Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Nyílt levél Juhász Gyulának

Ami a lakossági fórumból kimaradt címmel juttatott el szerkesztőségünkhöz nyílt levelet Márta József független jelölt. A levelet változtatás nélkül közöljük.
Kedves Gyula!

Érdeklődéssel olvastam a szegedma.hu-n megjelent tudósítást (Tápé küzdelmes évei címmel) az általad tartott lakossági fórumról. Engedd meg, hogy néhány mondatban reagáljak az ott leírtakra.

Nagyra becsülöm a kitartásodat, ahogy küzdöttél Botka László polgármester és az MSZP-s városvezetés ellen. Én mégis úgy látom, hogy ha ezt a mérhetetlen nagy energiát – Tápé érdekében – a megegyezésre, a dolgok tárgyalásos úton való rendezésére fordítottad volna, most sokkal előrébb tartanánk. A közgyűlési jegyzőkönyveket elolvasva sajnos meg kellett állapítanom, hogy Botka László polgármester valóban nem volt partner a problémák megoldásában, szemtelenül lekezelő módon viselkedett az ellenzékkel, de te is többet védted a pártod érdekét, mint inkább a tápaiakét!

A 2006-os indulásod után bizonyára emlékszel még arra, hogy felajánlottam szakmai segítségemet a csatornarendszer hibáinak helyrehozatala érdekében, mivel ez a tanult szakmám, ebben vagyok műszaki szakértő. Nem vetted igénybe, pedig érdemben tudtam volna segíteni, támogatni. A szennyvízcsatorna rendszer a mai napig igen rossz állapotban van, e miatt az üzemeltető beépíti a díjakba a többlet javítási, karbantartási munkák költségeit, melyet mindannyian megfizetünk. A csapadékvíz elvezető rendszerrel ugyanez a probléma, nemcsak a várossal, hanem az üzemeltetővel sem tudtál egyezségre jutni!

A „Búcsú térrel" kapcsolatban csodálkozom, hogy nem volt egyetlen tősgyökeres tápai tanácsadód sem, aki felhívta volna a figyelmedet arra, hogy azon a területen soha nem tartottak búcsút. Ott a régi időkben agyaggödrök voltak (lásd: Tápé monográfiája), ahonnan kitermelték a vályogot a házépítésekhez. Ezek a lefolyástalan területek – ameddig fel nem töltötték – egyébként nagy szolgálatot tettek a belterületi csapadékvíz elvezetésében. Erre a területre kár volt 70 millió Forintot elpazarolni!

A Juhász Gyuláról elnevezett Ifjúsági Otthonnal kapcsolatban kínosan kerülöd az internetről is letölthető, közgyűlési jegyzőkönyvekben rögzített tényeket. Minden alkalommal, amikor ezzel kapcsolatban szavazásra került sor saját magad, a Fidesz frakcióval együtt, ellenszavazat nélkül támogattad a beruházást. A végén még azt is megszavaztátok, hogy névrokonodról, Juhász Gyuláról kapja a nevét. Ezek után érthetetlen számomra, hogy ráfogod a városvezetésre saját hibádat! Én egyetértek veled, hogy Tápénak nincs szüksége egy ilyen intézményre, de ezekkel a döntéseiddel nagyon nehéz helyzetbe hoztál bennünket, tápaiakat.

A lakossági fórumon magad is elismerted, hogy az elmúlt négy évben nem sikerült ígéreteidet teljesíteni. Ha komoly politikusnak tartod magad, ezért nem okolhatod csak a másik felet. Hogy a cikkben megjelent szavaidat idézzem: „a partnerséghez minimum két fél szükséges".

S végezetül szeretnélek megkérni arra, hogy mielőtt kimondasz valamit, győződj meg annak valóságtartalmáról. Az egymásra szervezett lakossági fórumokkal kapcsolatban megjegyzem, hogy augusztus végén, amikor lefoglaltam az időpontokat, rajtam kívül még egyetlen jelölt sem jelentkezett. Szeretném, ha tudnád, hogy mélységesen elítélem azokat a felelőtlen embereket, akik a plakáttépkedésben lelik örömüket. Sajnos az elmúlt évtizedek pártpolitikája ezt hozza ki egyesekből. Ez is azt bizonyítja, hogy az embereknek elegük van a politikából, azonban téged nem jogosít fel arra, hogy bizonyítás nélkül, politikai ellenfeleidet vádold meg az elkövetéssel!

Üdvözlettel,
Márta József
független jelölt

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. bgaszab 2010. szeptember 21. 09:34
    „milyen meglepő, hogy a délmagyar az MSZP-s válaszlevelet közölte le.... Pártkáderek mind, ezért kell változás Szegedre. Legalább lenne normális média....”
  • 57. monster82 2010. szeptember 21. 08:31
    „Na én már a független jelöltekről is lemondtam... Itt a Fidesz a megoldás”
  • 56. 1éniség 2010. szeptember 20. 22:45
    „Ez a Márta József kábé annyira független jelölt, mint amennyire Botka László az.
    Remélem, majd bukik Botkával együtt!”
  • 55. marelnezest 2010. szeptember 20. 22:10
    „Állítólag hatalmas nagy bűnei vannak ennek a Juhász Gyula nevű képviselőnek:
    Megszavazta egy Ifjúsági Otthon létesítését.
    Véletlenül rosszul nevezett el egy teret.
    Elfelejtette kikérni M. J. szakmai tanácsait a csatornaépítésnél...

    Ja, és ne játszadozzunk már annak az Ifjúsági Otthonnak az elnevezésével.
    A műveltebb emberek tudják, hogy a költő Juhász Gyulának milyen tápéi kötődései vannak...
    Jó pár tápéi témájú verset is írt.
    Ezekután ki másról nevezték volna el?”
  • 54. Drakón 2010. szeptember 20. 19:22
    „Aki valódi változást akar a Fideszre szavaz!”
  • 53. unhappysuncity 2010. szeptember 20. 15:26
    „Szép lassan összeomlik, amit Lenin megálmodott még anno. Botka és a DM nem tudom meddig húzza, mivel az ilyen ügyek eléggé kényesek számukra.

    Javaslom mindenkinek a Szegedmát, ott valósághűen le van írva mi történt, nem pedig az elfogult DM-et”
  • 52. kowalsky 2010. szeptember 20. 10:30
    „52. hozzászólás vöröscsepel 2010.09.20. 09:59
    ...... Elárulom, nem is ismerem sem a képviselőt (TV-ben láttam, épp amikor emiatt a projekt miatt hisztizett) sem a jelöltet, akit emlegetsz. A többes számot sem értem. Az sem érdekel, ha nem tudják eladni a szőregi telket és az sem, ha beköltöznek a speciális fiú, vagy ha nem. Elárulom neked, csak a neten fellelhető anyagokból idéztem, ezek tények.
    ... <moderálva...>”
  • 51. vöröscsepel 2010. szeptember 20. 09:59
    „Szóval kowalsky <moderálva>
    A lényeg: hiába szapuljátok az átvert tápéi képviselőt. Egyrészt hülyét csináltok magatokból - bár biztos rendkívül okosnak gondoljátok magatokat - ha ezt képzelitek, hogy Tápén beveszik azt a maszlagot, amit főztetek.Mindenki tudja, hogy a 407 milla fáj nektek rettenetesen, amitől - sírjatok - el fogtok esni. Erről már szépen lecsúsztatok.
    Másrészt balfék módra szépen lebuktattátok a "titkos fegyvert" a "független" jelöltet. Pár nap, és mindenki tudni fogja - ha még esetleg nem tudta volna - hogy kiféle-miféle ez a Márta, milyen "régi jó üzleti kapcsolatok" segítették őt független képviselővé válni.
    Ciao MSZP!”
  • 50. Pál 2010. szeptember 19. 22:14
    „Szerencsére egyre több embernek nyílik ki a szeme. Már nem tudják megcsinálni az emberekkel azt amit még pár éve megcsinálhattak. Ezért nem értem a Délmagyart.”
  • 49. Pál 2010. szeptember 19. 22:05
    „Köszi vöröscsepel. Már elkelt a segítség.”
  • 48. vöröscsepel 2010. szeptember 19. 21:53
    „deszkás,

    Rosszul tudod: már Horthy Tápéra akarta költöztetni az Árpád nevelőotthont, de aztán jött a háború, a komcsik, meg minden. Orbán csak elővette ezt a tervet, de ezt olyan titokban, hogy semmi írásos nyoma nem maradt.
    Az a szegény Botka Laci meg mit sem sejtve belebotlott a láthatatlan titkosírással megírt dossziéba, és az úgy megfertőzte, hogy nem tudott aztán szabadulni a gondolattól.

    És ennek persze semmi köze ahhoz a 407 millához, amit a Szőregi úti telekért akartak bezsebelni.
    Te kis zseni!”
  • 47. deszkás 2010. szeptember 19. 21:45
    „VÖRÖSCSEPEL! Akkor tudd az első Orbán kormányidején már tudott volt a nevelőotthon elköltöztetése!! Az épitkezések kisajátitások mit jelentettek neked? Vagy honnan irsz az Északi sarkról? Mit gondolsz hova költöznek? Én azért kisértem figyelemmel mert az -a ti fogalmazásotokban - a komcsik janicsár iskolája volt. Van még ami aggaszt?”
  • 46. kowalsky 2010. szeptember 19. 21:36
    „44. hozzászólás vöröscsepel 2010.09.19. 21:10
    Elgépelted? :)
    A Közgyűlés a javaslatot 33 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 34 fő szavazott.)

    Amúgy az tisztán látszik, amit megállapítasz, hogy ez nem egy kampányfüzetbe való sikertörténet, bizonyára majd évek múltán kiderül, hogy mi volt a háttérben. Én is kíváncsi vagyok rá, de gondolom az újszegedi telek eladása pár száz millióért, sokat nyom a latba... (ráadásul a forgalom is eltűnik onnak fél éven belül, ha Viktor nem légkalapácsoltatja fel az épülő autópályát)

    Pár olvasási és szövegértési nehézségekkel küzdő troll már gondolom ..... a betűket, hogy mit védem itt ezt a dolgot. Mielőtt entert nyomnak, leírom, egyzerű külső szemlélő vagyok, sőt engem is felháborítana, ha a szomszédomba telepítenének pl. egy atomerőművet. Az internetes kutakodásra csupán azért szántam időt, hogy kiderüljön, a tápéi képviselő végig tisztában volt azzal, hogy miről hozott döntést. Azaz, tisztában kellett, hogy legyen, hisz a rendelkezésre álló információk szerint semmit nem titkolta kel előle. Az más kérdés, hogy ő mégsem értette, miről szavaz. Remélem a választói megbüntetik ezért, hisz hibázott. (legyen helyette más fideszes képviselő, mit bánom én, nem velük van a bajom, hanem az elvekkel)”
  • 45. kowalsky 2010. szeptember 19. 21:25
    „41. hozzászólás na_mit_talaltam 2010.09.19. 20:50
    <moderálva....>

    "Juhász Gyula"+site:http://eservices.szeged.eu
    Ja és képzeld, a Juhász Gyula helyett írhatsz.....”
  • 44. vöröscsepel 2010. szeptember 19. 21:10
    „Látom itt a vitázók fele a városházáról irkál - szokás szerint -, nyilván kenyérféltésből, és próbálják Juhász nyakába varrni az egészet. Csak halkan jegyzem meg: az ő szavazata mindössze 1/43-ad szavazat. Ha ős és az egész ellenzék mindent időben megneszel, és ellene szavaz, akkor mennyiben lenne más a helyzet elvtársak? Ő legalább azután, hogy felriadt, próbált tenni valamit, és tett is. De könyörgöm: mi lett volna ha Tápé nevében egy szoci ül a testületben? Tessék mondani, Mészáros Attila, a korábbi választott szoci képviselő hogyan szavazott?

    És egyébként: ha Botka annyira ártatlan, akkor, miért nem hirdeti nagy győzelemként a kampányfüzetében az Árpád nevelőotthon Tápéra költöztetését?! Nézzétek meg, egy szó nincs róla!
    És miért hallgat az Árpádról a szoci jelölt is úgy, mint a csuka a szórólapján?!!

    Szóval ki is hazudik itt nagyüzemben?!!!”
  • 43. vöröscsepel 2010. szeptember 19. 20:59
    „Ezzel a Juhásszal csak egy baj volt. Életében egy rövid ideig elhitte, hogy a szocik tényleg akarhatnak valami olyat, ami jó. Na ez hiba volt. Vagy pillanatnyi elmezavar. De ahogy, látom elég gyorsan kigyógyult belőle, és most már be van oltva Botka ellen rendesen. Még az álfüggetlen szocibérencekkel szemben is elég gyorsan feltalálja magát. A tápéiak megérdemlik a sorsukat, ha ebben a politikai helyzetben nem rá szavaznak.”
  • 42. vöröscsepel 2010. szeptember 19. 20:50
    „moderálva reklám>
    Beszéltem néhány tápéi ismerősömmel.
    Idézem az egyiket: "Ja, az a Böndi Jóska! Hát mit akar az?! Ezök mind ilyenök! Errefelé csak az járja róluk: Böndi, nem olyan mint a többi! Oda való az, abbú a garbolybú gyütt ez elő, ahunnan a Botka!"
    "Független", jah!
    De gazdag párt ez az MSZP! Egyszerre három jelöltet is indít Tápén. Van egy hivatalos, van egy "független", meg indul az MSZP szittya tagozat is. Na ez kerül nekünk sokba polgártársak!”
  • 41. na_mit_talaltam 2010. szeptember 19. 20:50
    „A keresett kifejezés ("Juhász Gyula"+site:http://.eservises.szeged.eu) egyetlen dokumentumban sem található meg.
    <moderálva>”
  • 40. pákásznák 2010. szeptember 19. 20:43
    „Pál, tévedsz. Kezdettöl fogva arról szólt a vita, a Közgyülésben, a sajtó is foglalkozott azzal, hogy a szöregi úti, volt IFJu Gárda épületböl fogják a "speviális nevelési igényü " gyerekeket Tápéra költöztetni. Mindenki tudta, Juhász is, és a vita után többször megszavazta /lásd késöbb, a Juhász Gy. névadást is. Nem feer ez a szerecsenmosdatás.”
  • 39. kowalsky 2010. szeptember 19. 20:35
    „37. hozzászólás Pál 2010.09.19. 19:10
    Pál, mitől lennék bennfentes? Mert nem csak a google-t hívom segítségül, ha meg akarok találni valamit? Pl. szegednek van honlapja, ott pedig minden fent van, jegyzőkönyvek, előterjesztések, interpellációk, bizottsági meghívók stb. (elárulok egy google trükköt: ha pl. beírod, hogy "Juhász Gyula"+site:http://.eservises.szeged.eu, akkor csak az önkormányzati adatbázisban keres és kidob minden találatot, amiben szerepel Juhász Gyula. Ehhez nem kell ám bennfentesség, csak tudni kell használni a keresőt :P
    Szívesen máskor is, az internet tele van információkkal, csak meg kell találni.
    Bár, ha elolvastad és tényleg nem érted Te sem, akkor a magyar oktatással is nagy gondok lehetnek. Képviselőnek ne menj :) JGY pontosan tudta, hogy mi az a speciális. Vagy szerinted az ő olvasatában ez járókeretes nyugdíjasokat jelent?”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új táncosok a Szegedi Kortárs Balett társulatánál

Két új táncos érkezett a Szegedi Kortárs Baletthez. A társulat első bemutatója december 10-én lesz, így egyelőre a régi darabok koreográfiáit kell elsajátítaniuk az újoncoknak, akik az életben egy párt alkotnak. Tovább olvasom