Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Óriási a különbség városi és városi kórház között

Szeged - Egy nagytérségi központ és három kis városi kórház – ez jellemzi Csongrád megye egészségügyi ellátórendszerének felsőbb régióit. Nálunk hiányzik a köztes megyei kórházi szint, ami például Bács-Kiskun vagy Békés sajátja. De betegségével merre terelik a pácienst? Annak néztünk utána, milyen különbség mutatható ki kórház és kórház között.

Az aktív ágyak száma jellemzi, hogy egy kórházban mekkora a műtéti kapacitás. Ha ennél a számnál a rehabilitációs- és krónikuságy-szám nagyobb, az arra utal: az adott intézményben szűk az elvégezhető beavatkozások köre.

– A szakmai kollégiumok pénteken ülnek össze, várhatóan a hónap végéig határozzák meg véglegesen, melyik kórház milyen műtéti beavatkozásokat végezhet – közli Hajnal Ferenc professzor. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnökhelyettese szerint leginkább a szentesi kórház Semmelweis-tervbeli helyzetét kell átgondolni. – Városi és városi kórház között óriási különbség lehet – hangsúlyozta. Példaként említette Bács-Kiskun megyét, ahol a kecskeméti megyei kórház árnyékában visszafejlődött a kiskunfélegyházi, míg virágzik a kiskunhalasi intézmény. A személyzet fölkészültségében, az intézmény fölszereltségében egyaránt jelentős a különbség.

Nem az ágy kevés. DM/DV GRAFIKA
Nem az ágy kevés. DM/DV GRAFIKA

Ágyak és betegek

A műtött betegeknek fenntartott ágyakat nevezik aktívnak. A rehabilitációs ágy a súlyos betegségből hosszú javulással felépülők gyógyhelye. A krónikus ágyat olyan páciensek számára tartják fenn, akik olyan betegségtől szenvednek, amelyből a teljes felépülésre kicsi a remény.

Csongrádban a szentesi kórház rangjának alapja, hogy a hatvanas évek végéig megyei kórházként, utóbb súlyponti intézményként működött. A hetvenes évekig országos profilként például a tbc-s nők egyetlen szülőhelye volt. Tavaly 16 ezer fekvő- és félmillió járó beteget látott el 417 ágyat, 15 újszülött ágyat működtetve. A Szolnok megyéhez tartozó Tiszazug 16 ezer lakójával együtt Szentes hagyományos vonzáskörzetébe közel 150 ezer páciens tartozik, 17 szakterületen nyújtanak színvonalas ellátást – sorolja a számokat Baráth Lajos. A szentesi és makói kórház főigazgatója szerint a térség közlekedési hálózata is ehhez a hagyományhoz igazodik, ide telepítették például a mentőhelikopter leszállóhelyét. Az ország többi megyéjét jellemző tipikustól eltér a Semmelweis-terv, ha Csongrád megyében nem jelölnek ki megyei kórházat – például Szentesen. A megye északi részén élők számára hátrányos, az OEP-nek és a családoknak utazási költségben sok lenne, ha például egy kisebb vakbél műtéttel, vagy agyvérzéssel a 60 kilométernél is messzebb fekvő Szegedre kellene szállítani minden pácienst. De a főigazgató szerint nem is az ellátási szint elnevezése számít, hanem hogy Szentesen megmaradjon a kialakult progresszív szaktudás. Még nem zárultak le a tárgyalások.

Gát a teljesítmény volumenkorlát

– Vegyes típusú, tipikus városi kórház a makói. A jelenlegi aktív ágyszám elég. Nem ez a gátja a munkának, hanem a teljesítmény volumenkorlát, amivel nem foglalkozik a Semmelweis-terv. Így a helyzet változatlan: akkor sem fogadhatunk az OEP által engedélyezettnél több pácienst, ha lenne szabad ágy és felkészült szakember – említ egy új szempontot Dehelán Aurélia orvosigazgató. – Ma még a bonyolultabbnak számító vastagbélműtéteket is elvégezzük Makón. Ez szakmai kihívás az itt dolgozó sebészeknek, miközben tehermentesítjük a szegedi klinikai központot.

Olvasóink írták

  • 17. L0GARITMUS 2011. június 08. 06:00
    „10 %”
  • 16. L0GARITMUS 2011. június 08. 05:59
    „szegeden is inkabb a 2000 ágyat kellett volna létrehozni
    és nem
    a látvány villamosokat eröltetni
    10 5-os utasforgalom csökkenéssel...
    elzavarnám aki ilyet eröltett”
  • 15. L0GARITMUS 2011. június 08. 05:58
    „norikam ne irj mar butasagokat
    az a 300 ft nem 300 volt
    hanem alappbol 900
    pszt”
  • 14. L0GARITMUS 2011. június 08. 05:56
    „Óriási a különbség falusi és szolnoki kórház között”
  • 13. TELSTAR 2011. június 08. 00:45
    „Az új klinikai tömb körül is mély csönd...”
  • 12. queenmargareth 2011. június 07. 18:00
    „főváros: sem dicsekedhet iszonyú jó ellátású kórházakkal, klinikákkal már. pénzért igen, mindenhol még a meghalt röntgengép is újraéled egy 10000-s után”
  • 11. Nórikám 2011. június 07. 17:51
    „De mekkora harc volt -meg nép szavazás- a 300 ft-os vizit díj miatt! Juj de föl volt mindenki háborodva! És most mit kell lenyelnünk? Gondolom sokan vissza vonnák a szavazatukat!”
  • 10. DMagóg 2011. június 07. 15:28
    „Ma egy sokkal rosszabat kell lenyelnünk, mint amit Ők megakadályoztak! Igaz, akkor még névszavaztunk is, most nem fogunk, csak símán benyeljük! De, rájuk fogjuk!”
  • 9. zuzuz 2011. június 07. 14:09
    „Inkább legyen kevés kórház, maximális fejlettséggel, mint a mostani sok szar. Ha kell zárják be Makón, Vásárhelyen Szentesen is. A z egészségügy pénzkérdés volt mindig is és az is marad, amíg világ a világ. A tudományos fejlődés lehagyta a gazdasági fejlődést. Aki gyógyulni akar, annak fizetni kell MINDENHOl a FEJLETT VILÁGBAN.”
  • 8. deszkás 2011. június 07. 13:52
    „És a főváros az meg mi? Ja ott nincs kórház.Az összehasonlitás kedvéért.”
  • 7. queenmargareth 2011. június 07. 13:20
    „bocs jav. Az Új klinika fennállásától nem 92-től”
  • 6. queenmargareth 2011. június 07. 13:19
    „tényleg kritikán aluli én rengeteget voltam, nagyon sok kórházban, de bődületes. Anno 1992-1994-ig még az ÚJ klinika gyermekosztálya szinte üdülés volt és igen sokan meg is gyógyultak!”
  • 5. Léni 2011. június 07. 13:08
    „Ma reggel az egyik hiradóban beszélltek az új eü.-i programról.
    Azt mondanom sem kell, hogy azzal kezdték, hogy mit akartak ezek az akármilyen
    szocik véghezvinne, de mi nem úgy nevezzük, csak ugyanazt csináljuk! Röhej!
    Ismét elővették újra azt a szerencsétlen alkoholista férfi esetét, aki meghalt a mentőben
    /mintha még soha azelőtt senki meg nem halt volna mentőben való szállítás közben/,
    mint a véres rongyot úgy mutogatják, csak azt hallgatják el, hogy aznap már saját
    felelősségére elhagyta a szentesi kórházat és ismét eszméletvesztésig ivott!
    Most is az elsődleges célja a kormányzatnak a visszamutogatás ahelyett, hogy végre
    érdemben próbálna valamit az eü-ben tenni!”
  • 4. hasika 2011. június 07. 12:44
    „Igen szerintem a tudáson is nagy hangsúly van, nem csak a pénzen.”
  • 3. Én2 2011. június 07. 11:54
    „Kritikán aluli az egészségügyi ellátás és ki a felelős meg kell keresni.A vásárhelyi kórházban is ugyanez van, mivel orvosok sincsenek.De aki nem tud átjárni Szegedre azzal mi lesz. Ég és föld a szegedi orvosok és a vásárhelyi orvosok között a szegediek javára.Ők tudnak is és kedvesek is.”
  • 2. katryn 2011. június 07. 11:09
    „Igen óriási a különbség ! kórház és kórház között - ezt azok tudják legjobban akik már feküdtek a makói kórház valamelyik osztályán ...Az orvosok véleményem szerint megteszik ami az ő szakmai munkájukba tartozik, de az ápolás az kritikán aluli.Tisztelet néhány középkorú ápolónőnek akik még ebben a lehetetlen alul fizetett helyzetben is a betegek ápolásáért vannak és dolgoznak.
    De megszeretném kérdezni , hogy azok akikkel csak a lépcsőház gomolygó füstjében találkozni és az erkélyen piknikeznek miközben a betegek a látogatóktól kérnek segítséget mert ápolónőt nem találni ....velük ki foglalkozik ? ki ellenőrzi a munkájukat szerintem senki !! szólni nem merünk mert véletlen kimegy dolgozni külföldre ötszörös jövedelemért és akkor még ők se lesznek...mi lesz ennek a vége ? aki kórházba kerül annak annyi”
  • 1. gavallér 2011. június 07. 10:59
    „Ebből adódik , hogy vásárhelyre tök fölösleges a kórház.
    Ezt már egyszer a Szőke szdsz-es lány is elmondta.Azonnali nyilvános felkoncolását
    vetették fel vásárhelyen akkor azok akik most ugyan azt mondják.
    Most ezt Semmelweis tervnek hívják akkor meg Horváth Ágnes tervnek hívták.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat napja keresik a családapát

Felesége és egyéves kisfia vár haza lassan egy hete egy szegedi férfit. Azután tűnt el, hogy azt gondolta: elveszítette munkáját. Tovább olvasom