Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Művészek, egy szónok, meg Lenin

Szeged – A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében a Szegedről, a Tiszától indulunk, s eljutunk Mártélyig, a művésztelepig. Nagy utazás lesz. Tartsanak velünk: képek annó.
Első felvételünk a gyönyörűrégi híd alól készült, a jobb felső sarokban picit be is lóg a műtárgy a képbe. A főszereplők persze a fények, a Tisza-parti épületek és két templom. Második fotónkon az utódot épít a költőről elnevezett(!) hajódaru. Vajon a Dunán volt egy hasonló, amelyet mondjuk József Attilának hívtak? Harmadik képünkön Zöld Sándor szónokol. Itt úgy tűnik, még nem bomlott meg az elméje, csak arra koncentrált, minél szebben, szenvedélyesebben adja elő mondandóját, hogy akár a mögötte, a falon lévő elvtársaknak is tessen. Negyedik felvételünk egy fél szobor látható. Sztálin sajnos nincs meg, így csak Leninben gyönyörködhetnek. Vlagyimir Iljics persze egyedül is szembenézett az időjárás viszontagságaival a mai megyeháza előtt, míg nem a rendszerváltáskor „megszánták" a szegediek. Ötödik képünkről minden ruha kéne! A mai hipszterek nyugodtan hazamehetnek zokogni, ilyenek bármennyire is szeretnének, sosem lesznek. Persze ők, akkor nem gondolták, hogy a ruhájuk több mint három évtized múlva ennyire trú lesz. Ezt lehetett kapni, nem volt más...

Képek annó, a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításából. Nézzen be hozzánk!

Olvasóink írták

  • 5. szabójóska 2013. szeptember 24. 17:34
    „S ha nem tévedek,az előtérben a tragikus sorsú Szépkúti (Schönbrunn ) Miklós, az " udvarias Szépkúti" költő és matematikus, a Jégkunyhó tulajdonosa áll.
    Ha még jól emlékszem az itt tartott utolsó Ipari Vásáron az akkor újdonság Beatles fiúk zenéje forgott szinte végtelenítve.”
  • 4. szabójóska 2013. szeptember 24. 17:18
    „Az Ipari Vásár az utcán volt,nem az épületben. Előtte. Meg a Baross udvarán.A közölt kép is utcai. A kapu a Széchenyi Mozinál volt és a Deák F. utcáig tartott. De nem csak a 30-as években, utána is a 40-es és 5o-es években is egyszer-egyszer.”
  • 3. acidrain 2013. szeptember 24. 15:02
    „Leninben gyönyörködni... néha meg-megcsillan a délmagyar szerkesztőségének igazi szövete.”
  • 2. vélemény 2013. szeptember 24. 12:48
    „"A tragikus sorsú - néhány évvel később családirtást és öngyilkosságot elkövető - Zöld Sándor, a Magyar Kommunista Párt szegedi városi bizottságának titkáraként Sztálin- és Rákosi-portrék előtt szónokol."
    - Gyurcsány ezt a megbomlott elméjűekre jellemző szenvedélyt hiányolja a többi politikusnál?
    http://www.delmagyar.hu/forum/szeged_a_kommunista_varos/24/2001710/?action=kifejt”
  • 1. x 2013. szeptember 24. 11:59
    „Zöld Sándor, belügyminiszter, a Politikai Bizottság tagja. 1951-ben koholt vádakat emeltek ellene. Letartóztatása előtt öngyilkos lett. - Irod. Egy kiváló kommunista emlékezetére (Népszabadság, 1964. 116. sz.).
    http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC17155/17350.htm
    A
    http://www.delmagyar.hu/kepek/eletkepek_1948_es_1989_kozott/2029319/2876311/
    képaláírás miatt.
    Ismerte a firmát az elvtárs, inkább a halált választotta, mint a "kiváló" kommunista párt kínzásait.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lajos István Ománban tanít nagybőgőzni

Ománban tanít zeneiskolásokat nagybőgőzni Lajos István, a szegedi szimfonikusok muzsikusa. Úgy tapasztalja, a szultánságban a kultúrát és az oktatást fontosnak tekintik. Tovább olvasom