Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Nyaralásra költik a 150 ezer forintot

Székkutas - Nem számítottak a nyereményre, de megvan a 150 ezer forintnak a helye.
Már reggel 7 óra előtt hívott édesanyám, hogy nyertünk. Igazán nem számítottunk rá, de nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült! – mondta mosolyogva a székkutasi Báthoryné Tóth Éva, aki tegnap lapunk nyereményjátékán 150 ezer forinttal lett gazdagabb. Éva édesapja el sem akarta hinni, hogy szerencséjük volt. Azt mondta a lányának: majd ha látja a pénzt, akkor elhiszi. Egy éve előfizetői lapunknak, de a szülők korábban is járatták az újságot.

Éva nagyon örült a 150 ezer forintos nyereménynek. Fotó: Török Anita
Éva nagyon örült a 150 ezer forintos nyereménynek. Fotó: Török Anita

– A lányom Németországban él, a Facebookon közöltem vele a hírt. Hamarosan hazajön, és közös családi nyaralást tervezünk. Megvan a 150 ezer forintnak a helye. A szüleimet pedig belföldre szeretnénk elvinni pihenni – mondta lapunknak a boldog nyertes.

Lapunk napi nyereményjátékán még 3 nyerési esélyük van: a tegnapi címlapon megjelent kódot a mai újság 6. oldalán ellenőrizhetik, a mai kódot a szombati lapban, utoljára pedig a szombati címlapon helyezzük el a nyerő kódot, tulajdonosának jelentkezését kedden várjuk. Öt nem nyerő kód beküldésével pedig olvasóinknak esélyük lesz megnyerni az 1 millió forintos fődíjat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pedagógusünnep a Gregor-iskolában

Az ötvenéves Gregor József Általános Iskolában adták át idén az önkormányzat pedagógus életműdíját. Tovább olvasom