Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Nagyot arattak Zsombón

Zsombó - Péter–Pál-napi aratóünnepséget, szántás- és vetésbemutatót tartottak a zsombói falunapokon szombaton. A szántást két barna lovával Losonczi Antal mutatta be.
A gazda számos országos szántóverseny győztese, elmondása szerint a lóval való szántást ma már csak hagyományőrzésként végzik, az állati erőt felváltotta a traktor. – Ha rendesen be van állítva az eke, és a lovakat jól betanították, nem nehéz a szántás az állatokkal. Ezek nagyon okos lovak, tudják a dolgukat, Kaposváron első lettem velük a szántóversenyen – mondta Losonczi Antal.

A szántás után elvetették a búzát, és az is kiderült, nem nélkülöz minden alapot a „Ki mint vet, úgy arat" szólás. Nem mindegy ugyanis, hogy a magokat merre és hogyan szórja szét a vető, hogy azokból minél több búza nőjön ki a boronálás, azaz a vetésbetakarás után. Az aratók vidáman kaszálták le a kalászokat, a férfiak kaszával, az asszonyok sarlóval vágták le az érett kalászokat a tikkasztó melegben.

Nagyot arattak Zsombón. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Három népviseletbe öltözött csinos lány gondoskodott szomjuk oltásáról, akik korsóból kínáltak vizet a kimelegedett munkásoknak. A korsó – mint kiderült – régen a hűtő szerepét töltötte be: a beletöltött hideg kútvizet a szántóföldre érve a munkások a földbe ásták el, így az agyagedényben a víz még órákkal később is hideg maradt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munka éltet, vagy a szükség hajt?

Szívesen dolgozna nyugdíjasként a magyaroknak majdnem a fele – állítja egy kutatás. Tovább olvasom