Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Operacsillaggá válhatnak a Simándy-verseny győztesei

Szeged - A pécsi Ódor Botond (22), a Szegeden tanuló Kálnay Zsófia (26) és a budapesti Heiter Melinda (32) lett az idei Simándy-énekverseny győztese. Terveikről is kérdeztük őket.
Ódor Botond: – Harmadéves vagyok a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének gitár szakán, énekelni három és fél éve tanulok Szuprics Editnél, az Apáczai Nevelési Központ alapfokú művészeti iskolájában. Rengeteget készültem a versenyre, a hét majdnem minden napján este 11-ig bent voltam az iskolában, hogy gyakoroljak. Olyan szerepeket szeretnék majd egyszer énekelni, amelyekkel meg tudom mutatni, hogy az operához is muzikálisan érdemes hozzáállni. Rengeteg a jó technikájú énekes, de sokaknál hiányzik valami pici plusz. Jonas Kaufmann-fan vagyok, imádom, ahogy énekel – mondja Ódor Botond, az idei Simándy-énekverseny első kategóriájának győztese. A 22 éves tenorista büszke arra, hogy több hasonló korú barátját is sikerült rávennie, hogy operát, komolyzenét is hallgasson. – Annyira összegyűlt bennem a stressz a feszített felkészülés végére, hogy nem is akartam eljönni a versenyre, mert úgy éreztem, nem tudok jól teljesíteni. Már örülök, hogy nem maradtam otthon.

Ódor Botond
Ódor Botond

Kálnay Zsófia: – Már egy éve Temesi Mária tanszékvezető tanítványa vagyok a szegedi zeneművészeti karon. Ez volt életem első énekversenye, boldog vagyok, hogy sikerült összeszednem magam, leküzdöttem a lámpalázat, és jól teljesítettem. Az az álmom, hogy minél többet játszhassak színpadon, és úgy élvezhessem az éneklést, ahogy ezen a versenyen. Az elmúlt két évben több szerepet is énekeltem már a szegedi színházban. A West Side Storyban Juronics Tamástól kaptam az első szólista feladatot. Ez azért is nagy dolog volt, mert még csak a BA-képzést végzem az egyetemen. Fontosnak tartom, hogy Szegeden a színház és az egyetem jó kapcsolatának köszönhetően lehetőségeket kapunk a bemutatkozásra, fejlődésre, színpadi gyakorlat megszerzésére. A kedvenc énekesem Samuel Ramey basszus, talán azért is, mert a párommal, Pataki Bencével, aki a 3. díjat nyerte el most, sokat hallgattuk együtt a lemezeit. Az örök kedvencem: Cecilia Bartoli – árulja el Kálnay Zsófia. A 26 éves mezzoszoprán már készül A kékszakállú herceg vára bemutatójára: szeptemberben egy budapesti bérház gangján adják elő a Bartók-operát korábbi tanárával, Altorjay Tamással. Októberre a Művészetek Palotájától kapott koncertfelkérést, novemberben Verdi Requiemjének alt szólóját énekli Szegeden, majd Pál Tamás dirigálásával Preziosillát A végzet hatalma koncertszerű szombathelyi előadásán. Decemberben Hamupipőkeként láthatja a szegedi közönség, majd Rosinaként debütál az Operaházban.

Kálnay Zsófia. Fotó
Kálnay Zsófia.

Heiter Melinda: – A Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Főiskolai karán diplomáztam 2008-ban, de már évek óta Wiedemann Bernadettnél tanulok. Sokat dolgoztam Hamari Júliával és Hormai Józseffel is. Szabadúszó énekesként itthon és külföldön is fellépek. A nyáron Nicolaus Richter vezényletével Bayreuth-ban énekelek majd Wagner Ring-ciklusának rövidített, egyestés verziójában. Nagyon örülök a győzelemnek és a rangos különdíjaknak is: a Bartók rádiótól és a Nemzeti Filharmonikusoktól is koncertmeghívást kaptam. Szeretnék minél több színházban fellépni. Nagy kedvencem és példaképem Elina Garanca, aki tökéletes technikával énekel, valamint Susan Graham és a hazai énekesek közül Betti, a tanárom – hangsúlyozza Heiter Melinda, aki a harmadik kategóriában győzött. A 32 éves mezzoszoprán a következő szezonban Mercedes szerepét énekli az Operaház Carmen-produkciójában és Cherubinót a Figaro házasságában.

Heiter Melinda
Heiter Melinda
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárost gázolt a 2-es villamos Vértónál

A biciklis megpróbált áttekerni a villamos előtt, a megállóba érkező 2-es már nem tudta elkerülni az ütközést és a jobb elejével csapta el a kerékpárost. Tovább olvasom