Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Nem kap városi pénzt, aki csak tao-támogatásra hajt

Szeged - 34,8 millió forintot osztott ki szerdán a városban működő sportegyesületek működésére és rendezvényeire a közgyűlés foglalkoztatási, szociális és sportbizottsága.
Joób Márton, a testület szocialista elnöke elmondta, 8,3 millió forintot elkülönítettek utánpótlás-nevelésre, az összegre pályázatot írnak ki. 5 milliót tartalékolnak. A többit a szakiroda javaslata, személyes beszélgetések, kérelmek és eddigi tapasztalatok alapján ítélték oda.

Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester hangsúlyozta, azt nézték, mennyire köszön vissza a támogatás az eredményekben. Nem támogatták azokat a szervezeteket, amelyek osztódással szaporodnak, és csak a tao-támogatás miatt jönnek létre. A futball támogatásáról elhangzott, számos egyesület adott be kérelmet, de csak a legmagasabban jegyzett Szegeden játszó együttesnek adnak pénzt.

Olimpikonok neveléséért fejenként 1 milliós plusztámogatást adtak, paralimpikonokéért 750 ezer forintot. Kothencz János (Fidesz–L.É.T.) a Biacsi ikrek támogatását méltatta, és hozzátette, nem közmunkások, hanem a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. alkalmazottai. Szénási Róbert MSZP-s tag a küzdősportok megemelt támogatásának örült.

A támogatottak: Szegedi Asztalitenisz Klub (1 millió forint), Titán Triatlon Club Atlétikai Szakosztály (1,3 millió), Szegedi Korcsolyázó Egyesület (2,5 millió), Lelkesedés SK súlyemelő-szakosztály Nagy Péter olimpiai felkészülésére (2 millió), Szegedi Úszó Egylet Olasz Anna, Novoszáth Melinda olimpiai felkészülésére (3,5 millió), Tisza Volán SC jégkorongszakosztály (2 millió), Szedeák (3,5 millió), Gellért Szabadidő Központ SE (1 millió), Szegedi Vízipóló Suli (1 millió), Újszegedi Torna Club Banda Árpád felkészülésére (1 millió), Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Béres Dezső és Hegedűs László paralimpikon felkészülésére (1,5 millió), SZVSE Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett olimpiai felkészülése (1,5 millió), Tornádó Team Korcsolyázó SE (1 millió), Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub (800 ezer), Szegedi Sárkányhajó Egyesület (1 millió), SZEOL SC (5 millió), Szegedi Röplabda Sportegyesület (500 ezer), Asztalitenisz Sport Klub Szeged (800 ezer), Ducsai Erőemelő Oskolája (400 ezer), Szegedi Tisza Squash SE (1 millió), SZTE Vívó Klub (500 ezer), Szeged Box Club Egyesület (500 ezer), Boxvilág Ökölvívóképző Sportegyesület (500 ezer), Szegedi Judo SE (500 ezer), Szegedi Judo Iskola SE (500 ezer).

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

12 évesen profiként áll színpadra a sándorfalvi Molnár Aliz

A Dunakanyar Hangja országos énekversenyen első lett, zenekarával, a Dodgemmel tavaly az Év Legjobb Sulizenekara címet szerezték meg. A nyár most már a fellépésekről szól. Tovább olvasom