádi sugárút felé indult el, de a panelek közötti zöldterületről végül visszafordult. A boltvezető állítja: nem a korábbi tettes csapott le ismét. A januári rablás után a boltvezetők már másnap riasztót szereltek be az üzletbe: a szirénát információink szerint nem használta az eladó.

– A Szegedi Rendőrkapitányság nagy erőkkel nyomoz a tettes után. Az adatgyűjtés és tanúkutatás folyamatban van – tájékoztatta lapunkat Tuczakov Szilvánaalezredes, rendőrségi szóvivő.

Korábban írtuk:

Rájár a rúd a Gyöngyvirág utcai kisboltra. Ugyanazzal a módszer rabolták ki az elkövetők, mint januárban, akik a Csongrádi sugárút felé menekülhettek. További részletek hamarosan!
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12345 következő >> végére >>> 46 hozzászólás
Moderálásra küldöm 46. jozko 2012.05.01. 20:00

Úgy tűnik, ´bánki´ ismeri a környéket!
Az üzletvezetőnek is a figyelmébe ajánlok egy alapos környezettanulmányt!

Moderálásra küldöm 45. bánki 2012.05.01. 19:15

Hát !
Az első nem albérletem ( OTP) a Gyöngyvirág utcában volt!

Ma a vélhetően drogos ,,agyament" idióta volt az elkövető!

Likvidálni !

Moderálásra küldöm 44. 6tyúktava 2012.05.01. 19:06

Ennyire jól megy annak a boltnak????

Moderálásra küldöm 43. alfa258 2012.05.01. 12:43

A rendőrság elfogta a tettest??? Amilyen bénák, nem..... csak az eü-s dobozért tudnak büntetni! A tulaj és a boltban dolgozó hölgy ugyanaz???

Moderálásra küldöm 42. gabriella0416 2012.04.30. 22:26

mango 1 szerintem te nézzél kevesebb krimit,meg helyszinelős műsort,mert nem a te mellkasodnál volt a kés,hanem az enyémnél,úgy hogy ne okoskodj,fogalmad sincs,hogy ilyenkor mit csinálnál!

Moderálásra küldöm 41. vélemény 2012.04.28. 21:18

"31. klj-54
Ülj le fiam, megbuktál!"
Nem csodálom, hogy a többi fórumon gyurcsányt dicséred.
Azért álmodtál magadnak több diplomát, befolyásos, nagy tudású ismerősöket, hogy hazugságban utolérd a "szakdolgozat tolvaj" imádottadat?
A beírásaid tartalma és helyesírása minősít. Ne légy büszke rájuk!
Menj el felnőttképzésre, hogy legalább egy valódi érettségit fel tudj mutatni!
http://www.delmagyar.hu/forum-kepek/227/B2266647.jpg

Moderálásra küldöm 40. vélemény 2012.04.28. 21:01

"31. klj-54
.. a hely szűke végett ..."
:(
Helyesen nem "a helyszűke miatt"??
A miheztartás végett. :))

Moderálásra küldöm 39. vélemény 2012.04.28. 20:50

"31. klj-54
De a lényege az, hogy azt a boltost aki ecettel szembe löttyinti az őt támadót egyik törvényi cikk szerint sem lehet leültetni!"
Ha kimarja a szemét az ecet és maradandó károsodást okoz?
http://videoklinika.hu/tag/ecet
Nem véletlen vagy te bejáratos a zárt osztályra.
Ott a Napóleonok mellett jogtudósokkal is lehet eszmecserét folytatni?

Moderálásra küldöm 38. jozko 2012.04.28. 19:41

33, 34. mangol:

Bocs, átsiklottam a hozzászólásaid felett - illetlenül.
Mivel név szerint is említesz /az egyikben/ , illik reagálnom.

Nálam az újságírás klasszikus szabálya a "nyerő" :
A hír szent, a vélemény szabad.

Tényszerűen annyit írtam: 14.30 körül egy pórázon vezetett nyomkövető kutyával egy "rajnyi" - ha jól emlékszem öt- rendőr, "játszóruhában" szemmel láthatóan nyomozati tevékenységet folytatott.
Erre mérget vehetsz, hogy így volt.
Azt nem állítom /nem állíthatom/, hogy konkrétan milyen bűncselekmény /?/ felderítésén dolgoztak.
Ennyi a tény.

A véleményem:
Ha többször is néztél már szembe az életed kioltására is alkalmasnak látszó "fegyverrel" -
és a használója fellépése , fenyegető magatartása ellenére is nagy lélekjelenléttel képes vagy az önvédelemre,
vagy a veszély csökkentésére, a bűnjelek , nyomok rögzítésére, használható tanúvallomásra -
akkor gratulálok, és nem irigyellek, ekkora gyakorlatra csak az tett szert,
aki már… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 37. feri37szeged 2012.04.28. 18:38

Ennyit a rendőrökröl... Büntetni bírják az autósokat 50000-re a lejárt elsősegély felszerelés miatt ( Kecskemét Tescó parkoló kijárat, 2 rendőrautó leszükítve a kijárót, semmi mást nem kért mint mentődobozt 35 esetben 50000 bírság, Tompa 2 rendőrautó 8 esetben 50000-es bírság..., de rendet tartani nem tudnak.. Átlehet nevezni a rendőrséget, pénzbehajtóságra....
Semmi másra nem jók mint büntetések kiszabására... Elmehetnek a fészkes fenébe...


46 hozzászólás12345 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...